Rosáltak

A szerk.

A kormányátalakítás híre változatos spekulációk előtt nyitott teret közéletünkben. Nem csak a sajtó meg a hozzá lecsatlakozott politológusi tömegek lelték kedvüket a változások megfejtésében s az így formálódó jövő kiókumlálásában. De maguk a koalíciós politikusok is erősen törték a fejüket azon, szigorúan név nélkül, hogy most a Lamperth Mónika alatti szék kicserélése vajon Gyurcsány és a párt konfliktusában az előbbi, netán az utóbbi malmára hajtja-e a vizet, vagy hogy Iváncsik államtitkár kiszervezése Szekeres miniszter alól mekkora csapás a honvédelmi tárca irányítójának ambícióira, s szorult helyzetén enyhít-e vagy súlyosbít Vadai államtitkár asszony rég várt érkezése a felelős posztra. (Mi sem tudtunk ellenállni a kísértésnek, erről beloldalaink tanúskodnak.)

A kormányátalakítás híre változatos spekulációk előtt nyitott teret közéletünkben. Nem csak a sajtó meg a hozzá lecsatlakozott politológusi tömegek lelték kedvüket a változások megfejtésében s az így formálódó jövő kiókumlálásában. De maguk a koalíciós politikusok is erősen törték a fejüket azon, szigorúan név nélkül, hogy most a Lamperth Mónika alatti szék kicserélése vajon Gyurcsány és a párt konfliktusában az előbbi, netán az utóbbi malmára hajtja-e a vizet, vagy hogy Iváncsik államtitkár kiszervezése Szekeres miniszter alól mekkora csapás a honvédelmi tárca irányítójának ambícióira, s szorult helyzetén enyhít-e vagy súlyosbít Vadai államtitkár asszony rég várt érkezése a felelős posztra. (Mi sem tudtunk ellenállni a kísértésnek, erről beloldalaink tanúskodnak.) S vajon úgy van-e, hogy Kiss Pétert szoros emberfogással ráállították Gyurcsányra, hogy majd edzői bekiabálás nyomán felrúgja a mozgékony befejező csatárt; vagy épp ellenkezőleg, Kiss - Gyurcsány egyik riválisa - ezentúl kénytelen lesz osztozni a kormányfőre nehezedő felelősségben a reformok applikálása terén?

A búbánat tudja (bár Kiss esetében bajosan állíthatnánk, hogy - akár csak fölfelé is - bukott volna). Viszont a kérdés, lehet, nem is az, hogy a kormányfő klasszikus kamarillapolitikai eszközökkel hogyan stabilizálja (vagy nem) hatalmát a kormányon belül.

A parlament hétfői ülésén az MSZP-frakció kifejezetten a kormány - a koalíciós partnerrel egyeztetett - akarata ellenére szavazott meg pár módosító indítványt. Ezek között van lényeges is (az ún. "zöld energia" fix átvételi ára jól betesz az energiapiac liberalizálásának), meg lényegtelen is (például az egyetemisták utazási kedvezményének fenntartásáról szóló). Jobbára mindegyik az osztogatás kategóriába esik. Nem sejtet sok jót, hogy a szocpárti frakció kezd kezelhetetlenné válni - hisz mi másról is tanúskodna az, hogy a frakció egy ízben a mélyszocialista Veres pénzügyminisztert is leszavazta. Ha a mocsár valóban úgy véli, ideje véget vetni a "megszorításoknak" meg ennek az egész értelmetlen reformtoszakodásnak, nem lesz az a kormányátalakítás, ami megmentheti Gyurcsányt.

De a programját semmiképpen.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”