A szerk.

Noha a magyar köztársasági elnök fix időpontú, konkrét eseményre – a november 26-i Grain from Ukraine (Gabona Ukrajnából) program miatt – utazott Ukrajnába, látogatásának értékelésekor ez a tény a legmellékesebb.

Róma messze van. Székesfehérvártól különösen. Persze, mi nincs messze Székesfehérvártól? A kérdés ugyan költői, mégis lenne egy tippünk.

Elkezdődött a futball-vb, lejátszották Dzsu­dzsák Balázs zsíroskenyér-meccsét, Orbán Viktor pedig képes volt azt mondani a rádióban, hogy „Magyarország sosem támogatta a szankciókat, nem is szavaztuk meg őket”. Ám e hírek a közelébe sem érhettek annak, hogy megjelent Majoros Péter és Molnár Tamás Azt beszélik a városban című száma. 

Magyarország, hogy ne sodródjon céltalanul, más, drabálisabb vagy éppen nálánál csekélyebb súlyú nemzetektől ide-oda lökdösve, taszigálva, általuk orrba rúgva a nemzetek nagy közösségének folytonosan változó, sunyi áramlásoktól mozgatott s mindig veszélyes közegében, két szilárd ponthoz, két, a vad vizek fölé magasodó szirthez kötötte magát, s e két köteléktől reméli megőrizni önbizalmát s hangsúlyos jelenlétét az államéletét körbeölelő, zaklatott áramlásban.

Az Alkotmánybíróság (AB) jól megoldotta a nehéz házi feladatot: kedd délelőtti határozata szerint a törvényhozás „mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő a tudományos kutatásról, a fejlesztésről és az innovációról szóló törvény, valamint a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvény módosításakor azzal, hogy nem szabályozta a jogbiztonság és a tulajdonhoz való jog érvényesülésének megfelelően az Eötvös Loránd Kutatóhálózat és a kutatóintézeti hálózat korábbi működtetője, a Magyar Tudományos Akadémia közötti vagyoni viszonyokat”.

Ha valaki a múlt hét második felében feltévedt az információs szupersztráda magyarországi szakaszára, könnyen Felcsút szűkebb vonzáskörzete felé ragadt az útja – alkalmasint el sem tudta kerülni hazánk főfaluját. Két röpke nap alatt három jó hír is belepte a sajtó minden részét (felekezeti hovatartozásra tekintet nélkül). Fussuk át ezeket – nyilván okulásból – szép sorjában.

Az uniós ügyekben jól értesült Politico.eu diplomáciai forrásokra és egy november 4-i keltezésű dokumentumra hivatkozva hétfő esti cikkében arról ír, hogy Magyarország „átfogó igazságügyi reformokat” ígér annak érdekében, hogy hozzájuthasson ahhoz a 7,2 milliárd eurónyi uniós támogatáshoz, amelyet az EU a járvány miatt létrehozott Helyreállítási alapból egyelőre visszatart.

Álmában két macska volt, de az egyik hazudott. Az egyik virágos ingben, kopott farmerben, nyakában a nukleáris fegyverek leszerelésére buzdító emblémával (ismerik, olyan, mint a Mercedesé, csak eggyel több a szára) őgyelgett az 1967-es Haight-Ashbury utcáin, parkjaiban, s minden szembejövőnek azt mondta: béke! Legyen béke, testvér! Békét, de azonnal!

Mikor kezdődött az 1990 utáni magyarországi demokrácia romlása? Amikor 2010-ben alkotmányozó többséget szerezve Orbán fokozatosan felszámolta vagy kiüresítette a köztársasági berendezkedés garanciáit és intézményeit? A választásokról rendelkező szabályok átírásakor, ami gyakorlatilag ellehetetlenítette a többpárti versengésen alapuló parlamentáris váltógazdálkodást? Vagy a rezsim alaptörvényének negyedik módosításakor, amikor az országgyűlési többség lényegében fölszámolta a hatalommegosztást?

Van az úgy, hogy az ember házhoz megy a pofonért – figyelmetlenségből, ostobaságból, a körülmények szerencsétlen összjátéka következtében belesétál egy helyzetbe, amelyből csak rosszul jöhet ki. De mindez még menthető, megmagyarázható valahogy. Sokkal cifrább az az eset, amikor az ember egyenest befizet a pofonra, s menten a legnagyobbat kéri, mert futja rá. 

Jó pár nappal ezelőtt, de már az Olaf Scholz német kancellárnál tett látogatása után monumentális interjút adott Orbán Viktor a Budapester Zeitung nevű magyarországi német nyelvű kétheti lapnak. De olyat, amilyet azelőtt, az ún. enyhülés kezdete vagy mondjuk Willy Brandt óta sose, egy magyar kormányfő se. 

Nyílt Facebook-posztban határolódott el hétfőn a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának igazgatója, dr. Nyisztor az iskola egyik diákjától – „az intézmény nevében”.

A szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló törvényt azzal a céllal alkották meg, hogy „meghatározza az állam által biztosított szociális ellátások formáit, szervezetét, a szociális ellátásokra való jogosultság feltételeit”.

A múlt heti diáktüntetéseknek volt egy furcsa és szomorú mellékszála, ami egy pillanatra élesen rávilágított a jelen magyar politikai rendszer működtetőinek lelkivilágára, s ezen keresztül a rendszer – oly szerfelett tisztátalan – természetére is.