Nos, tetszetős, helyenként a közepibe trafáló, de végső soron téves elképzelés. Kerényi Imrét ugyan valóban Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke működteti, ő dobálja bele a pénzt, ő veri oldalba, ha úgy látja, rosszul működik (lásd: kinyílott a pitypang), hiszen Kerényi a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott. Csakhogy nem azért buzizott megint tele szájjal, mert épp pénzt nyalt a főnöktől és jókedve kerekedett tőle. Nem azért, hogy elterelje valamiről a figyelmet, hogy az egész sajtó ezen rágódjon pró és kontra ahelyett, hogy mondjuk az örökös bajnok Fidesz most épp azt a részét buherálja maszekban a házszabálynak, hogy az ülést vezető elnök is szavazhasson, különben nem lesz meg a kétharmad. Nem, dehogy ezért buzizott.
Kerényi Imre azért buzizott megint, mert korábbi buzizásai alkalmával kifigyelte, hogy a haja szála sem görbül, ha buzizik. Nem lett kevesebb a fizetése, s az amúgy szigorú gazdi, aki a pitypangért - tök igazságtalanul - jól oldalba rúgta, ezért nem bántotta. Kerényi Imre úgy tudja, és jól tudja, hogy Magyarországon lehet buzizni. Nemcsak a kocsmában, nemcsak az utcasarkon, nemcsak akkor, amikor felvonulnak a melegek, hanem magas állami tiszt viselőjeként, küldetésével szorosan összefüggő alkalmakkor is. Nemhogy lehet, de kifejezetten ajánlott, hisz' lám, neki is hogy felvitte az isten a dolgát, miközben önfeledten buzizott ágról ágra.
S nyilvánvalóan e magabiztos tudás indította Kerényi Imrét arra is, hogy ezúttal tökig csavarja fel a hangerőt, megvalósítván a buzizás egy az eddig megszokottnál/eltűrtnél jóval durvább fokozatát, melyben immár a buzik elleni harcra szólítja hallgatóságát. Ez azért tényleg nem semmi, a különböző kisebbségek elleni harcra buzdításnak jelentős történelmi hagyományai, és ugyancsak jelentős történelmi következményei vannak, amit figyelembe véve - márpedig végzetes könnyelműség lenne eltekinteni tőlük - igazán szép kilátásokkal kecsegtet, hogy Kerényi megfújta a csatakürtöt a buzilobbi ellen. Tessék mondani, kikből áll az a buzilobbi? S kik azok a biciklisták? Sapkások és sapkátlanok. Különösen jól cseng ez a csatakürt abban az akusztikai környezetben, ahol a kis vezető naponta szólítja harcba a híveit valakik ellen, a magyarokra fenekedők ellen. Kik azok a magyarokra fenekedők?
Orbán Viktor levelezési szokásait ismerjük. Pontosan tudjuk, hogyan levelezik a zsidókkal például. Mikor válaszol, mennyi idővel azután, hogy ígérte, hogyan válaszol, s a többi. Tudjuk, hogyan levelezik külföldi focicsapatok vezetőivel, legutóbb a Real Madrid elnökének írta, "hogy, mi, madridisták". Hogy e madridisták formula éppenséggel csak őt vagy őt meg a gázszerelőjét jelenti-e, afelől vannak kétségeink. Egyfelől ne higgyék, hogy viccelünk, a csőszerelő is aláírta a levelet. Másfelől viszont attól tartunk, hogy a mi nevünkben is írt Pereznek, a magyarok nevében, hogy tudniillik azért lennénk mi en bloc madridisták, mert annak idején egy Puskás nevű - hagyjuk meg, igen ügyes - futballistánk a több pénz reményében és a világbajnokság elvesztése jelentette - a legvadabb Rákosi-éra idején is tömegeket tüntetésbe hajszoló - szégyen elől a hazája helyett a Real Madridot választotta munkahelyéül, és Spanyolországot hazájául. Szóval, hogy ezért lennénk, mi, magyarok madridisták?
Nem mintha bűn lenne Puskás cselekedete, nem az, meg nem is dicsőség, útját ma például többen járják, mint valaha - szinte annyian, mint a legrosszabb időben. Fiatalok tömege igyekszik Londonba, Bécsbe, Berlinbe a jobb megélhetésért, pont mint anno Puskás, és a komolyabb szakmai lehetőségekért, mint anno Puskás.
Valahogy mégsem hisszük, hogy Orbán Viktor Berlin polgármesterének is írna egy levelet, melyben arról delirálna, hogy mi berlinisták vagyunk, mi meg találgatnánk, hogy ő vagy a gázszerelője a nagyobb berlinista.
Abból persze, hogy nem ír Berlin polgármesterének, nem feltétlenül következik, hogy nem ír Kulka Jánosnak sem, persze a reá jellemző decens spéttel. Látjuk is azt a levelet: biztosíthatom Önt (nagy ö-vel), hogy Magyarország kormánya nem tűri a területén élő semmiféle kisebbség megkülönböztetését tekintet nélkül fajra, nemre, nemzetiségre, nemi identitásra, s a többi, s a többi. Határozottan elítélünk minden ilyen megnyilvánulást, és elhatárolódunk, ugyanakkor megköveteljük a magyarság, a többség tiszteletét is, úgyhogy tessék szépen megnyugodni, és alkotni továbbra is olyan szépeket, amivel a művész úr már annyi kellemes percet szerzett a magyar nézőknek, zárom soraimat, hajrá!
És minden marad a régiben. Akkor is, ha Kerényit a tiltakozás hatására kirúgná - nem fogja, de ismételjük meg, akár meg is tehetné. Olyan ez, mint a másik kedvenc topikja, a halálbüntetés, a zérushoz tendál az elrettentő hatása. Túl vagyunk rajta. Nem arról szól már ez a játék, hogy nekiuszul a sajtó meg a kulturális élet pár ilyesmiben érdekelt aktora, szerve, hogy a miniszterelnök vegyen le egy parasztot, s attól lesz majd boldog a két választáson is megalázott ellenzék. Dehogy arról.
Ennél látszólag kevesebbről, valójában többről. Arról, hogy legalább harcra ne lehessen uszítani senki megnyomorított ellen. Hogy Kerényi milyen hivatalban, milyen minőségben buzizik legközelebb, az ehhez képest smafu. Tudjuk, fog buzizni, mert itt lehet. E lehetőség immár elég természetes része mindennapjainknak.
Itt egy utolsó határ megvonásáért szólnak/szólunk - ami azt illeti, a reméltnél is kevesebben.
