A hétvégén megint választunk. Ezúttal az Európai Parlamentbe küldhetünk képviselőket. Ha pedig az Európai Parlamentbe küldünk képviselőket, akkor az Európai Parlamentbe küldünk képviselőket - úgy hisszük, ez az önmagába forduló, tautologikus megállapítás sokkal kevésbé értelmetlen, mint elsőre hangzik.
Az következik belőle ugyanis, hogy midőn azt mérlegeljük, kire szavazzunk, magát az EP-t és annak belső erőviszonyait kéne legelőbb is fontolóra vennünk. Mit várunk el a szavazatunkkal gazdagodó képviselőtől? Mit csináljon az Európai Parlamentben (és az uniós politikában), hogyan szavazzon, hova álljon, melyik képviselőcsoportba üljön? S ha ily módon a célintézményre fókuszálunk, fontolgatásaink során csak kisebb súllyal esik latba, hogy választottjaink anyapártja itthon épp miben mesterkedik, él-e, hal-e egyáltalán.
Ez racionális, logikus megközelítésnek tűnik. Az EP-nek mind nagyobb a szerepe az európai intézmények, az európai jog és politika alakításában, s ezeken keresztül mind nagyobb hatással van a mi hétköznapi életünkre is - ez mind így igaz. De tegyük a szívünket a kezünkre: az EP-t nem csak ezért szeretjük. Nem elsősorban ezért. Hanem azért, mert benne (és még pár uniós intézményben) szeretnénk látni azt az erőt, amely Orbán itthoni teljhatalmát mérsékelni, kontrollálni tudja, amely képes az alkotmány tetszőleges átírásának lehetőségével előállt magyarországi önkényt mégiscsak valamiféle jogállami kordában tartani.
Ha ezt várjuk az EP-től, és perfektül logikus, hazafias álláspont, hogy ezt várjuk, akkor lehet, hogy a Magyar Szocialista Pártra kéne szavaznunk?
Lehet bizony. Hisz a Fidesz az Európai Néppárt tagja, s a Néppárt (EPP) első számú, legnagyobb és leghatékonyabb politikai ellenfele az Európai Parlamentben az Európai Szocialisták Pártja (EPS). Való igaz, a Néppárt nem rajong maradéktalanul az Orbán-rezsimért, néhány képviselője például megszavazta a magyar kormánytöbbség bizonyos intézkedéseit, hovatovább az egész Orbán-rezsimet pellengérre állító EP-jelentéseket, köztük a gazságok legátfogóbb és legsúlyosabb katalógusát, a Tavares-jelentést is. De mégiscsak a Néppárt a Fidesz édes jó anyaszervezete, mely csintalan fiacskájának egyebek mellett azt a szívességet is megtette, hogy ideküldte elnökét, Joseph Dault kampányolni neki az áprilisi választás előtt. Az EPS ellenben sokat tett az Orbán-kétharmad görbe dolgainak leleplezéséért; s ezen munkálatokban igaz hazafi módjára kivette a részét az EPS magyar csoportja, a négy MSZP-képviselő is. Mi sem tűnik ésszerűbbnek tehát, mint a Fidesszel egyre kevésbé barátságtalan Néppárt természetes politikai ellenfelét, az EPS-t támogatni: és ez, tetszik, nem tetszik, az MSZP-re leadott szavazattal tehető meg a legevidensebb módon. (Még akkor is, ha végül az EPS maga is lehátrált az Orbán-kormányt sújtó szankciók, netán a szavazati jog és az uniós támogatások megvonásának programjáról, a híres 7. cikk aktiválásáról, az MSZP EP-képviselői pedig nem szavazták meg a Tavares-jelentést.) Különösen fontos lehet ez a mostani kiélezett helyzetben, amikor a 751-ből néhány mandátumon fog múlni az, hogy az EPP vagy az EPS lesz az EP legnagyobb pártja!
Ugyanakkor igaz az is, hogy a szocialistáknál nagyobb vehemenciával, csak méreténél fogva kisebb súllyal ostorozta a magyarországi alkotmányozó többség antidemokratikus törvényalkotását a liberális pártcsalád, az ALDE és a zöldek frakciója. Maga Rui Tavares is ez utóbbi tagja, s a liberális frakcióvezető, Guy Verhofstadt érvelt leghangosabban az EP vérmesebb állásfoglalása meg a 7. cikk beélesítése mellett. Oké: liberális párt a jelen magyarországi kínálatban nincs, következésképp szavazni sem tudunk rá, egy gonddal kevesebb. De ha a választó, Ön, kedves olvasónk, hozzánk hasonlóan az Orbán-rezsim megfékezését reméli az EP-től, saját választott képviselőjétől pedig ennek az előmozdítását, vajon miért ne szavazhatna az LMP-re vagy az Együtt-PM-re - ha egyszer mindkét párt a zöld frakcióba küldené képviselőjét?
