Ahhoz, hogy a maga teljességében átérezzük az említett közjogi méltóságok riadalmát, elég egy pillantást vetnünk nevezettek pedigréjére, s máris a napnál is világosabban áll előttünk, hogy mi vár Szlovákiára a szombaton (és a várható második forduló miatt rá két hétre) esedékes államfőválasztáson. Szolid égszakadás, földindulás, olyan szolid, amilyen csak demokráciában lehetséges. Lássuk hát azokat a pedigréket!
Pellegrini épp egy éve tölti be miniszterelnöki hivatalát, melybe sajnálatos megüresedés nyomán ült bele, lévén a Kuciak-gyilkosság után a pozsonyi utcák felvonulói egyszerűen elzavarták elődjét, Robert Ficót. De hogy ne kelljen az ország legutóbbi örökös bajnokának túl messzire eltakarodnia, s az államot vezető, tisztán érdekalapon összeverődött koalíció is túlélje valahogy a gyalázatot, jól jött Pellegrini, mint Fico jobbkezi embere. Ennek a koalíciónak a tagja máig is a házelnök Danko, az utóbbi években viszonylag szerencsésen és eredményesen kinácult Szlovák Nemzeti Párt (SNS) reprezentánsa.
Mindkettejükről elmondható tehát, hogy a fennálló, hovatovább a Kuciak-gyilkosságot (Szlovákia újabb kori időszámításának e kopernikuszi pontját) követő elementáris közfelháborodást is túlélő rend kirakati figurái. Csakhogy ez a rend, ez a felállás tavaly tavasszal, bár némi trükközéssel, rosálással kivédte a bukást, magabiztosan megkezdte – ezek szerint hosszú, majd’ egy cikluson át tartó – menetelését a leves felé. Tegyük hozzá gyorsan azt is, hogy érdemeik szerint. (Ah, mennyivel csekélyebb bűnök ezek, mint az Orbán-rezsim nevéhez köthetők!) S ennek a menetelésnek az irányára üthet most egy óriási pecsétet Zuzana Čaputová kezével az elnökválasztás.
Mely elnökválasztás a fentiek miatt az előző, 2014-es elnökválasztás egyenes folytatásának tekinthető, mikor az volt csupán a tét, hogy ki állítja meg Robert Ficót, aki a miniszterelnöksége mellé az államfői széket is igyekezett behúzni maga alá. Mint emlékezetes, Andrej Kiska villamosmérnöknek és felettébb sikeres vállalkozónak sikerült végül kiütnie a nagyra törő Robertet. Neki aztán az egész elnöksége a Ficóval folytatott harcokban telt, mégpedig olyan felállásban, melyben Kiska határozottan Európa-pártinak, Nyugat-barátnak, az átlátható állami működés előmozdítójának, a hatalmi arrogancia elutasítójának mutatta magát, míg Fico inkább valamiféle halványságában is elfuserált Orbán-klónnak, rosszul álcázott, mentegetett maffiakapcsolatokkal. Így Kiska elnöksége sikeresnek volt mondható – ha elindul a másodikért, biztosan nyer is, de inkább kiszállt. A korábbi hírek pártalapítási terveiről szóltak, de ma már nem tűnik ebbéli törekvéseiben oly elszántnak.
Fico Kiska általi megállítása ezzel együtt megtörténtnek tekinthető, így a szombati választáson már az elkergetése lesz napirenden. Ám ahhoz, hogy idáig eljusson az ország, kellettek az őszi önkormányzati választások is, amikor valami nagyon hasonló zajlott már le helyi (de elsősorban is nagyvárosi) szinteken. Például a fővárosban konkrétan egy építész, Matúš Vallo futott be saját csapata élén. S hasonló történt Nyitrán, Nagyszombatban és Komáromban is.
Most Zuzana Čaputová a 2017 őszén alapított Progresszív Szlovákia nevű balközép liberális párt képviseletében készül ablakot nyitni Szlovákia új szeleinek. Fico pártja, mint a mondott fővárosi önkormányzati választáson, most sem indít saját jelöltet, az egyenlő lenne ugyanis a tuti buktával, inkább beálltak egy viszonylag kevéssé kompromittálódott kreatúrájuk, a „független” Maroš Šefčovič többszörös EU-biztos (jelenlegi területe az energiaunió) mögé. Ő, mint a fenti urak, ugyancsak aggódik, mert szerinte „az elnökválasztás a víziókról, s nem a felmérésekről szól”. S ezzel el is érkeztünk a félelmek gyökeréhez: a szörnyeteg közvélemény-kutatókhoz, akik már egy ideje Zuzana Čaputová jogász, a bazini hulladéklerakó elleni küzdelem hőse, s a többi, s a többi győzelmét jósolják. Egy ideje, mert nem volt ez így még a kampány során sem, Čaputová először az ellenzéket nyerte meg magának: a jóval esélyesebbnek induló aspiráns, Robert Mistrík vegyész, a SaS jelöltje, látva Čaputová folyamatos emelkedését, zokszó nélkül visszalépett a javára, hogy aztán Čaputová – ha hihetünk a közvélemény-kutatóknak, s miért ne – a szavazni szándékozók többségét is maga mögé állítsa. Tette mindezt azzal, hogy egyszerűen másként állt oda az egészhez, mint ismertebb, tapasztaltabb versenytársai. Nem mondta soha, hogy mossa kezeit, hogy a körülmények összejátszása miatt van úgy, aminek nem úgy kéne lennie. Cselekedetei és motivációi mindig világosak és átláthatóak voltak, előélete ígéretes, nem csinált soha mást, mint amit mondott. Hiteles politikusként áll tehát a választók előtt. Szlovákia pedig igenis megengedheti magának, hogy mindezek alapján szavazzon: ha tetszik, próba szerencse alapon. Úgy, ahogy működő demokráciában szokás. Mert ugyan lehet, hogy Szlovákiában elhúzódó politikai válság van, s ha most nem elnöki, hanem parlamenti választások következnének, nem tudna felállni biztos kormányzásra képes koalíció – de a demokrácia rendesen működik. Hamarosan a kormányzást is megoldják. Mi meg csak nézzük őket.
