A szerk.

Második figyelmeztetés

A szerk.

Amikor egy bejáratott, a figyelmes olvasó számára könnyen azonosítható értékeket jól artikuláltan megjelenítő újságnak hirtelen új tulajdonosa lesz, mindig megállnak egy kicsit a kések a levegőben. Mi lesz ezután?

Azt kapom-e az újságosnál reggelente, amit megszoktam, vagy új lapot kell keresnem magamnak? Magyar sajtótermékek tekintetében az ilyesmi jó ideje kifejezetten neuralgikus kérdés, gondoljunk csak… gondoljunk csak bármire az utóbbi évekből. A szenvtelen pofával kicsinált Népszabadságra, a röhögve behúzott komplett vidéki lappiacra, vagy akár az országszerte könyörtelenül einstandolt rádiók­ra. Gondoljunk a Magyar Idők habzó szájára, Mészáros Lőrincre, Habony Árpádra, Andy Vajnára és lihegő kis vazallusaikra (a vazallusok vazallusaira). Gondoljunk csak a romániai vagy a szerbiai magyar nyelvű sajtóra, amit ugyancsak az itthon megszokott módon vágott taccsra a Fidesz kommunikációs zabráló masinája.

A pozsonyi Új Szó múlt héten nyilvánosságra hozott tulajdonosváltásáról először a lap egyik vezető újságírójának – nos, meglehetősen kétségbeesett hangúnak tűnő – jegyzetéből értesültünk. Abban szerepelt egy mondat: „Tudjuk, hogy a Fidesz már bekebelezte az erdélyi és a vajdasági magyar sajtó nagy részét, s azt is tudjuk, mit tett ez az érintett médiák függetlenségével.” Czajlik Katalin főszerkesztő-helyettes ezután már csak annyit kérdez, hogy vajon tudja-e ezt az Új Szó új tulajdonosa is? Illetve, érdekli-e egyáltalán?

De semmi vész, az alarmista jegyzetet higgadt szerkesztőségi nyilatkozat követte, sőt, a lap interjút készített saját főszerkesztőjével – mind a két szöveg tele van megnyugtatónak szánt mondatokkal. Nem engednek a függetlenségükből, nem hagyják, hogy bárki is beleszóljon, satöbbi. Szükség is lehet a megnyugtató mondatokra, mert a tét nagy: az Új Szó című napilap, s heti családi/kulturális szatellitkiadványa, a Vasárnap gyakorlatilag az utolsó, vagyis az egyetlen magyar nyelvű nyomtatott sajtótermék Szlovákiában. Az Új Szót napi 16 ezer példányban nyomják ki.

Persze főként azért lehet szükség a megnyugtató szavakra, mert az Új Szó december elsejétől százszázalékosan a Penta nevű pénzügyi csoport tulajdonába került. Penta, megvan? És ha úgy mondjuk, hogy Gorilla? A Gorilla Szlovákia történetének nyilvánvalóan leg­ordasabb korrupciós botrányának a fedőneve, mely botrány epicentrumában épp a Penta állt. A Kauza Gorilla pedig nem szólt másról, csupán arról, hogy a Penta gyakorlatilag kilóra felvásárolta a szlovák politikai elit nagyobbik részét, s a titkosszolgálat lehallgatási jegyzőkönyveinek tanúsága szerint az érintettek pontosan úgy is táncoltak, ahogy eltartóik fütyültek. A Gorilla-botrány és utóhatásai juttatták Szlovákia politikai szemétdombjára az ország talpra állásának, európai sikereinek érdemdús protagonistáit, Mikuláš Dzurinda egykori miniszterelnököt és Ivan Mikloš egykori pénzügyminisztert. A Gorilla-dossziéban szám szerint harmincnégy említés esik Világi Oszkárról, a Slovnaft erős emberéről, a régóta feltörekvő dunaszerdahelyi focicsapat Orbánt, Kövért, Mészáros Lőrincet VIP-páholyában sűrűn vendégelő tulajdonosáról. A hírhedt MGIMO-ról, a KGB utánpótlás-neveldéjéről, miszerint a Nemzetközi Kapcsolatok Moszkvai Intézetéről lapunk beltestében lesz még szó, ide annyi tartozik, a Penta alapítói ott végzett stúdiumaik alkalmával találtak egymásra. És sorolhatnánk a lap alján túl is sokáig.

Amikor a Penta tulajdonrészt szerzett Szlovákia legnagyobb napilapjában, a Smeben, egy rakás újságíró felállt, s megalapították a máig működő Denník N-t. A mai történet egyik érdekes mellékszála, hogy az Új Szó eladásával járó tranzakcióval valamelyest nőtt a Sme függetlensége, a Penta mostantól a korábbi 45 százalék helyett csak 40 százalékban lesz a tulajdonosa. (Az Új Szónak és a Smenek eddig közös többségi tulajdonosa volt.)

A Denník N a Népszabadság beszántása idején magyar nyelvű cikkben fordult az olvasóihoz. Egyebek mellett azt írták: „A legnagyobb magyar minőségi és független napilap bezárása figyelmeztetés Szlovákia számára is.” Akkor tehát ez itt a második figyelmeztetés. Mennyi kell még?

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.