Az áll benne, hogy az idei tanévben minden megváltozik és minden sokkal jobb lesz, mert minden kezdet új remény. Pedáns asszony, gondosan eltette ezt a dolgozatot, hátha jó lesz még valamire. És tessék. Államtitkárként is kell évet nyitni, és a szöveg ezen alkalmakra is tökéletesen megfelel. Az eddigi államtitkári évnyitók a változás tanéveit harangozták be, idén azonban fénysebességre kapcsolt Hoffmann: most egyenesen új időszámítás kezdődik a magyar iskolákban, amelyek rendszerét úgy megújítottuk, hogy hozzánk képest gróf Klebelsberg vagy báró Eötvös maximum egy Köpeczi Béla.
| ||
És valóban, ilyen tanévkezdés aligha volt még Szent István ezerszáz éves Magyarországán.
Belenyúlnak a tankönyvkiadásba, hogy - amint a hír24 által készített kiváló interjúban Hoffmann sokadszorra megfogalmazta - mesterségesen szűkítsék a kínálatot, hisz a tanár, szegény, nem tud választani abból a ménkű sok tankönyvből, csak az állam. A tanárra nem lehet rábízni a saját munkabeosztását, de még munkavégzése helyének megválasztását is csak szőrmentén. A szülőre és pláne a gyerekre meg aztán végképp nem lehet rábízni semmit, csak elkanászodnának. Nem lehet rájuk vagy a helyi közösségre bízni az igazgatóválasztást, de miért is kéne, hisz azt is a központ tudja jobban. Hoffmann szerint a közoktatásnak egyetlen baja volt idáig: az, hogy mindenki fegyelmezetlenkedett, mindenfélét választott meg döntött és az úristennek sem lépett egyszerre. Hogy a mai gyerekek, a mai tanárok, a mai szülők és a mai iskolák jól elszemtelenedtek. Ezt és egyedül ezt a problémát kívánta megoldani egész szorgalmas ténykedésével; az átalakítás éppen ezért minden ízében pedellus-perspektívájú volt. Csakhogy egy pedellus végképp nem tud (nem tudna amúgy egyetlen teremtett lélek sem, ha ezerszer annyi esze volna is, mint Hoffmann Rózsának és klónjának, Marekné Pintér Aranka KLIK-vezetőnek együttvéve) átlátni egy olyan irtózatosan, felmérhetetlenül nagy és komplex gépezetet, mint amilyen a magyar közoktatás, ezért aztán a központi irányítás nem képes működtetni semmit. Az igazgatók központi kinevezése botrányok sorát váltotta ki, már ahol egyáltalán eddig összejött. A tankönyvek kiszállítása, átvétele és átadása körül is tökéletes a káosz - a rendszer az évkezdés előkészítéséhez kapcsolódó egyetlen alapfeladatát sem volt képes ellátni. Ehhez jön még a pedagógusbér-emelések körüli alig követhető kavarások sora. Ez a törvényben megígértnél lényegesen kevesebb lesz, és még ebből a kevésből sem részesedik - teljességgel indokolatlanul - az iskolai dolgozók egy része. Elveszik viszont a bérpótlékokat, így számos pedagógus jövedelme valójában csökkenni fog. Ami biztosan nő, az a kötelezően, bár értelmetlenül az iskolában töltendő órák száma. Mindezt az oly sokszor átírt és oly igen remekül sikerült köznevelési törvény közvetlenül évkezdés előtti gyors módosításával sikerült még összehozni. Belegondolni is rossz, hogy ha minden ilyen flottul megy tovább, mi lesz az évnyitók után.
Az államtitkárság egyetlen problémát sem lát előre nagyralátó átalakításai közepette, és amikor már kiverik a szemét, alkalmi jogszabályi rögtönzéssel oldja meg őket. Így aztán minden héten új időszámítás kezdődik a közoktatásban. A kétségbeejtően szorgalmas és elhivatott Hoffmann Rózsa a magyar oktatásügy egyetlen valós problémáját sem próbálta kezelni, viszont a képzelt problémákkal viaskodva ezernyi olyan dolgot sikerült már elrontania, ami úgy-ahogy működött. És mint a híres rabbinak a viccben, még mindig van egy csomó ötlete. Térdre, imához.
