Duettet, pláne tercettet vagy kvartettet nem énekeltek; a dramaturgiát a levezető elnökök recitativója szolgáltatta ("megadom a szót X. Y.-nak a TOSZ-ból, felkészül a KIsgépszerelők és CSErzővargák SZakszövetségéből Küsmödi bácsi"). De legalább összejött egy csomó érdekes ember, rendszerint valakik "képviseletében" (MGYOSZ, VOSZ, MSZOSZ, IPOSZ, stb.), és meg lehetett tudni, hogy ki mit gondol, és ki az, aki nem gondol semmit, vagy annyira ravasz, hogy úgy tesz, mintha nem gondolna semmit, miközben gondol.
A felszólalásáriák két témát tárgyaztak: hogy jutottunk idáig (ki a bűnös), és mit kéne most tenni.
Az első kérdés a legnagyobb ellenzéki párt képviselőit foglalkoztatta élénken. A Fidesz a nemzetközi válságot is Gyurcsány és az MSZP nyakába varrná. Ez hálás feladat, ráadásul még igazat is lehet mondani közben - ha a globális bank- és hitelpiac megfekszik, az ugyan nem Gyurcsány hibája lesz, de ha csak a magyar állampapírpiac teszi, és a magyar állam nem kap hitelt a következő pár hétben, azért nem ok nélkül lehet hibáztatni a 2002 és 2006 közti szocialista kormányt.
A második kérdés két probléma körül jegecesedett ki: van-e pénz, vagy nincs, illetőleg mire ne költsük el azt a pénzt, ami nincs (nem lesz), úgy, hogy később legyen? Másképpen: legyen-e adócsökkentés vagy ne, és legyen-e reálbér-növekedés vagy ne? És megint másképpen: ki akarnék-e venni a jövő évi költségvetésből 150, 320, 500 milliárd forintot - saját magamnak, illetve az általam képviselt szervezet által képviselt társadalmi csoportnak - vagy nem?
A kormány javaslata szerint a munkavállalók ne követeljenek az inflációnál magasabb bérnövekedést; a munkaadók ezt legalább adják majd meg; az adócsökkentést pedig ne most, hanem leghamarabb a jövő év közepén vegyük elő. A vállalkozók ezenkívül még számíthatnak 800 milliárd forint valamilyen forrásra (addig ne vegyenek levegőt). A nyugdíjasok pénze marad. A hiány legyen kisebb, a növekedés meg a fogyasztás úgyszintén. És mindenki szurkoljon!
Ezek nem túl merész elképzelések, de arra talán jók, hogy azokat, akik most vacillálnak, vásároljanak-e államkötvényt vagy ne, inkább az előbbi felé orientálják.
A munkavállalók (a munkásság) képviseletében felszólalók nemigen foglalkoztak az adócsökkentés dilemmájával (hisz az nem is igen érintette volna őket). De ami a fontosabb, nem is verték le a bérek befagyasztásának gondolatát. Ez azért lehet fontos, mert a kormánynak az érdekegyeztető tanácsban a következő hetekben velük is meg kell állapodnia a jövő évi béremelésekről; és az nem jól festene, ha egy marha nagy sztrájk lenne e tárgyalások vége.
A munkaadók különféle szervezetei kinyilvánították: lemondanak az azonnali adócsökkentésről. Futó Péter is ezt mondta az überkapitalisták (MGYOSZ) képviseletében; és ezt Demján Sándor is, aki pedig hat éve reklámozza az adócsökkentést.
Az összes felszólaló egyetértett, hogyha kicsit rendbe jön a szénánk, azonnal növekedjünk. Ezenkívül a kisebb vállalkozók különféle szervezetei kértek még: pénzt. (De ráér később is.)
