A szerk.

A NER szája

Az a jó a NER-ben, hogy főbb (és feltörekvőbb) képviselőinek immár nem kell lakatot tenniük a szájukra. Az elmúlt napokban nyilvánosságra került csodálatos megnyilatkozások mind megveszekedett hatalmi gőgről és tébolyról árulkodnak.

Mi lesz?

Hétfőn kilenc ellenzéki párt (a Jobbik nem volt köztük) aláírta azt az oktatási minimumprogramot, amelynek konszenzusos elfogadását a Tanítanék Mozgalom január 28-i tüntetésén jelentették be.

Az új Soros

Az ENSZ „migránscsomagja” szép lassan elfoglalja a Soros-tervbe oltott brüsszeli kvótadiktátum pozícióját a kampányra forduló kormányzati kommunikációban. Orbán Viktor – hogy a választásokig fenntarthassa a suspense-et – mégis tőle szokatlan módszert választott a világszervezet ármánykodásai ellen.

Csapásirány

Tekintsük át, hogy durván két hónappal a nagy nap előtt hogyan melegítenek ellenzéki pártjaink.

Orbánabbak lennének

Hazudnak, lebuknak, terelnek, amit elterelésképpen mondanak, arról megint csak kiderül, hogy hazugság. A Fidesz kormányzására jellemző képletet a maga pőreségében szemlélhetjük immár két és fél hete, Altusz Kristóf helyettes államtitkár „titokban befogadott” 1300 menekültről tett nyilatkozatának válságmenedzselésében. A valóság hirtelen beszüremkedése a Patyomkin-világba megzavarta ugyan, de kizökkenteni nem tudta Orbán Viktor műsorát, amely jó három éve uralja a magyar közéletet. És amelyhez – sajnos – az ellenzék is asszisztál.

Te már magyar vagy!

Janan Migwais nevével nem most találkozunk először, ő volt az, akit anno a bőrszíne miatt nem engedtek be a Morrison’s 2 nevű szórakozóhelyre – volt annak már vagy öt éve is, ki emlékszik rá. Ő akkor – tegyük hozzá: annak rendje és módja szerint – az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult, minek nyomán a csehó közleményben kényszerült magyarázkodni. Ez sincs meg? „Bármely nemzetiség és faj képviselőit szívesen látjuk” – írták azok, akik a fiatalember társaságában lévő fehér bőrű barátját sem engedték be.

Nyelvhasználat

A STOP SOROS néven beharangozott törvényjavaslat-csomag szövegében van egy rakás abszurditás és egy csomó értelmetlennek tűnő dolog.

Ide nézz, törökméz!

Az isten tudja, ki más, hogy mitől jön ez nekik, de az utóbbi időben, ha a Fidesz legtetejéről valaki keresztényt lát, egyből megtáltosodik. Így volt már szeptemberben Orbán Viktorral is, aki csak egy békés, oldott hangulatú riogatásra érkezett a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (Kerérszöv) jubileumi, X. kongresszusára, de végül annyira belelovalta magát, hogy ünnepi beszédében még az is kicsúszott a száján, hogy a Sátán (Soros) ellen az a legbiztosabb orvosság, ha sűrűn azt ismételgetjük magunkban: „Ne vigyorogj, Iván, nem tart ez örökké, 150 év alatt sem lettünk törökké.”

Vona útja

Jelen rövid felszólalásunkban a szerfölött szerteágazó Jobbik-irodalmat, vagy inkább a Vona Gáborról szóló korpuszt egyetlen rövid megjegyzés erejéig fogjuk terebélyesíteni.

Senki sem győzött

A múlt hétfőn a Velencei Bizottság (VB) közzétette elemzését Ukrajna új oktatási törvényéről, annak is a kisebbségek iskolai nyelvhasználatát korlátozó passzusairól. Úgy tűnik, mindenki legnagyobb megelégedésére. A testület véleményét hangosan üdvözölte a magyar, a román és az orosz külügy, de örömködtek egy sort a kárpátaljai magyar szervezetek és egyházak is. A másik oldalon az ukrán külügyminisztérium és az oktatási tárca szintén a saját elvárásait látta visszaigazolva a szövegben, és úgy tett, mintha a törvény kritikusai estek volna pofára.

Az emberi gyapotmező története

Miklós Edit története az olimpiákkal kétségkívül szívszorító. A hamarosan a 30. születésnapját ünneplő alpesi síző első lehetősége a 2006-os torinói olimpia lett volna, ám a versenyek előtt megsérült, így nem tudott elindulni.

Morbus cretenicus

A közismert cseh kocsmatöltelék és próza­író, Jaroslav Hašek Švejk című eposzának egy olvasata szerint a Monarchia bukásának végső oka a mondott államszerveződés helyrehozhatatlan, mindent átható kretenizmusa volt, hatalmi struktúráinak és e struktúrák személyi állományának teljes és önfeledt debilitása.

1300

Altusz Kristóf külügyi helyettes államtitkár egy máltai lapnak nyilatkozva elejtette, hogy Magyarország csak 2017-ben 1300 menekültet fogadott be, de az érintettek biztonsága érdekében kvázi titokban.

Kéz a kézben Prágában

Megjelenésünk napján már csak egyet kell aludni, s Csehországban elindul a mindközönségesen elnökválasztásnak nevezett kétnapos folyamat, amelynek egyik lehetséges, sőt nagyon is valószínűsíthető kimenetele az, hogy további öt esztendeig marad a Hradzsinban a méltatlanságát elmúlt hivatali idejében napi rendszerességgel bebizonyító Miloš Zeman.