A szerk.

Mesél majd az utókor

A szerk.

Erős menetben van Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, aki nem mellesleg 2018-tól a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Tanácsadó Testületének elnöke, 2020-tól pedig a Mathias Corvinus Collegium kuratóriumi elnöke is. Épphogy megúszta az ’56-ról elővezetett gondolatkísérletét – sőt újabban már ő vádol, ti. a mondatát kiragadták a kontextusából, tudatosan félremagyarázták, stb. –, most a PhD-dolgozatának eljövendő védése miatt bántják szegényt.

Orbán Balázs 2009-ben kezdte el a doktori iskolát az ELTE jogi karán, 2012-ben eljutott az abszolutóriumig, ám disszertációját most, azaz 12 év múltán védené meg. Ez kissé hosszú időnek tűnik, és egyetemi berkekben felmerült, hogy egyszerű földi halandó ennyi év után talán nem is próbálkozhatna ezzel. Azt, hogy ez szerepet játszott-e abban, hogy az egyetem Tudományági Doktori Tanácsa nem egyhangú döntéssel engedte tovább Orbán disszertációját (ami egyáltalán nem szokványos), nem tudni. Azt viszont lehet tudni, hogy az Orbán-kormányok felettébb mostohán bánnak az amúgy nemzetközileg még mindig jegyzett magyar egyetemmel. Az ELTE alulfinanszírozottsága egyenesen megalázó, a szimpla állagmegóvásért külön kell pályáznia, a bérszint nevetségesen alacsony, viszont folyamatos a hitegetés a fizetések rendezésére. Azt se feledjük, hogy Orbán Viktorék nyíltan az ELTE eljelentéktelenítésére játszanak, például saját projektjük, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem futtatásával és oktatási portfóliójának szélesítésével. Nem csoda hát, hogy a doktori tanácsban ellenérvként előkerült: az ELTE kiszolgáltatott helyzetben van egy olyan befolyásos politikussal szemben, mint Orbán Balázs, mivel a bírálók számára a szigorúan tudományos szempontokon kívül megfontolás tárgya lehet majd az is, hogy negatív bírálatukkal bajt hozhatnak a munkahelyükre.

Orbán PhD-je azért lett közbeszéd tárgya, mert az ELTE média és kommunikáció tanszékének egyetemi tanára, Polyák Gábor indulatos posztban kérte számon egyetemén az egész eljárást. „Tényleg mindent, de mindent megérdemlünk. A kormány minden nap beletörli a mocskos talpát az ELTE-be. (…) Megalázza a diákjainkat, megaláz minden oktatót és minden munkatársat. (…) Eljátsszuk, hogy ezek normális munkakörülmények.” Az ELTE egyetemi tanáraként kikéri magának, hogy Orbán Balázs, „a legalja ideológiai keltető MCC ura, az NKE mindenható parancsolója, nagyfőni szeme fénye” ebben az intézményben szerezhet PhD-fokozatot. „Kollégák, hol a gerinc? Miféle jogászi szakmai ethosz ez, miféle állampolgári tartás? Miért a legsötétebb múltat mutatjuk példaként a jövő értelmiségének?”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.