Az Alkotmánybíróság hétfőn kihirdetett két határozata leverte a szocialista frakció két kísérletét a gyűlöletbeszédre vonatkozó törvényi szabályozás szigorítására.
Ostobán összerakott két törvénymódosítás volt (az egyik a büntető, a másik a polgári törvénykönyvbe piszkált bele); több kárt tettek volna a szólás szabadságán, mint hasznot hajtottak volna a nácizmus elleni társadalmi védekezésben. Ezt annak idején sokan észrevételezték is (köztük lapunk, lásd: Nagy akarás, 2007. április 26. és Sok a jóból, 2007. november 8.). Sejthető volt, hogy az Ab nem fogja átengedni a "gyalázkodás" - akár kétéves szabadságvesztéssel sújtható - tényállását, miként azt sem szentesíti majd, hogy járjon a pereskedés joga azon magánszemélyeknek, akiket egy adott (nemzeti, etnikai, faji, vallási) csoporthoz tartozásuk vagy nemi identitásuk miatt ér verbális sérelem. A jogalkotó túl sokat markolt akkor is, amikor büntethetővé akarta tenni általában a "magyar nemzetet", sőt, a "lakosság egyes csoportjait" érő becsmérléseket is; ez végképp parttalanná tette volna az új szabályozást. Ugyanígy fájt a Ptk. módosítása is: ha hatályba lép, minden magát megbántva érző egyén és csoport - akár a rasszisták vagy a "hülye robogósok" - a bíróságon kereshetett volna elégtételt. A bíróságok pedig berogytak volna a sok hülye per terhe alatt.
Talán a végszavazás előtt egy olyan alkotmányjogász is átfuthatta volna a módosítókat, aki ismeri az Ab precedensértékű határozatait. A testület ugyanis 1992 óta hajtogatja, hogy a véleménynyilvánítás szabadságával nem állítható szembe más alapjog, a szólás szabadsága szent és sérthetetlen. Előre látható volt, hogy az alapokat lefektető 11/1992-es határozat előadója, Sólyom László államfő előzetes normakontrollt fog kérni. A Btk. módosítását szorgalmazó Bárándy Péter elmulasztott a papájával konzultálni, akinek igazságügyi miniszteri - a 2007-es javaslattal kis híján azonos - előterjesztését még 2004-ben vágta ki az Ab.
Persze az alkotmánybírák sem erőltették meg magukat (1992-es és 1994-es határozatokat lobogtatni nem egy szellemi vasziszdasz). Az sem nagy érv, hogy konszolidált demokráciákban nincs szükség törvényi tiltásra, mert "a kirekesztő szélsőséges nézeteinek hangoztatásával magát szorítja perifériára". Számos nyugati példa hozható fel az ellenkezőjére egyrészt; másrészt (és ez a fontosabb) az 1994-es Ab-határozat óta eltelt tizennégy évben megváltozott egy s más az országban. Kiderült, a rasszizmus nem múlik el pusztán a társadalom megvetésétől; a nácik igenis képesek előidézni a köznyugalom megzavarásának közvetlen és nyilvánvaló veszélyét.
De ha az indoklás kissé vaskalapos is, az Ab helyesen döntött. Ha a szocfrakció komolyan gondolta, és nem csak valami pr-akciónak szánta az egészet, most nekifuthat még egyszer.
