Traian királyfi

A szerk.

Elnökök járják a Székelyföldet! Még visszhangozták a havasok a Fidesz-vezér bálványosi szavait, amikor megjött Traian Basescu, aki idén a magyarok közt pihente ki köztársasági elnöki fáradalmait.
A Kárpátok Géniuszának egykori vadászkastélyában szállt meg, vacsorára túros puliszkát kért szalonnával, majd szomorúan konstatálta, hogy ő még ilyen rossz utakon életében nem járt, s hogy e kies vidék ily nyomorúságos. Majd utánozhatatlan mosollyal bejelentette, rövidesen megtanul néhány mondatot magyarul, hogy szót értsen a legnagyobb romániai kisebbséggel. Basescu hargitai és kovásznai túráját lehetne akár történelmi jelentőségűnek is nevezni: a legfőbb román közjogi méltóság - a média kamerái előtt - végre a kebelére ölelte az erdélyi magyarokat, és elismerte, hogy a Székelyfölddel eddig mostohán bántak.

Csakhogy az elnök nem először jár ezen a vidéken, volt már alkalma többször zötykölődni a hargitai utakon. Ráadásul az erdélyi román és magyar politikusok évek óta hangoztatják, hogy a két megye infrastruktúrája katasztrofális állapotban van, tűrhetetlen, hogy a román GDP kétharmadát megtermelő nyugati régiók nem jutnak fejlesztési pénzekhez, miközben a Moldvában és Olténiában több ezer kilométer új út épült.

Ám miközben Basescu felháborodottan az asztalra csapott, az ügyészség - az elnöki nyomásnak engedve - vizsgálatot folytat több RMDSZ-es politikus ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy "etnikai alapon" lobbiztak az általuk képviselt vidék fejlesztéséért. De elég fölidézni a beiktatásakor tett nyilatkozatát: nevetgélve azt mondta, ha a kulturális autonómia a csárdást jelenti, úgy támogatja annak megvalósulását - majd éveken keresztül fékezte az új kisebbségi törvény megalkotását, a területi autonómiáról pedig hallani sem akar. Mindezek ismeretében furcsán hat hirtelen filohungarizmusa. Pedig nagyon is józan politikai megfontolás állhat mögötte.

A teljes román politikai elittel hadban álló elnök most újabb frontot nyitott az RMDSZ ellen. Tavaly, amikor meglepetésszerűen betoppant Szász Jenő udvarhelyi polgármester irodájába, már megmutatta, hogy akár a nacionalista Polgári Szövetséggel is kész együttműködni a magyar párt ellen; aztán valóságos hadjáratot indított Nagy Zsolt informatikai miniszter ellen, akit hazaárulás vádjával távolíttatott el a bársonyszékből. Most Borbély László, a közlekedési tárca vezetője a célpont. (Az elnöki elszörnyedés előtt két nappal a miniszter Csíkszeredában, a megyei polgármestereknek jelentette be, hogy a következő években több millió eurót költenek a székelyföldi infrastruktúra rendbetételére - igaz, ez nem kapott akkora nyilvánosságot, mint Basescu kifakadása.) Az államfő nem bocsátotta meg az RMDSZ-nek, hogy tavasszal a leváltása mellett szavazott a parlamentben: miközben egyenként kilövi a vezető politikusait, a székelyek közé vegyülve próbálja lenyúlni a párt szavazóit is. Ez mindenképpen példa nélküli próbálkozás, ugyanis a székelyföldieket a román politikusok eddig érinthetetlennek, a két megyét az RMDSZ hitbizományának tekintették. Basescu most ezt a hallgatólagos megállapodást rúgta föl, s számítása akár be is jöhet: ha értelmes, a valós hétköznapi problémákról beszél az ottaniaknak, a székelyföldiek, akik másfél évtizede a bármely oldali romániai magyar politikusoktól kizárólag lebutított nacionalista szólamokat hallhatnak, még arra is rádöbbenhetnek: érdekeiket román politikusok is képviselhetik. Még ha Basescuval rossz lóra tesznek is.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”