Dús szeghaja a vállát verte, valami csinos kék tengerészkabátot viselt, akkor járt tán épp művészpályája csúcsán, 1989-ben, pont a Szabadság téren, úgy nézett ki, mint a szabadság egyik félistene kiküldetésben. Ah, az még tüntetés volt, az még mondanivaló volt, akkor még egyet akart a nemzet, s azt ki is mondta világosan, mozgósító erővel, belerengtek még tán a Kreml falai is. Tényleg, az volt a csoda, hogy Cserhalmi vagy valaki a kiválasztott jóarcú, jóakaratú demokraták közül nem emelkedett fel a tér az egybegyűltek fölé lebegni egy kicsit, hogy röptében döntené már meg a kommunistákat.
Ehhez képest, jön és van pofája azt mondani, hogy öööööö…. és nézd már meg, hogy van felöltözve, a hajléktalanokról hablatyol valamit, mindjárt elalszom, és úgy megyek haza. Kielégítetlenül. Hogyhogy nem lett itt nekem út mutatva, hogy mernek még mindig azzal fárasztani, hogy köztársaságot akarnak meg alkotmányt, hogyhogy nem forog már itt tollban és szurokban az orrom előtt Orbán Viktor, s hogyhogy nem parolázunk már egyenrangú félként Obamával, a pápával vagy legalább egy fontos helyettesükkel. Mér’ nincsen itt senki sem, aki megmondaná a tutit, hogy pártot alapítottunk vagy történelmi egyházat, s holnap előre hozott választások lesznek, ahol Orbán takarodj, Gyurcsány takarodj, vesszen Horn, nácik, haza, demokráciát, Amerikát, de minimum Ausztriát! Kéne már valami igazán előremutató, ami kivezet minket a válságból, a lopásból, a korrupcióból, az útdíjból, a náthából, és garantálja a tévéműsorok színvonalának lassú, de folyamatos emelkedését is. De nem, bazd meg, ott szörcsög a színpadon, abban a cipőben, már az ötödik vagy a hatodik, hogy mi van a szegényekkel, meg baloldalt akar, szerintem ő sem érti. Már a múltkor is olyan ciki volt. Megmondom, ciki lesz a következő is, már tüntetni se érdemes, elővette itt bárki a mobilját, hogy lehessen szép fényképeket csinálni? Már elő sem veszik.
Hát nem, a január 2-i tüntetés nem kergette el Orbán Viktort, nem húzta le a Rolexet Lázár János karjáról, s Habony Árpádnak sem dugta fel a terepjárója tetejére a Gucci ridiküljét, s nem utalt ki szociális bérlakást Rogán Antalnak. Nem tették ezt sem a szónokok, sem a tisztelt egybegyűltek.
Hatalmukban sem állt, dolguk sem volt – kivált nem a szónokoknak, szervezőknek, vicces nevű kis Facebook-csoportocskáknak.
Viszont a szónokok tényleg rosszul artikuláltak, néha a szavak közepén vették a levegőt, s lássuk be, egy csomó olyan dologgal jöttek, amitől nem megy rögtön az ember egy nagy husánggal a Téli Palotának. Hát még a szervezők! Azok nem engedték oda a pártmicsodákat, nem engedték felszólalni a fontos jelöltet, valóban lehettek volna ügyesebbek. Az egybegyűltek egy része meg elégedetlenkedett, ne tudd meg, mellettem is majdnem hazamentek… Azt kiabálták, Orbán, takarodj! Ahelyett, hogy megmondták volna, hová s mivel takarodjék.
Amúgy viszont lehet jönni, és el lehet zavarni Orbán Viktort, s biztos, ami biztos, Gyurcsány Ferencet is, mer’ amilyen az, még visszapimaszkodna. Tessék, lehet visszaépíteni fél óra alatt a demokráciát. Ja, az kevés?
Akkor első munkafázisként tessék nagyon megszeretni ezeket az útmutatásra képtelen, mindenféle – adott esetben egymásnak homlokegyenest ellentmondó – dolgokat megbicsakló hangon követelő széllelbélelt figuramatyikat. Tessék gyorsan levenni a kalapot előttük, mert nem minden kocsmai füstölgés, de még csak nem is minden újságcikk képes megmutatni a helyes utat, ha van most egyáltalán olyan (egyébként van, épp arról beszélünk), s mindezek még kevésbé képesek adott esetben öt-hat ezer embert kivinni az utcára, hogy a demokráciáért óbégassanak. Ők viszont megtették, s arra készülnek, hogy újra megtegyék, sőt, újra meg újra – jól látszik már, egyre nehezebb lesz a dolguk, hisz sehol egy Téli Palota, s már az Auróra ágyúit is ellopták, mindet. Tehát tessék lájkolni ezeket az össze-vissza beszélőket az utcán és Facebookon, tessék érdemeik szerint bánni velük. Mert ők ma a demokrácia Magyarországon.
Lehet, hogy e miatt a gyalázat miatt, ami most Magyarországon folyik, öt-hatezer ember van annyira dühös, hogy magától is kimenne tüntetni az utcára. De ezek, akik mondani is akarnak vagy mernek nekik valamit, ha mégoly esendő közléseket tesznek is, nem kevesebbet, mint a demokrácia védőernyőjét tartják nemcsak az utcán egybegyűltek, de az ország fölé is. Aláhúzódva lehet pártot gründolni, megerősíteni azt, ami van, doktrínákat és útiterveket kiagyalni, keresgélni a kiállásért kiabáló jó ügyeket. Mert mindezen jó ügyek majdani, nem fél óra múlvai, de tán nem is idén tavaszi sikerét az garantálja, hogy pár elhivatottságot érző összebarkácsol egy színpadot, ahonnan valamivel messzebb hangzik az „Orbán, takarodj!”, mint az asztal túlsó oldala.
