A szerk.

Krisztusból bohócot

A szerk.

Amikor júniusban a Magyar Jogász Egylet Értékek és intézmények a tízéves Alaptörvényben című konferenciáján Kövér László azt mondta, hogy az Alaptörvény legfőbb üzenete az, hogy „Magyarország magyar ország akar maradni”, Trócsányi László pedig azzal tromfolta, hogy az Alaptörvény „választ ad arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és hová tartunk”, senki nem lepődött meg.

Nem történt ugyanis egyéb, mint hogy Kövérék ismét egyértelművé tették, hogy mivel a magyar államvezetésnek nincs jövőképe, nosztalgiára építik várukat; számukra a 21. század második évtizedét is szinte kizárólag az 1930-as évek politikája iránt érzett rajongás hatja át. Egy afféle szárnyaszegett Szent István-i gondolat, mivel azt még Kövér László is kénytelen lenne elismerni, hogy a Horthy-rezsim legfontosabb elemét, a területi revíziót manapság csak nem hivatalosan, és akkor is szordínóval lehet emlegetni.

Csakhogy, ha ezt az elemet kihagyjuk a két háború közti korszak hivatalos politikájából, akkor az teljesen üressé és céltalanná válik. Vagyis csak a csomagolás marad, a rendszer anakronisztikus és giccses dekorációja, az ipari mennyiségű szuvenír Nagy-Magyarország, a falvédőre varrt Hiszekegy, Horthy Miklós arcképe bélyegen, képeslapon. E csomagolás kétségkívül legnagyobb szabású eseménye volt az 1938-as Szent István-év, a Szent Jobbal haknizó aranyvonattal és számos egyéb rendezvénnyel, és az azt megelőző Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, amely csak látszólag volt politikamentes és egyetemes spirituális esemény. A jelszó ugyanis az volt, hogy legyen az eucharisztikus kongresszus „minden idők legnagyobb eucharisztikus kongresszusa”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.