A szerk.

Fülsiketítő hallgatás

A szerk.

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A Népszava újságírója is felkereste, és azt látta, hogy Dániel már csak a nyakát és az egyik lábát képes egy kicsit mozgatni, nyelni sem tud, így gyomorszondán keresztül táplálják. Mint ezekből a híradásokból kiderült, beszéde lényegében igenekre és nemekre korlátozódott, s túlnyomórészt csak feküdni tud. Mindezek ellenére továbbra is nyitott a média felé. Ügye érdekében a végsőkig vállalja a nyilvánosságot. „Jelen pillanatban mondhatjuk azt, hogy önt nem hagyja meghalni a Fidesz?” – tette föl a leglényegibb kérdést a riporter, és Dániel biccentett. „Ez egy igen volt” – jegyezte meg a segítője.

Karsai Dániel tavaly novemberben fogalmazta meg először: „A magyar kormány egyelőre fülsiketítően hallgat.” Fél év telt el azóta, és a csönd, amely az alkotmányjogász ügyét a politikai színtéren övezi, egyre hangosabb. És egyre kínosabb. Legalábbis nekünk, Dániel állampolgártársainak. Erre mondják: kollektív szégyenérzet. A hatalom üresen kongó közönyének, cinizmusának, hovatovább embertelenségének példázata lett az, ahogyan Karsai Dániellel bánik. Vagyis nem bánik.

De ez az émelyítő hatalom tartja fenn Dániel harci kedvét is: a legutóbbi videóban úgy nyilatkozott, hogy amíg valahogy tud kommunikálni, kapcsolódni a szeretteihez és küzdeni az életvégi döntés jogáért, addig nem szeretne meghalni. Látva eddigi elszántságát, bizonyára a végletekig ki fog tartani abban, hogy kapcsolódjon a külvilághoz. S mindeközben töretlenül optimista: noha csak a közbeszédbe került be az eutanázia kérdése, jogi, politikai értelemben nem történt előrelépés, ő ezt is eredményként értékeli. Szerinte meg fogja érni, hogy dönthessen a haláláról, de ahogy korábban többször nyilatkozta, egyáltalán nem biztos, hogy hozna ilyen döntést: csak annak jogáért mint lehetőségért küzd.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.