„Nem tudja, miért választotta a gondolatrendőrség az üzenet kézbesítésének ezt a módját, de nyilván oka volt rá” – olvassa valaki, amint befordulok a Belügyminisztérium (BM) Roosevelt, jobban mondva Széchenyi István téri épülete elé (az áthúzott Roosevelt tér táblákat éppen ma kezdték leszedni). Körülbelül tizenöt aktivista ül a BM előtti járdán, ölükben a népszerű disztópia különböző kiadásaival. Egyvalaki mindig olvas, egy társa a megafont tartja neki, a harmadik aktív szereplő pedig követi saját szövegét, hogy zökkenőmentesen vehesse át a stafétabotot. A többiek is figyelnek azért a regényre, de szerencsére egy-két percre beszélgetni is van idejük.
| ||
„Reggel nyolc óta itt vagyunk, és a regény végéig maradunk, nagyjából 5-10 percenként váltjuk egymást” – mondja Csányi Krisztina, akitől azt is megtudjuk, hogy a BM dolgozói barátságosan fogadták a tiltakozókat, céljaik felől érdeklődtek, de amint biztosították őket a gyalogosforgalom zavartalanságáról, nem akadékoskodtak tovább. Az „Alkotmány nem játék” aktivistái egy Pintér Sándor belügyminiszternek szánt 1984-példányt is eljuttattak a minisztériumba, amelybe külön kérésre mindannyian beleírták a nevüket. „A törvénymódosítással az a legnagyobb baj, hogy a lehetséges megfigyelés idejét és személyi körét is tágítja, így a magánszféra indokolatlan megsértésével, a szabadságjogok korlátozásával jár. A megfigyelés ráadásul az érintettek számára is titkos és átláthatatlan lesz” – sorolja a demonstrálók főbb kifogásait Csányi, majd hozzáteszi, hogy nemcsak a megfigyelés, hanem például az irányított tájékoztatás egyoldalúsága is rokonítja a mai Magyarországot Orwell világával. Azt a tiltakozók is elismerik, hogy a magas korrupciós kockázat miatt a rendvédelmi dolgozókra külön szabályok vonatkozhatnak, de a módosítás képviselte megoldást ezzel együtt is elfogadhatatlannak tartják.
| Telekép Az „egyes törvényeknek a nemzetbiztonsági ellenőrzés új szabályainak megállapítása érdekében szükséges módosításáról” szóló törvényjavaslatot a fideszes Kocsis Máté és Csampa Zsolt terjesztette elő, de korábban Molnár Zsolt, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke is támogatólag nyilatkozott róla. A módosítás értelmében a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyeket – például a rendőrség és a honvédség tagjait, az igazságügy mentelmi joggal nem rendelkező dolgozóit – évente kétszer harmincnapos időtartamra, külön ok vagy gyanú felmerülése nélkül is megfigyelés alá lehetne vonni. Az ellenőrzés alá esők körét a kormány rendeleti úton bővíthetné, a megfigyelés ráadásul az érintett családtagjaira is hatással lenne. A törvénytervezetet az ombudsman, a legfőbbügyész-helyettes, továbbá a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete is bírálta. |
„Az uralkodó érzelem a kíváncsiság volt”
A felolvasáshoz csatlakozott az „Összefogás a kortárs művészetért” néhány tagja is. Balázs Anna a magyarnarancs.hu kérdésére elmondja, hogy 12 nap után ma reggel jöttek ki a Ludwig Múzeumból (a LuMú elfoglalásáról tudosításunk itt olvasható), és egy rögtönzött performanszot tartottak az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt: egy hatalmas szimbolikus lakattal és élő fallal rövid ideig akadályozták a ki-be járást, és felolvasták követeléseiket. Ezek máig változatlanok: átláthatóságot és szakmai párbeszédet szeretnének a kulturális döntésekben. Balázs Anna hozzáteszi, hogy bár a Ludwig Lépcső mint fizikailag létező csoportosulás megszűnik, az aktív tagok együtt maradnak, hetente 2-3 alkalommal tartanak gyűléseket, és az interneten keresztül is folyamatosan kommunikálnak egymással. Azt tervezik, hogy a kortárs művészeti közeg és a társadalom hatékonyabb megszólításának érdekében hasonló problémákkal küzdő civil szervezetekhez csatlakoznak, ennek mintegy főpróbája a mai nyilvános felolvasás; de ott lesznek az „Alkotmány nem játék” vasárnapi, az iskolai szegregáció ellen fellépő demonstrációján is. „Mivel sok közöttünk a művész, talán a megmozdulások vizuális megjelenítésében tudunk a leginkább segíteni” – ecseteli a civil együttműködés előnyeit Balázs Anna.
| ||
„Nem akartam útközben beszélni, mert lehet, hogy mikrofonok vannak elrejtve a fák között” – olvassa Molnár Péter szólásszabadság-kutató, mielőtt válaszolna kérdéseinkre. „A könyv – melyet korábban mindannyian olvastunk – még jobb is, mint ahogy arra emlékeztünk. Reméljük, sokak figyelmét fel fogja hívni a mindennapokban megmutatkozó félelem lehetséges hatásaira” – mondja Molnár, aki szerint anélkül is érvényesnek érezhetjük Orwell gondolatait, hogy totális elnyomást vizionálnánk. „Bár a szólásszabadsághoz való jogunkkal – mint az látható – élhetünk, a szabadságjogok sok tekintetben szűkülnek, mégpedig olyan módon, ami félelmet kelt. És itt ér össze az ördögi kör, hiszen a félelem önmagában is a szabad szólás ellenében hat” – véli Molnár, aki szerint nemcsak a bántalmazástól vagy a bebörtönzéstől való félelem képes erre, hanem az egzisztenciális fenyegetettség, a munkahely és a család iránti aggódás, ami egyre többeket késztet hallgatásra. A nemzetbiztonsági törvény tervezett módosítása mellett a szólásszabadság-kutató az iskolarendőrség ötletét és a Médiatanácsot tartja hasonló irányba mutató rendelkezéseknek, de orwelli párhuzamnak látja a kritikusok reflexszerű megbélyegzését is, amely antiszemita felhangokat sem nélkülözve igazán közelít az 1984 gyűlölet-kétperceihez. Szerinte mindez azt eredményezheti, hogy „a jogaikkal élők egyre magányosabbá válnak, és az a némaság fogadja őket, melyet a regényből jól ismerünk”.
„Kiültette a magányos fa ágára. Miért zengi dalait a semmibe? Winston arra gondolt, talán mégis van valahol a közelben egy mikrofon” – hallom távozóban, és a sarkon még megfigyelem a felolvasókat megfigyelő rendvédelmi dolgozókat.
