A szerk.

Nem kellett a hamisítvány

A szerk.

Magabiztosan őrizte meg pozícióját a Jobbik Tiszavasváriban a vasárnap tartott időközi önkormányzati választáson:

nemcsak Fülöp Erik régi-új polgármester győzött nagy fölénnyel, de a nyolc egyéni körzetből ötben is a párt jelöltjei futottak be - ami még változhat is, hiszen két körzetben, ahol a Fidesz támogatását élvező jelöltek győztek, csalás gyanúja miatt a helyi választási bizottság megsemmisítette az eredményt. (A képviselő-testület augusztus 1-jén feloszlatta önmagát, ezért kellett teljes körű helyhatósági választást rendezni.) A voksolás azért is fontos volt a Jobbiknak, hogy megőrizze pozícióját az általa vezetett települések legnépesebbikén (2010 óta a város zsurnálszinonimája "a Jobbik fővárosa"), de azért is, hogy végre virítson valamit híveinek a borsodi szervezet hangos szakadása után.

A Jobbik sikerénél is figyelemre méltóbb azonban a Fidesz bukása, hiszen a kormánypárt támogatta Fülöp és a helyi Jobbik első számú kihívóját, a Tiszavasváriért Közéleti Egyesületet. A 2010-es formáját átmentő MSZP a maga 10 százalékával nem sok vizet zavart; a kampányban leginkább a Jobbik és a Fidesz egyidejű ekézésével voltak elfoglalva.

Időközi választások után rendre elmondjuk, hogy ezek eredményeit értelmetlen a következő általános választásokra vonatkoztatni. A vasvári szavazásból sem az nem következik, hogy 2014-ben a Jobbik Kelet-Magyarországon lenyomja a Fideszt, sem az ellenkezője; sem az, hogy e térséget az MSZP végleg elveszítette, sem az, hogy 2014-re biztosan megerősödik. Mindazonáltal a Tiszavasváriban történtek nem pusztán azt jelzik, hogy a városban a Jobbik két év "kormányzás" után a vártnál sokkal népszerűbb.

A magyarországi jobboldal régi fixa ideája, hogy a szélsőjobb ellen nem nyíltan kell fellépni, hanem "domesztikálni" kell, a szavazóbázisát első körben erodálni, aztán fölszipkázni. (Ez utóbbi talán rendjén is lenne, ha ez 2010 óta nem azzal járna, hogy a Fidesz-kormány a Jobbik programját valósítja meg, mégpedig oly átéléssel, hogy a legtöbbször nem tudni, hol végződik a Jobbik és hol kezdődik a Fidesz.) Másfelől a szélsőségesek szerveződéseit minden létező eszközzel szét kell verni - még ha ezek az eszközök olykor nem is annyira törvényesek. Például a Torgyán-féle Kisgazdapárt lenullázását részben koncepciós eljárások erőltetésével (az ún. Szabadi-ügy), részben parlamenti képviselőik átcsábításával érte el hajdanán a Fidesz. Tiszavasváriban kicsiben és enyhébb formában az utóbbi történt: a jobbikos polgármester masszív többségét két renegát képviselő bontotta meg, akik többek között a két helyi fideszessel új frakciót alkotva kibrusztolták az új választást - legalábbis az augusztusi testületi önfeloszlatás tágabb kontextusát így vagy nagyon hasonlóan értelmezték a városban. Az időközi önkormányzati választásokon kiugróan magasnak számító 46,8 százalékos részvétel (a 10 111 szavazásra jogosult polgárból 4733 fő élt a jogával), a jobbikos polgármesterjelölt 51 százalékos sikere (2411 voks) a Fidesz sportszerűtlen játékára érkező dacreakció következménye. Minek ide pót-Jobbik, ha egyszer van igazi - gondolták sokan.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.