A szerk.

Kinek épült?

A szerk.

„A játszókerttel kiegészült Reformátorok tere olyan központi hely lett a kerület életé­ben, ahol a legifjabbaktól a legidősebbekig mindenki találhat magának szórakozást” – mondotta Gulyás Gergely 2019. október 12-én, midőn az önkormányzati választás kampányfinisében átadott egy játszóteret a XVI. kerületben.

Gulyás a továbbiakban azt is a közönség tudtára adta, hogy ha továbbra is a fideszes polgármester, Kovács Péter élvezi a bizalmat, más csodák is várhatók, nem csak csúszdák, hinták meg trambulin. Kovács ezt azzal toldotta meg, hogy a projekt 398 millió forintot kóstált, de teljes egészében a kormány állta.

A csodálatos ajándék értékét aztán némileg megkérdőjelezte, hogy a „játszókertet” a Gulyás fellépése utáni napokban már le kellett zárni, mert annyi baleset történt. A kétségbeesett szülők kitört fogakról, kéz- és lábtörésekről számoltak be, meg arról, hogy sok kisgyereket félelemmel töltöttek el a csúszdának mondott sötét csövek. Ennek ellenére a polgármester a projektet továbbra is a kormányzat és az önkormányzat összefogásának sikertörténeteként kommentálta, és csak annyit jegyzett meg, hogy a „csúszdákkal van némi baj, valószínűleg túl gyorsak, úgyhogy most kértem a kivitelezőt, hogy próbálják meg lassítani ezeket”. Hogy ez mennyire sikerült, azt jól mutatja, hogy 2020 februárjában egy újabb sérülést követően újra át kellett építeni a veszélyes játékokat. Ekkor Kovács Péter polgármester jobbnak látta, ha meg sem szólal: újság­írói kérdésekre nem reagált. A szűkszavú önkormányzati közlemény szerint azért volt szükség a csúszdák átépítésére, hogy azok „még komfortosabbak legyenek”. Eddig is elég komfortosak voltak, de ha a magyar gyermekek javáról van szó, határ a csillagos ég! Különösen komfortban.

Ám nagy tévedés lenne azt gondolni, hogy ezzel a méretes hazugsággal a hivatali cinizmus felért a csúcsra, és a játszótéri projekt sikerét továbbra is szajkózó Kovács Péternél gyávább és érzéketlenebb alakja már nem lesz e történetnek. Talán nem is lett volna, ha 2019 októberében (Tényi István menetrendszerű feljelentése után) nem kezd el nyomozni a rendőrség a balesetek ügyében, most pedig nem lát napvilágot e látványosan félvállról vett ügykezelés eredménye.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.