A szerk.

Hatvanhat!

Merkel, a szádhoz pattanhat! Aztán persze mégsem úgy lett, a hisztik és fenyegetőzések után mégis Angela Merkel mondta ki a végső szót, és többé-kevésbé a múlt hét végi uniós csúcs is meg lett mentve - de erről később.

Rosáltak

A kormányátalakítás híre változatos spekulációk előtt nyitott teret közéletünkben. Nem csak a sajtó meg a hozzá lecsatlakozott politológusi tömegek lelték kedvüket a változások megfejtésében s az így formálódó jövő kiókumlálásában. De maguk a koalíciós politikusok is erősen törték a fejüket azon, szigorúan név nélkül, hogy most a Lamperth Mónika alatti szék kicserélése vajon Gyurcsány és a párt konfliktusában az előbbi, netán az utóbbi malmára hajtja-e a vizet, vagy hogy Iváncsik államtitkár kiszervezése Szekeres miniszter alól mekkora csapás a honvédelmi tárca irányítójának ambícióira, s szorult helyzetén enyhít-e vagy súlyosbít Vadai államtitkár asszony rég várt érkezése a felelős posztra. (Mi sem tudtunk ellenállni a kísértésnek, erről beloldalaink tanúskodnak.)

A Gruppen-botrány

Következőkben az olajozottan, demokratikusan, a választók által jól átláthatóan, szigorú etikai normák szerint működő korrupció mellett fogunk - mély demokratikus meggyőződésből - érvelni, gyengébb idegzetű olvasóink, kérjük, lapozzanak a 43. oldalra, ahol egy andalító kritikát olvashatnak Debussy andalítón léleknyugtató művészetéről. Köszönjük.

Te is, fiam, Trianon!

Hétfőn kelt hír szerint az Országgyűlés minimális különbséggel, de elutasította Simicskó és Németh képviselők törvényjavaslatát, amely június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította volna. Hogy miért éppen idén vetődött fel e nemes ötlet, s nem az utóbbi tizenhét évben bármikor, az rejtély - pedig eddig úgy tudtuk, hogy a rendszerváltás óta eltelt szűk két évtized alatt a jobboldal feladata lett volna a nemzeti emlékezet megőrzése (legalábbis retorikai szinten e feladatra mindenki mást alkalmatlannak nyilvánított), mire véljük hát e bűnös hanyagságot?

Buktával

"Igaz, hogy olyanok vagyunk, mint a birkák. De ha a birkák megindulnak, eltapossák a pásztort" - nyilatkozza, ki hinné, név nélkül egy mezőgazdaságban alighanem felette jártas szocialista képviselő, jellemezvén a pártja és pártjának kormánya közti viszonyt.

Bukta nélkül

Még mielőtt bárki belelovalná magát: a kormányfővel szembeni minden szocpárti zúgolódás és az egészségügy átalakítása miatti koalíciós konfliktus dacára a kormány és a kormányfő bukása lehetetlennek látszik.

Van már hat

Újabb három fideszes népszavazási kérdés kerülhet föl a majdani szavazólapra, miután kedden az Alkotmánybíróság (AB) megsemmisítette az Országos Választási Bizottságnak (OVB) az aláírásgyűjtő ívek hitelesítését megtagadó határozatát.

Mihez kezdünk ennyi Tony Blair-rel?

Nicolas Sarkozy megválasztott francia elnök első útja Londonba, Tony Blairhez vezetett. A kimenő baloldali miniszterelnök, a centrista, harmadik út veteránja keblére ölelte a bejövő jobboldali államelnököt, a centrista, harmadik utas politika benjáminját és ifjú reménységét.

Ugyanabba a folyóba

Sólyom László köztársasági elnök egy hete megnevezte jelöltjeit a megüresedő (megüresedett) ombudsmani posztokra: az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Majtényi Lászlót, a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosának Kállai Ernőt javasolja.

Kati néni bábszínháza

A köztévé vasárnap esti politikai magazinjának műsorvezetője, a kitűnő Baló György járatlanságát a kajak-kenu sport belső viszonyaiban a témától meglehetősen idegen érzelgősséggel igyekezett leplezni. Fábiánné Rozsnyói Katalinnal, a női kajakválogatott edzőjével készített interjújában kifejtette, hogy őszerinte, mármint Baló szerint Kati néni bár kettő arculattal bír, a kemény, már-már kegyetlen, megalkuvást nem ismerő Kati nénit mégiscsak túltengi az érzelmes, szívében jó, dúslelkű, anyjuk-helyett-anyjuk Kati néni.

Az analóg gazda és a villanymenedzser

A Fidesz tisztújító kongresszusáról - túl sok érdemleges alkalmasint nem történt, mindenkit megválasztottak; szokásuk - lapunk beltestében híven beszámolunk. Ezzel együtt mérlegelendő, hogy Orbán Viktor pártelnök beszéde nem tekinthető-e valamennyire mégis fontosnak.

Lőnek neki?

Bulgáriában hétfőn lepuffantottak egy futballedzőt. Õ az első futballedző, akit az uniós Bulgáriában puffantottak le. Az elődjét két éve lőtték le, midőn saját szállodájában kávézott. Akkor Bulgária még a csatlakozásra várt, és úgy festett, hogy addig fog várni, míg ki nem nő a szakálla; amíg kitaposott futballcipőjével rá nem tapos hosszú, ősz szakállára a várakozásban megaggult Bulgária.

Rendőrnek látszók

Egy lövöldözéssel végződő túszejtés után a bűnügyi helyszínelést végző rendőr százados a bank biztonsági kameráinak orra előtt megfúj 460 ezer forintot. Persze léteznek magyarázatok: a kiképzésen, amikor a bankrabláskor szükséges teendőket gyakorolták egymás közt, mindig rá osztották a bankrabló szerepét - s ezúttal pusztán rutinból cselekedett.

Sarcra fel

Pártszékházügyek, Tocsik Márta sikerdíja, Postabank, Happy End, Országimázsközpont, Kulcsár és a haverok: a legeslegújabb kori magyar politikatörténet emlékezetes pillanatai. Más néven párt- és kampányfinanszírozás, merthogy politikus legyen a talpán, aki a törvény szerint neki járó egy milkából be tudja venni a választókerületét.