Életjeleket ad Áder alapítványa: negyedmilliárdért keresnek rendezvényszervezőt

  • B. Papp Máté
  • 2019. július 18.

Belpol

Egy új társaságot is létrehozott a köztársasági elnök, a kérdés, hogy miért.

„A szerződés teljesítése során előre láthatólag többnapos (legalább 2 db) nemzetközi konferencia teljes körű lebonyolítására kerül sor, amelyek egyenként legalább 100 fő egyidejű részvételével fognak lezajlani” - olvasható Áder János Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványának rendezvényszervezési szolgáltatás vásárlására irányuló nyílt felhívása a közbeszerzés.hu-n.

Régi álma válhat valóra a köztársasági elnöknek, hiszen nemzetközi porondra léphet: a dokumentumban az szerepel, hogy a nyertes pályázónak többek között a cateringet, a szálláshelyeket, a technikai eszközöket, valamint a rendezvényhez kapcsolódó kreatív stratégiák és tervek készítését kell biztosítania nettó 250 000 000 forintért. A jelentkezőnek három egymást követő lezárt üzleti évvel, és nettó 185 millió forintos árbevétellel kell rendelkeznie, illetve egy referenciamunkát kell felmutatni, amit a nemzetközi konferenciaszervezés területén szerzett.

Áder János előadást tart klímavédelemről

Áder János előadást tart klímavédelemről 2019. március 19-én, Kaposváron.

Fotó: MTI/Varga György

Áder János köztársasági elnök még 2017 decemberében alapította a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványt, aminek kuratóriumi elnöke Martonyi János korábbi külügyminiszter, tagja Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) korábbi elnöke (őt nézték ki az MTA kormány által elkobzott kutatóhálózatának igazgatói testületének az élére), valamint Szűcs Gábor klímavédelmi szakértő, igazgatója pedig az a Csepreghy Nándor ex-államtitkár, akit Lázár János korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszter jobbkezeként tartottak számon.

Művészi igénnyel

Sokáig nem lehetett tudni, hogy mivel is foglalkozik a Kék Bolygó, hiszen leginkább az Élőbolygónk nevű portált lehetett hozzákötni, ami klímapolitikai, környezetvédelmi cikkeket szemléz, viszont az egyéb tevékenységéről, referenciáról az oldalon nincs feltüntetve információ. Érdekesség, hogy a lap felelős kiadója PRAE.HU Informatikai és Kommunikációs Kft., ami a Prae művészeti portált is működteti: a társaság ügyvezető igazgatója és a folyóirat főszerkesztője Balogh Endre, aki a József Attila Kör korábbi elnöke volt.

Februárban derült ki, hogy a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány évi 1,5 milliárd forint támogatást kap a kormánytól, illetve az RTL Klub azt is kiderítette, hogy az öt fős szervezet 2,7 millió forintért bérel irodát.

Ráérnek arra még

Az Átlátszó birtokába került a támogatói okirat, amelyben szerepelnek az elérendő célok: többek között védjegy-program létrehozása, szakmai konferenciák szervezése, gazdasági szereplőkkel együttműködve nemzetközi környezetvédelmi tanusítványok és díjak meghonosítása. A Kék Bolygó honlapja, a kbka.org szerint a szervezet többek között közvélemény-kutatásokkal térképezi fel a környezettudatossághoz kapcsolódó, lakossági attitűdöket, valamint elősegítik a folyóiratok és szakkönyvek megjelenését.

Ám az alapítvány 2017-es létrehozása óta eltelt több mint másfél évben Áder alapítványa nem sok mindent ért el a kitűzött célok közül, sőt, életjeleket sem adott magáról. A honlapján érdemi aktivitásról szóló beszámolókat nem igazán találni, a köztársasági elnök tevékenységéről mindig és aprólékosan beszámoló Magyar Távirati Iroda hírei között mindösszesen egy olyat találtunk, ami a Kék Bolygóval foglalkozik: a 2017-es alapításról szólót.

Ráadásul kormány támogatása ellenére Áderéknek sikerült 2018-ban 10 millió forintos veszteséget összehoznia. Arról nem is beszélve, hogy miközben az államfő a szavak szintjén nagy környezetvédő, egyetemi előadásokban aggódik a klímaváltozás miatt, a magyar kormányfő Brüsszelben megtorpedózta az EU klímavédelmi terveit, a kormánypárti sajtó pedig az európai zöldek választásokon elért sikerei után arról kezdett cikkezni, hogy az egész klímaügy kamu, hiszti, a nyugati tüntetéseket Soros György szervezi.

Áder vállalkozni fog

Ám most elkezdett mozgolódni a Kék Bolygó. Nemcsak konferenciát készül szervezni, de létrehoztak egy társaságot Kék Bolygó Klímavédelmi Befektetési Zrt. néven, aminek Csepreghy Nándor a vezérigazgatója. A vállalkozás jegyzett tökéje 5 millió forint felett és 10 millió forint alatt van, tevékenységi körei a társadalomtudomány, a humán kutatás és fejlesztés, a PR, a kommunikáció, az üzletviteli és egyéb vezetési tanácsadás, a közösségi, a társadalmi tevékenység, valamint a szakmai, a tudományos, a műszaki tevékenység.

A felügyelőbizottság tagjai között van Csák János, a Heti Válasz korábbi tulajdonosa, ifj. Chikán Attila, a megújuló energiával foglalkozó ALTEO Csoport vezérigazgatója, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) elnökségi tagja, a korábbi gazdasági miniszter, Chikán Attila fia, valamint Járai Zsigmond is, korábbi pénzügyminiszter és jegybankelnök. Kérdés, hogy miért van szüksége az alapítványnak még egy külön cégre is, milyen vállalkozói tevékenységet akar folytatni a Kék Bolygó, ami nem fér bele az alapítványi keretekbe?

Egy biztos, a 250 millió forintos nemzetközi konferenciával - vagy akár többel - az államfő kiléphet a nemzetközi porondra, ami régi álma lehet. Korábban a sajtó arról cikkezett, hogy Áder azért kezdett el hirtelen a környezetvédelemmel foglalkozni és hozott létre erre egy külön igazgatóságot a hivatalában, mert 2016-ban meg akarta pályázni az ENSZ főtitkári posztját, ám erre máig nem ismert okok miatt nem került sor. Az ENSZ-hez kapcsolódó álmokról szóló Index-cikk után Áder cáfolta ugyan, hogy ez lenne a célja, kormányzati források egyértelműen alátámasztják: igenis volt ilyen terv.

Kérdéseinket a közbeszerzéssel és a cégalapítással kapcsolatban és elküldtük a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványnak, amint válaszokat kapunk, külön cikkben közöljük.

(Borítóképünkön: Áder János köztársasági elnök nyitó előadást tart a Stockholmi Víz Világhét keretében rendezett pénzügyi kerekasztal-beszélgetésen a Norra Latin konferenciaközpontban 2018. augusztus 29-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.