A szerk.

Érzéketlenség plusz

A szerk.

Az új CSOK plusszal az eredeti CSOK (Családi Otthonteremtési Kedvezmény) betegségeinek egy részét talán sikerül orvosolni; kár, hogy csak egy részét.

A jövő év elejétől a CSOK alapvetően támogatott hitelt és csökkenthető tőketartozást jelent majd. A CSOK pluszt csak vállalt gyerekekre lehet igénybe venni, és ilyenkor – azaz csak új gyerek vállalása esetén – a már megszületett gyerekeket is bele lehet számolni. Az első vállalt gyerek után 15 millió forint lehet a támogatott hitel összege, két gyerek után pedig 30 millió forint jár – akkor is, ha egy van és egyet vállalunk, és akkor is, ha még nincs, de kettőt vállalunk –, három gyerek után pedig a maximális 50 millióhoz juthatunk (akár úgy is, hogy már két meglévő gyerek után belevág a házaspár a harmadikba). Ha az első vállalt gyerek születése után újabb pulyákkal gyarapítanánk a nemzetet, akkor a pluszban született második, harmadik és minden további baba 10-10 millió forinttal csökkenti a felvett hitel tőketartozását. (Azaz, ha például 1+2 gyerek születik, akkor a tőketartozásból 20 milliót írnak le.)

Mivel egyelőre nem ismert a változások minden részlete, sok kérdésre nincs válasz. Nem tudni például, hogy a jogalkotó szankcionálni tervezi-e azt, ha a vállalt babamennyiség mégsem jön össze. Ezt (is) valamikor novemberben tudhatjuk meg, akkorra ígérik kihirdetni a konstrukció végső formáját.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.