10 újabb választási reformjavaslatot terjeszt elő a Mi Hazánk

  • narancs.hu
  • 2023. december 4.

Belpol

Írni-olvasni tudáshoz kötnék a szavazati jogot, eltörölnék a mentelmi jogot, kötelezővé tennék a miniszterelnök-jelöltek vitáját, javítanának a médiaegyensúlyon.

10 újabb reformjavaslatot terjeszt elő a Mi Hazánk Mozgalom, az aránytalan és igazságtalan országgyűlési és Fővárosi Közgyűlés választási rendszerének megváltoztatásának sikeres kezdeményezése után"

– jelentette be Novák Előd, a párt országgyűlési képviselője a 444.hu cikke szerint sajtótájékoztatóján. A Fidesznek is kedvező fővárosi választási módosításáról, melyet benyújtása után már rendkívüli ülésen meg is tárgyaltak, majd meg is szavaztak, listássá alakítja a jövő évi önkormányzati választást Budapesten.

A mostani javaslatok többek között érintették:

  • a szavazati jog írni-olvasni tudáshoz kötését,
  • a mentelmi jog eltörlését,
  • a kötelező miniszterelnök-jelölti vitát
  • és a médiaegyensúly javítását.

Elsőként a választójog írni-olvasni tudásához kötését javasolják, mivel a párt szerint Magyarországon kiugróan magas a hiányosság e tekintetben, amit a politikusok ki is használnak. A módosítástól a szavazatvásárlás és a láncszavazás megszűnését várják. Bár Novák tagadta, hogy a javaslat bármely etnikum ellen irányulna, azért egy kisebb cigányozással érzékeltette a problémát – miszerint a cigányok között a jelenség kiemelkedően magas.

Emellett szeretnék felszámolni a szavazók buszoztatását, mivel jelenleg szerintük törvénybe van iktatva a választási csalás, mely szerint kilenc főig bezárólag mikrobusszal szállíthatók a szavazók. "Kubatov-listák alapján is folyik a szavazók szervezett szállítása. A szimpatizánsok szervezetszállítása természetesen nem vaktában történik egyfajta szociális szolgáltatásként, hanem csak a saját szavazóiknak" – mondta Novák a Fidesz módszeréről.

Novák Előd a parlamenti képviselők visszahívhatósága mellett a mentelmi jog eltörlését is javasolta. Az ügyet régóta szorgalmazza a Mi Hazánk, ezzel is erősítenék a politikusok számonkérhetőségét. Példaként az Egyesült Királyságot, illetve Szlovákiát említette, ahol 2012 óta már nem védi mentelmi jog a képviselőket a büntetőjogi felelősségre vonástól.

A Mi Hazánk a Fidesz által benyújtott "szuverenitásvédelmi" törvényhez csatlakozva javasolja az esetleges más állampolgárság nyilvánosságra hozatalát, már a képviselő jelöltek esetében is. Novák elmondása szerin, ez részükről kompromisszum, mert szíve szerint ki is tiltaná a kettős állampolgárokat - ugyanakkor természetesen kivételt tenne a határon túli területeken élő magyarok esetében.

Ahogy a Fővárosi választások esetében is meghagynák a közvetlen főpolgármester választást, úgy javasolják a köztársasági elnök közvetlen választását is. Emellett észlelve, hogy a politikai kultúra, "és a közbeszéd színvonala sajnos egyre romlik, egyre kevésbé a magyar emberek mindennapjait érintő javaslatokról szól", javasolják, hogy a pártoknak kötelező legyen választási program készítése. Sőt, köteleznék a miniszterelnök-jelölteket a választások előtti nyílt vitára.

A Mi Hazánk választási csalásnak tartja azt a média-kiegyensúlyozottság hiányát, ezért javasolják a korábbi joggyakorlatot, miszerint minden parlamenti párt arányosan delegálhasson tagokat a Médiatanácsba.

A javaslatok egy részét a "szuverenitásvédelmi" törvénnyel kapcsolatban nyújtják be, többről pedig még csak egyeztetések folynak.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amikor a színész lenézett rá, frászt kapott

  • Kovács Bálint

Nehéz szakma. Nem ismerjük őket, pedig sokszor rajtuk múlik az előadás sikere, és a társulatok életének is fontos szereplői. Történetek Petőfiről, a leghíresebb súgóról, színészi bakikról és a legrosszabb helyen vizelni kezdő színpadi lóról.