Elfújta a szél

A szerk.

A hétvégén volt a második világháborút követő párizsi béke aláírásának hatvanadik évfordulója - és ugyanekkor emlékezett meg egy kis szélsőjobboldali párt Horthy halálának ötvenéves jubileumáról. A két dolog nem ért össze az ünneplők fejében:

A hétvégén volt a második világháborút követő párizsi béke aláírásának hatvanadik évfordulója - és ugyanekkor emlékezett meg egy kis szélsőjobboldali párt Horthy halálának ötvenéves jubileumáról. A két dolog nem ért össze az ünneplők fejében: a Horthy-kultusz ébrentartói nem gondolják úgy, hogy a néhai kormányzónak és az ő politikájának bármi köze is lett volna a háborúvesztéshez, meg a rá következő újabb megalázó békéhez (Trianon II.), a polgári és katonai áldozatok rettenetesen magas számához, ahhoz, hogy zsidó származású honfitársaink elpusztításához oly sok segítséget nyújtott a Horthy alatt szocializálódott magyar közigazgatás, a csendőrség, meg az államvasút, mi több, jó részüket maga Horthy is veszni hagyta. (Na de a budapestieket, ugye, már nem engedte - őket dicstelen bukása után a nyilas rezsim próbálta likvidálni.)

A megemlékezők nyilván nem így emlékeznek, s azon szegedi jobboldali notabilitások sem, akik pont most akarnak szobrot állítani az admirálisnak - nyilván hallottak valamit harangozni a szegedi gondolatról. De vajon mit gondolhat ez a vélhetően még a jobboldalon belül is kisebbségi csoport az egykori kormányzóról? Mi tetszik annyira az operetthuszárok, neoősmagyarok és Pörzse Sándor közös többszöröseként előálló ünneplő közönségnek, amely stílusosan a Bazilikában tartott emlékmisét a református kormányzónak - igaz: az ökumené eme mérsékelten progresszív, gyomorforgatóan keresztény-nemzeti formája is az ő negyedszázada alatt született, így ma már azon sincs mit csodálkozni, ha a kérkedve keresztyén (református) jobboldali pártvezér ott lohol a Szent Jobb nyomában. Tudjuk persze, mit sírnak vissza: azt az időt, amikor még egyértelmű volt, hogy csak a jobb embereknek, a keresztény-nemzeti politikai osztálynak lehet szava a magyar politikában, a többieket meg jobb esetben megtűrték, s a látszatdemokrácia szabályait is ehhez igazították.

Hát igen, a húszas-harmincas években akadt a kormányzónak olyan (amerikai) látogatója is, aki pont azért találta rokonszenvesnek, mert hazája déli ültetvényeseire emlékeztette. Kenderesen is sokáig emlékeztek úgy rá, mint aki milyen korrektül bánt a cselédekkel, s hogy hány környékbeli kis- vagy nagygazdának volt szívbéli komája. Hál' isten, azóta ezt is, azt is elfújta a szél.

Figyelmébe ajánljuk

Állami támogatás, pályázatírás, filozófia – Kicsoda a halloweeni tökfaragást megtiltó zebegényi polgármester?

Ferenczy Ernő még alpolgármesterként tevékenyen részt vett abban, hogy az előző polgármester illetményét ideiglenesen felfüggesszék. Közben saját vállalkozása tetemes állami támogatásokban részesült. Zebegény fura urát úgy ismerik, mint aki alapvetően nem rosszindulatú, de ha elveszíti a türelmét, akkor stílust vált. 

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.