A szerk.

legelőször is szögezzük le: soha senki nem állította, hogy buzeráns bürokraták vagy bürokrata buzeránsok gyülekezete lennél, úgyhogy nem érdemes ezen felhúzni az orrod.

Most lépjünk azon túl, hogy ezek mindig csak hátrébb lépnek, nem ám lemondanak vagy kiakolbólítják őket, hátrébb lépnek. Mert tény, ami tény: Orbán Viktor a múlt héten átalakította a kormányát, nem mintha ennek bárminemű hatása lenne a magyar közéletre, még kevesebb az ország jövőjére; és az a kevés is inkább rossz, mint másmilyen.

Demokráciánk hétfőn fejlődésének új, magasabb röptű szakaszába lépett, midőn a kormányfő megmagyarázta, hogy bizonyos, állami és önkormányzati megrendelésekben dúskáló formák egyáltalán nem azok, aminek látszanak. A kormányfő Karácsony Gergely LMP-képviselő azonnali kérdésére válaszolt.

A gyömrői Horthy utca és a kereki egész alakos Horthy-szobor felavatásának napjaiban adódik a kérdés: mivel érdemelte ki e közfigyelmet a kormányzó, s miért fordul felé megannyi tekintet ily nagy tisztelettel, sőt áhítattal?

Talán ki sem akadt volna az ember, talán csak megrándítja a vállát és továbblép, talán csak betudja az egészet a mindent - ép erkölcsi érzéket, józan észt - félresöprő orcátlan bírvágynak; mindközönségesen egy adott személy jellemgyengeségének. Betudja, ha nincs ez a mondat.

Hogy ott lesz-e Angela Merkel, és ha nem, vele együtt melyik európai vezető nem lesz még ott a június 8-án kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság ukrajnai helyszínein (a német válogatott a csoportmeccseit Lvivben és Harkivben játssza), hát, közepesen érdekes kérdés. Csak annyiban az, hogy a távolmaradás belengetése elégséges fenyegetés-e ahhoz, hogy ne verjék a börtönben Ukrajna volt kormányfőjét.

Ez a cikk Gyurcsány Ferencről szól. S az ő szakdolgozatügyéről, annak is inkább a kezeléséről. Mely kezelés, ha olyan lett volna, amilyen végül nem lett, ha olyan lett volna, amilyet elvárunk, ha másért nem, azért az egy szem szavazatunkért cserébe, nos, akkor lehet, hogy ez a cikk a sütőporcsempészőkről szólna.

Nehéz elképzelni, de megtörtént: kisebb revolúció tört ki a Fidesz hétfő délelőtti frakcióülésén. A felgerjedt honatyák az alig négy hónapos szakképzési törvény védelmében szálltak síkra, saját kormányukkal szemben! (Az új KRESZ sem tetszett nekik, de azt gyorsan rövidre zárták azzal, hogy Brüsszel erőlteti ránk: így lesz manapság a forradalomból szabadságharc.)

A lapunk beltestében részletezett pénzügyi megszorító csomagból egy valami ordít: az, hogy Orbán a 2010-es választások előtt koncipiált politikája, nagy stratégiája, amely újrakaserolta volna Magyarországot, megbukott. Ez a csomag nemcsak valóságos katasztrófa, de intellektuális teljesítményként is mérhetetlenül szánalmas, amint azt a telefonhívásokra kivetett, megkezdett percenkénti kétforintos adó mutatja.

"...egy ismeretlen ember, aki megrendült hangon kért tőlem bocsánatot, mondván, ő volt az, aki meg volt bízva az otthonom megfigyelésével" - vallja meg férfiasan a hű barátnak (Magyar Hírlap) Pozsgay Imre, akinek e nyilatkozatából megtudjuk azt is, hogy őt gyakorlatilag éjjel, nappal és máskor is megfigyelték, már 1970-től. Ettől azért kinyílik a bicska az emberi zsebekben.

"Alulírottak, az Orbán-rezsim demokratikus ellenzéke, parlamenti és parlamenten kívüli pártok, politikai és civil szerveződések mély megdöbbenésünket fejezzük ki, és erőteljes hangon tiltakozunk! A kétharmados kormánytöbbség Magyarország államelnökének megválasztását nem pusztán a Fidesz belső ügyévé, az Áder János és Áder János közti 'versenyre' szűkítette le, de esélyt sem adott arra, hogy a politikai alternatíva, Áder János vetélytársa megjelenjen az Országgyűlés falai s így a szélesebb nyilvánosság előtt.

A rendőrség - már megint - betiltotta a melegfelvonulást a fővárosban. Tavaly is ezt csinálták, mi a különbség? Csak az, hogy tavaly a bíróság végül mégis engedélyezte a parádét, s idén sincs semmi oka, hogy másképp járjon el. Minden valószínűség szerint pontosan tudta ezt a rendőrség is, amikor megfogalmazták 13 oldalas határozatukat, amiben a szokásos gumijogszabályra hivatkoznak: a közlekedés rendjének akadályozására.

Valaki igazán elárulhatná már, hogy voltaképpen mért mondott le Schmitt Pál. A kármentés egyre zavarosabb és egyre fenyegetőbb fordulatokat vesz. Schmitt lemondása Schmitt erkölcsi nagyságát bizonyítja: hibázott, ám vállalta ennek következményeit - katarzis, könnyek, függöny. Eddig értenénk. De nem azt mondják, hogy Schmitt hibázott, hanem az, hogy nem hibázott.