Mindemellett volt még a csúcson sok locsogás a nemzeti egységről (összefogásról, közös cselekvésről), és több meghökkentő ún. "felvetés" (hogy a jegyzők feladatainak mértéken felüli burjánzása milyen kapcsolatban áll a pénzügyi válsággal, azóta se értjük). De ennyi belefért, és a nemzeti összefogásról szóló beszéd sem volt felesleges, még ha ilyen nincs is. Addig, amíg a nemzet különböző részei, ha dadogva is, de képesek nemcsak a saját bajaikról beszélni, de végighallgatni és megfontolni azt, amit a velük ellentétes politikákban érdekelt felek mondanak, többre nincs is szükség.
A parlament meg dönt majd.
Egyetlen olyan résztvevői csoportozat volt csak, amelyik ebbe a játékba nem ment bele: Orbán Viktor és csapata. Ott kezdték, hogy nem értették, mire jó ez az egész. Úgy tettek, mintha nem értenék. Ez nyomban szembefordította őket nemcsak a kormánnyal, hanem a kormánytól független résztvevőkkel is, akik meg voltak tisztelve, hovatovább örültek, hogy ott lehettek (úgyis olyan ritkán vannak benne a tévében). Orbán az egész gyülekezetet minősítette "se füle, se farka" tanácskozásnak. "A válságot nem a kormány, nem az elit, még csak nem is az efféle tanácskozások győzik majd le." Tisztelt megjelentek, kik vagytok ti, és minek jöttetek ide?
Aztán ott folytatódott, hogy Orbán nem volt hajlandó belemenni semmiféle számtani alapú okfejtésbe. Legyen elsődlegesen adócsökkentés - mert "a szociális és pénzügyi egyensúly fenntartása mellett is lehet adót csökkenteni". És: "Nem szabad a válság terheit az emberekre, a családokra, a vállalkozásokra hárítani."
Orbán szerint nem csak a válság megoldása haladja meg a matematika (a gazdaság) legegyszerűbb törvényszerűségeit, például azt, hogy 1 forint nem osztható háromfelé (a munkaadóknak, a munkavállalóknak és a költségvetésnek) úgy, hogy mindenkinek 1 jusson belőle. Az okai sem bizonyos konkrét gyakorlatokban, szabályozókban, de még csak nem is a "globalizációban" keresendők, hanem a végső soron az "emberi gyarlóságban" ("pénzéhség, kapzsiság, mértéktelenség és nyerészkedés"). Ezen emberi gyarlóságok forrása - s erről Orbán múlt szerdai, a Hold utcai református templomban tartott beszédéből tájékozódhatunk - az isteni kegyelem hiánya. Az, aki nem részesül ebben, aki nem iszik ebből a forrásból, gonosz marad. A gonoszság e történelmi pillanatban a szocialista párt, s legfőképpen a kormányfő személyében lépdel közöttünk. A felszabadulás, az újjáéledés (az életenergiával való eltöltekezés) útja a tőlük való megszabadulás: új választás kell, azonnal. (Akkor lesz pénz is egyébként, hisz a szocpárt évenként 400, illetve 700 milliárdjába kerül az országnak; ennyit költünk az államadósság finanszírozására, és ennyibe kerül a korrupció.)
Mesteri beszéd volt (és nem véletlen, hogy azok, akik nem az evangelizáció, hanem a közgazdaság nyelvezetén próbálták elmondani ugyanezt, azonnal lebuktak: például Járai Zsigmond). Orbán sikeresen helyezte magát kívül a szombati rendezvényen, miközben ott volt. Az "elit" feje fölött a néphez szólt: egészen konkrétan ahhoz a pár százezer szavazóhoz, akiket a népszavazással mart el az MSZP-től. Az, amit mondott, egymással összefüggő elemekből felépített, zárt rendszert alkot, és számos igaz állítást tartalmaz.
Hogy a recesszió, vagy ne adj' isten az államcsőd elkerüléséhez közelebb vitte volna az országot, bajosan állíthatnánk. Hisz teológiára nem lehet gazdaságpolitikát alapozni.
Vajon választásit lehet?