| ||
Nem, végül is nem tenné rosszul - jóllehet nem árt, ha tudatában van annak, hogy a zöldek befolyása értelemszerűen kisebb lesz ezen ügyekre, mint a szocialistáké. Itt jegyezzük meg azt a furcsaságot is, hogy ha a jószívű Bajnai Gordon pártja egy mandátumot szerez, akkor az Jávor Benedeket, a lista nemes lelkű második helyezettjét (lapunk korábbi alkalmi szerzőjét) illeti majd, s ő a zöld frakcióban ver tanyát. Mely frakció kebelén megtérhet majd egymáshoz az egykori LMP két fele, természetesen az igazi LMP-s, szívében jóságos Meszerics Tamás mandátumszerzése esetén, melyhez innen kívánunk sok sikert (szintén volt már lapunk szerzője). Az Együtt pártvezetőjének, Bajnai Gordonnak a nevével fémjelzett baloldali, progresszív, nem kifejezetten zöld, viszont poszt- és metablairiánus politika csak akkor jut európai szóhoz, ha a lista harmadik helyezettje, a meleg szívű Szelényi Zsuzsanna is célba ér. Hogy ő melyik frakcióba fog ülni, azt ne kérdezzék, szerintünk még Zsuzsanna (lapunk többszörös alkalmi szerzője) sem tudja. És ki ne felejtsük az örökifjú, derűs kedélyű Gyurcsány Ferencet: akinek utazó ezüstérmese, a délceg Molnár Csaba szintén a szocialista frakció felé mozdulna (ha az egyébként kenyérre kenhető Mesterházy Attila meg nem tudja ezt akadályozni).
A fenti okoskodás azonban csak az egyik lehetséges pálya. Nagyot téved-e az a választó, aki úgy véli, az EP-választás kimenetele azért is - sőt, elsősorban azért - fontos, mert újraírja az ellenzéki pártok viszonyát egymáshoz és az MSZP-hez? Azon rendező elv szerint, hogy aki elesik, annak bevégeztetett? Aki pedig jól teljesít az Együtt-PM, LMP, DK trióból, később még feljebb törhet - a többi rovására, sőt, akár az MSZP ellenében is?
Nem, nem téved olyan nagyot. Elvben nem kéne, hogy így legyen: ha e kisebb ellenzéki pártok közül most bármelyik elszáll az 5 százalékos küszöb alatt, attól még simán összeszedheti magát a szeptemberi önkormányzati választásokra; vízválasztónak inkább ezt tennénk meg. És megfordítva: a siker sem garancia semmire, Bokros Lajos ötéves EP-mandátuma még csak meg sem hosszabbította az MDF agóniáját. De a gyakorlatban a hétvégi szavazás megválaszolhat pár, április 6. után függőben maradt kérdést, s ezért sok igazság van abban, hogy a május 25-i voksolás a baloldal helyosztója lesz. S ha már - az arányos választási szisztémának hála - nincs olyan koalíciós kényszer, mint április 6-án volt, vajon miért ne szavazhatnánk egyéni politikai, ne adj' isten, személyes szimpátiánk szerint?
A kis balpártok bármelyike mellett tudunk még egy nyomós érvet. Sokszor leírtuk már: abban, hogy az Orbán-kormány demokratikus ellenzéke az április 6-i választáson mélyen a lehetőségei alatt teljesített, nem a magyarországi progresszió metafizikus bukásra ítéltsége van, és nem is a magyar választók ellenállhatatlan vonzódása a boldog alávetettség és a bezárkózó, klerikális nacionalizmus iránt. Hanem az ellenzéki pártok elhibázott politikája. Ezt a politikát a választást megelőző másfél évben mindvégig az MSZP, a párt vezetése szabta meg; a feltételeket, kíméletlenül és bután ők diktálták leendő partnereiknek. Ők a felelősek azért is, hogy a szocpárt - máig felfoghatatlan módon - nem vett részt a választási kampányban. És Mesterházy Attila csapatával a választás óta minden áldott nap újabb bizonyságot tesz alkalmatlanságáról. (Az például feltűnt-e önöknek, hogy EP-kampányt sem folytattak? A még ennél is nyomósabb érvnek pedig az a neve, hogy Veres János: ő az a magyar pénzügyminiszter, aki az uniónak a valóságosnál 3 százalékkal kevesebb hiányt hazudott be 2006-ban: most ő áll a szocpárt listájának 4., befutó helyén.)
De ha nem az MSZP-re szavazok, lehet, hogy elvész a szavazatom: hiszen a kisebb demokratikus pártok közül egyik bejutása sem biztos.
Felelős polgára vagyok Magyarországnak. Látom, hogy ez a választás - szemben minden híreszteléssel - ezer okból fontos. Fontos Magyarországnak, fontos Európának. Mit tegyek? Kit válasszak az unióbarát és demokratikus kínálatból?
Szavazhatok-e a szocialistákra? Hogy nézek a tükörbe utána? Szavazhatok-e másra, ha nem akarom elpazarolni a voksom? Viszolygásomat elfojtva a hideg racionalitásra hallgassak, vagy követhetem magánérzelmeimet? Biztosra menjek, vagy kockáztathatok? Mennyit? És mely szavazattal kockáztatok többet? Életben marad-e az Együtt, ha bejut az EP-be? Életben maradhat-e, ha nem? És Gyurcsány pártja? Melyik pártra szavazzak, ha zöld képviselőt szeretnék? Melyikre, ha nem?
Ez a lap az elmúlt 12 évben minden választás előtt a legjobb tudása szerint válaszolt az ezekhez hasonló kérdésekre, és letette a garast. Most nem fogjuk, megállunk itt - szerkesztőségünkben, mint olvasóink között is, a fentiekre annyiféle jó és méltó válasz született, annyiféle jó és méltányolható, okos indokból, hogy kénytelenek vagyunk e ponton letenni a tollat.
Csak egyet tudunk jó szívvel ajánlani. Menjenek el szavazni. Ha szerencsejáték is, de tegyék meg tétjeiket. Mert biztosan veszíteni csak akkor fognak, ha nem mennek el. Szavazzanak.
Szavazzanak!
