Nem történt ugyanis egyéb, mint hogy Kövérék ismét egyértelművé tették, hogy mivel a magyar államvezetésnek nincs jövőképe, nosztalgiára építik várukat; számukra a 21. század második évtizedét is szinte kizárólag az 1930-as évek politikája iránt érzett rajongás hatja át. Egy afféle szárnyaszegett Szent István-i gondolat, mivel azt még Kövér László is kénytelen lenne elismerni, hogy a Horthy-rezsim legfontosabb elemét, a területi revíziót manapság csak nem hivatalosan, és akkor is szordínóval lehet emlegetni.
Csakhogy, ha ezt az elemet kihagyjuk a két háború közti korszak hivatalos politikájából, akkor az teljesen üressé és céltalanná válik. Vagyis csak a csomagolás marad, a rendszer anakronisztikus és giccses dekorációja, az ipari mennyiségű szuvenír Nagy-Magyarország, a falvédőre varrt Hiszekegy, Horthy Miklós arcképe bélyegen, képeslapon. E csomagolás kétségkívül legnagyobb szabású eseménye volt az 1938-as Szent István-év, a Szent Jobbal haknizó aranyvonattal és számos egyéb rendezvénnyel, és az azt megelőző Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, amely csak látszólag volt politikamentes és egyetemes spirituális esemény. A jelszó ugyanis az volt, hogy legyen az eucharisztikus kongresszus „minden idők legnagyobb eucharisztikus kongresszusa”.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
