Az elmúlt kilenc évben szinte egymásba értek a megalapozatlan, kegyeletsértő, tudományosan alá nem támasztott kormányzati állítások a magyar történelem sarkalatos eseményeiről, melyek aztán olyan szörnyűségekben öltöttek testet, mint a Szabadság téri „megszállási emlékmű”, vagy a milliárdokból levezényelt 56-os emlékév, mely kizárólag a Dózsa László képe és hősiessége köré font hazugságok, illetve Desmond Child újrahasznosított slágere miatt maradt máig emlékezetes. Ugyanebbe a sorba illeszkedik a Lukács Archívum szétverése, Nagy Imre szobrának eltakarítása, és persze Szakály Sándor emlékezetes nyilatkozata is, hogy tudniillik az 1941-es kamenyec-podolszkiji tömegmészárlás, melynek során 24 ezer, többségében Magyarországról kitoloncolt zsidót gyilkoltak meg, pusztán „idegenrendészeti eljárás” volt.
De Szakály személyét és szellemét nemcsak ezért érdemes most felidézni. A történész gonosz baromságait ugyanis a 2014-ben alapított VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár igazgatójaként mondta, tehát egy olyan szervezet vezetőjeként, amelyet a magyar kormány hozott létre és tart el, ám az ötéves működése alatt sem tudott ennél az „idegenrendészeti eljárásnál” emlékezetesebbet produkálni. És most újra egy ordas botrány miatt kell leírni a VERITAS nevét: a Magyar Közlönyben megjelent 129/2019 (V. 30.) számú kormányrendelet értelmében ugyanis június 15-től a rendszerváltás emblematikus történészműhelyét, az 1956-os Intézetet beolvasztják a VERITAS-ba. A rendeletet maga Orbán Viktor szignálta. Szakály Sándor nem kommentálta főnöke döntését, az 1956-os Intézet vezetőjét, Rainer M. Jánost és munkatársait pedig nem értesítette senki hivatalosan a változásról.
Nem ez az első alkalom, hogy megpróbálják szétverni a 1956-os Intézetet. 2011. december 27-én az Orbán-kormány az addigi közalapítvány jogutód nélküli megszüntetéséről döntött, közfeladatait az Országos Széchényi Könyvtárra bízták, munkatársainak egy része pedig könyvtár alkalmazottja lett. Az intézet elveszítette önállóságát, de úgy tűnt, hogy ez a tudományos-kutatói munkát különösebben nem zavarja, ellenben amikor történészeik nem tettek lakatot szájukra – mint Dózsa László ügyében –, máris repült a főigazgatói figyelmeztetés „az OSZK nyilatkozati rendjének megsértése miatt”.
Orbán döntésének időzítéséből arra is következtethetnénk, hogy valamiféle piti bosszú ez, hiszen a „beolvasztást” június 15-ével, vagyis egy nappal Nagy Imre újratemetésének, és két nappal az 1956-os Intézet megalakulásának 30. évfordulója előtt rendeli el.
Csakhogy 2019. június 16-án megint elkezdődik egy emlékév, a „30 éve szabadon emlékév”, melyre kormánybiztosa, Schmidt Mária 12 milliárd forintot költhet el. E vállalkozás komolyságáról sokat elmond, hogy Lánczi Tamás, a Schmidt Mária-féle Figyelő főszerkesztője, az MTI szerint az emlékév vezetője a következőket mondta róla: „szeretnék a mai fiatalokat is megszólítani, hogy megértsék, miként jutottunk el a sikeres rendszerváltoztatásig”. Ezért „Szabadságkoncert címmel nagyszabású estet rendezünk június 16-án”, „a koncert elején a Magyar Honvédség Gripen vadászgépei húznak át a Hősök tere felett”, majd olyan nagyágyúk lépnek föl, mint Kiki, Varga Miklós, Homonyik Sándor, Szikora Róbert, sőt a Dalos fedőnevű ügynök, Vikidál Gyula is.
Lánczi elmondta azt is, hogy „az emlékév keretében kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat szerveznek, tudományos kutatásokat indítanak, irodalmi pályázatot hirdetnek és különböző látványos installációkat állítanak fel (sic!)” – tehát szóról-szóra ugyanaz a forgatókönyv, mint az 56-os emlékév esetében. És mivel egy újabb Dózsa-botrány nagy blama lenne, s az is teljesen elképzelhetetlen, hogy a rendszerváltás története ne Orbán szája íze szerint alakuljon, meglehet, az 1956-os Intézetet azért kellett eltakarítani, nehogy már mindenféle tényekkel szembesítsék a történelemhamisítókat.
