A szerk.

Na, mi a térkép, öreg?

A szerk.

Hadházy Ákos feljelentést tesz! Magyarország miniszterelnökét nyomja fel a hatóságoknál azzal, hogy hivatali visszaélést követett el, s így legalább hárommillió forintos kárt okozott a hazának. De bánja kánya, legyen négymillió, akkor is pimf összeg, jó, ha három ostiai löncs kijönne belőle. De legyen négy.

Ám mielőtt rátérnénk, hogy mivel is követte el Hadházy szerint Orbán a hivatali visszaélést, idézzünk fel egy másik – mindezzel szorosan összefüggő – esetet, mely ugyancsak az utóbbi napokban vetett fodrokat. Magyarország főügyésze, Polt Péter ugyancsak valamikor február vége felé elugrott a Bajcsyra, s benézett a térképboltba, nyilván megkérdezni az eladót az aktuális földrajzi helyzetről. Mindezt természetesen gépkocsikonvoj élén tette, s a konvoja természetesen a buszsávban vert tábort, arra a földtörténeti léptékkel ki sem mutathatóan röpke időpillanatra, amíg a kisfőnök a folyó hegy- és vízrajzi ügyeit elintézte. Történetesen arra járt a hvg.hu fotósa is, így ma dokumentumok igazolják Polt reneszánszi szélességű szellemi horizontját.

Orbán Viktor pedig Firenzében és Velencében sasszézott csinos kis butikzacsesszal kedves felesége nyomában, s őt is lencsevégre kapta itt is, ott is egy-egy szemfüles honfitársunk. E kisded shoppingolás képezi most Hadházy feljelentésének fő csapásirányát, mondván ez így magánút, közgéppel, közpénzen. Ebben éppenséggel lehet is valami, mert azt csak a legboldogabb fideszes lelkek képzelhetik, hogy a csinos stanicliben Orbán a Kheopsz-piramis alagsorából kimentett nagy béketervet cipelte, s a Dávid-szobor talapzatánál kellett elrejtenie, hogy a világtanács feltűnés nélkül át tudja venni. Aztán pár napra a fotók megjelenésére a miniszterelnöki szóvivő is kinyökögte nagy nehezen, hogy ez magánút volt, így senkinek semmi köze hozzá. Rögzítsük: a miniszterelnök elhussan Egyiptomba fontosan tárgyalni a ménkű nagy, jaj, dehogy is kormánygépével, a kíséretét két másik gépmadár viszi utána, majd hazafelé… s innen már tudjuk, mert van róla fénykép. Mint ahogy Polt kiruccanásáról is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.