Az mi a búbánatot jelent, hogy 15 éven át csaltak a Buda-Cashnél? Ezt mondta többek között Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, miután a megcsúszott bróker srácok felnyomták magukat a Magyar Nemzeti Banknál három hete, hétfő este. (Igaz, azért nyomták fel magukat, mert másnap jött volna az ellenőrzés, amikor megbuknak így is, úgy is.) Nem kis sokkot okozhatott a bukovári híre a bankfelügyeletnél, annál az állami szervnél, amelynek az egyik feladata éppenséggel az lenne, hogy a csalásoknak a pénzügyi közvetítő vállalatoknál elejét vegye. Az első reakciónk nekünk is az lenne, hogy a hátunkat a falnak vetjük, és elkezdjük a kezünkbe eső tárgyakat, hamutartót, kávéspoharat, klaviatúrát csukott szemmel a támadás feltételezett irányába hajigálni. Windisch az MNB becsületének védelmében még azt is hozzátette, hogy a jegybank csak másfél éve vette át a felügyeletet: és így nézve, a 15 éve folyó szakadatlan síboláshoz képest tényleg szinte azonnal lecsapott. Windisch a felelősséget a kártételért – a Buda-Cash-górékon kívül – ezzel nagyjából a korábbi pénzügyi felügyeleti szervre, a PSZÁF-ra tolta, és az sem volt baj, hogy erősen visszafelé kellett köpködni ehhez. Sőt. Matolcsy György nem szereti Szász Károlyt (az elmúlt 15-ből vagy nyolc éven át ő vezette a PSZÁF-ot), de szereti saját magát, hovatovább Matolcsy Györgynek egyetlen valóságos hőse van, akit úgy hívnak, hogy Matolcsy György. Jól értjük ezt.
De hihető-e a 15, szorgalmas bűnözéssel eltöltött év? A kérdés megválaszolását nem könnyíti meg, hogy lapunknak – ahogy másnak sem – fogalma sincs arról, valójában hogyan folyt a csalás, és mennyi pénz hiányzik a kasszából. A síbolás egyik módozata az lehetett – és továbbra is az MNB közléseire hagyatkozunk –, hogy a Buda-Cash-csókák elfogadták ugyan az ügyfeleik megbízását az értékpapír-vásárlásra, és beszedték a pénzt tőlük, de aztán nem vettek rajta semmit, vagy nem azt vettek, amit mondtak, hogy vesznek, vagy maguknak vettek, vagy vettek, de buktak rajta és nem vallották be. De hogyan lehetett ezt 15 éven át szüntelenül művelni, miközben a kereskedést, a brókerkedés minden mozzanatát gondosan dokumentálni kell, a tranzakciókat ilyen-olyan számítógépes rendszerek rögzítik, egy rakás alkalmazottnak kell tudnia a részletekről, és a felügyelet is végezhet szúrópróbaszerű ellenőrzéseket…? Soha egyetlen megsértett vagy elbocsátott munkatárs nem köpött, soha egyetlen ellenőrzés nem talált semmi kirívót? Hm.
Ezenkívül még az is történhetett, és ezt is az MNB sejtetéseiből tudjuk, hogy a veszteséges üzletek és/vagy az egyszerű sikkasztás elfedésére felélték a cégcsoport érdekeltségi körébe tartozó Dél-dunántúli Regionális Bank (DRB) tőkéjét és betétállományát is. A DRB szűk egy éve alakult bankká, az után, hogy a Buda-Cash-górék 11, akkor már az irányításuk alatt álló kis takarékszövetkezetet kimentettek a takarékszövetkezeti integráció (értsd: államosítás) karmai közül. Hogy ezt meg tudják tenni, a bankot először is fel kellett tőkésíteni. A vélelem most az, hogy a Buda-Cash ekkor már csak a meghamisított nyilvántartásokban létező eszközeit használta fel a feltőkésítéshez, ami ezért nem is feltőkésítés, csak nem létező eszközökkel szimulált kamufeltőkésítés volt; azután pedig a bank eszközeivel lehetett a brókerházban tömködni a lyukakat. De az miért van, hogy a bankfelügyeletnek – amit már a jegybank, vagyis Matolcsy üzemeltetett – még ekkor sem tűnt fel, hogy az egész játékot hamis papírokkal játsszák?
A kártételeket, a Buda-Cash bedőlésének közvetlen mérlegét megvonni és továbbgyűrűző hatásait számba venni nyilván nem lesz egyszerű feladat. Az már a sors különös játéka, hogy a két hete lábra kelt befektetői pánik pillanatok alatt azt a Quaestor Zrt.-t is leleplezte és bedöntötte, amely – ugyancsak az MNB közlése szerint – mindeddig mindenki, és ebbe beleértjük az MNB-t is, orra előtt, zavartalanul folytathatott vállalati kötvénykibocsátásnak becézett pilótajátékot, s amelynek fő tulajdonosa amúgy számos szálon kötődik a mai uralkodó párthoz. A repeszek repülnek, amerre repülnek, és többeket találnak el, mint bárki gondolta volna. A DRB betéteseinek pénzét visszafizeti az Országos Betétbiztosítási Alap, amit ez a kis gikszer a pénzügyi közvetítőrendszerben ki is ürít amúgy: s mivel az OBA-t a piac szereplőinek, a pénzintézeteknek kell majd ezután feltölteni, a bankok most szolid 100 milliárddal lesznek megint rövidebbek. Ez nagyjából a most kivezetendő bankadó egyéves összege, amit a bankok nyilván az ügyfeleken fognak behajtani. És mi lesz a Buda-Cash tulajdonosainak érdekkörébe tartozó számos működő, ezreknek munkát, megélhetést adó vállalatokkal?
Ja, egy brókerbotrány nem babazsúr. Az viszont nagyon nem mindegy, hogy a bankfelügyelet hogyan kezeli ezt a helyzetet. Az MNB képviseletében fellépő alelnök egy darabig összevissza beszélt – például többször is mást nyilatkozott a kár nagyságáról, miközben megalapozott tudása erről egy alkalommal sem lehetett –, s a fő gondjának az tűnt, hogyan mossa le a felelősséget a jegybank mostani vezetéséről. Ennél még akkor is jobban jártunk volna, ha meg sem szólal, de inkább rágyújtott a benzines hordók előtt. És persze az sem mindegy, hogy a felügyelet – ez a mostani vagy az előzők, ez a mostani és az előzők – mit tett vagy mit nem tett, és mit tehetett volna a százmilliárdos szélhámozások megakadályozására. Hiszen a Buda-Cash egészen három héttel ezelőttig a tőkepiac stabil, elfogadott szereplőjének tűnt, amelyre sokan úgy bízták rá minden vagyonukat, hogy az állam jóváhagyását tudták a működése mögött.
Ki hagyta ezt idáig fajulni? Nem túl megnyugtató, hogy a felügyelet szerepét saját magán kívül senki nemigen fogja vizsgálni.
