Ha Göncz Árpádra nézünk, hősök vagyunk

A szerk.

Ma temetik Göncz Árpádot. Korábbi szerkesztőségi írásunkkal emlékezünk rá.

Az öreg emberek meghalnak. Göncz Árpád 93 éves volt, hosszú ideje beteg, a világ legtermészetesebb dolga, hogy elment. De ahogy most állunk, szemernyit sem tűnik természetesnek, hogy itt volt. Itt, Magyarországon.

Az utóbbi idők nem ilyen figurákhoz szoktattak minket. Épp ezért bajos Göncz Árpádra mint államfőre, a demokratikus Magyarország első államfőjére emlékezni, noha nyilvánvalóan ez élete főműve, a becsületben kitöltött két államelnöki ciklus. Ez akkor is így van, ha egy nagy művekben gazdag életpálya is az övé. Nagy politikai művekben, mely művek gyönyörű keretet adnak a 20. század második felére eső magyar történelemnek. Ha Gönczöt nézzük, hősök voltunk: nem harcoltunk a nácik oldalán, de odatettük magunkat a lerombolt, háború utáni ország demokratikus kibontakozásáért, s elmentünk gályázni segédmunkásként, hegesztőként, trógerként, amikor kollaborálni kellett volna. Benne voltunk kötésig a forradalomban, s röpültünk utána a sittre, mint politikai. A rácsok mögött megtanultunk angolul. Kiszabadulván, polgári munkánkat magas nívón űztük, s egy percre sem feledtük el, semmiféle előnyök ígérete nem feledtette el velünk, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és hová tartunk. Tevőlegesen részt vettünk a kommunista diktatúra földalatti ellenzékének a munkájában, s amint arra mód adódott, kiálltunk nyílt sisakkal a porondra, történetesen épp a meghurcoltakért, a történelmi igazságtételért. S csak ezután jött az az elnökség, amiért most mindenki úgy búcsúzik, hogy nyugodjék békében, elnök úr. A hivatal, aminek terhei alatt nem hajlott, nem tört.

Ha Göncz Árpádra nézünk, tehát hősök vagyunk. Magyarok vagyunk, okkal büszkék: így éltünk. Ám mégis bajos dolog most, a búcsúzás idején Göncz Árpád élete főművét emlegetni. Mert ha Göncz Árpád főművét nézzük, akkor elveszett emberek vagyunk. Senkik. Senkik, akik semmit és senkiket érdemelnek. Mert ugyan ki hiszi azt ma komolyan, hogy ennek az országnak lesz még egy olyan elnöke, mint Göncz Árpád? Azt a hivatalt nemrég adta át egy sipista egy halk szavú paprikajancsinak, akik mindketten abban gyakorolták magukat legbőszebben, hogyan is szolgáljanak… ki egyvalakit.

Ez éppen nem az a hely, ahol bizonyítani kellene Göncz Árpád politikusi, emberi nagyságát, de képzeljük már el egy pillanatra, hogy Schmitt Pál a köztársasági elnök a taxisblokád idején, vagy Áder Jánosnak kell aláírna a Hankiss Elemér elcsapásáról kiállított dokumentumot.

Ha el is feledtük, hogy olyanok vagyunk, mint Göncz Árpád, most tessék, meghalt. Öreg volt, beteg volt, elment. Meghalt, és ezzel alkalmat adott rá, hogy felderengjen előttünk, ki volt ő, s kik vagyunk mi, mikor lehetnénk ő is. Lehetnénk? Most lehetnénk csak igazán!

Göncz Árpád meghalt. Magyarország egyik utolsó nagy formátumú közéleti személyisége lépett ki. Az elmúlt ötven évben egészen biztosan nem hagyott ránk senki ilyen dús, ilyen gazdag, ilyen becses örökséget: magát a lehetőséget, a példát. Hogy lehet és érdemes.

Göncz Árpád meghalt, úgy kell eltemetni, ahogy Nagy Imrét temettük el, hogy belérengjen a csaló világ.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.