4500 orvos kész letétbe helyezni a felmondását az új törvény miatt

  • narancs.hu
  • 2022. december 8.

Belpol

Az elfogadott törvénycsomag a MOK szerint az orvostársadalom megkerülésével a gyógyítókra hárít olyan problémákat, amelyek veszélyeztetik a betegbiztonságot.

December 7-én megszavazták az egészségügy átalakításáról szóló törvénycsomagot, a szakmai szervezeteknek azonban mindössze öt napjuk volt, hogy véleményezzék az alapvető változásokat hozó rendeleteket.

AMagyar Orvosi Kamara (MOK) az elfogadott rövénycsomag miatt jövő év elejére összehívja a rendkívüli országos küldöttgyűlését, amelyen arról fognak dönteni, milyen tiltakozó akciót támogat az orvostársadalom válaszul arra, hogy az egészségügy átalakításáról szóló törvénycsomag elfogadása előtt a kormányzat nem vette figyelembe észrevételeiket - írja a Népszava.

Álmos Péter, a MOK alelnöke a lapnak arról beszélt, hogy három nap alatt mintegy 8 ezer orvos reagált a gyors felmérésükre, és a válaszadók 96,6 százaléka érezte úgy, hogy a jelen helyzetben szükség van a küldöttgyűlés összehívására. Emellett:

4500 orvos nyilatkozott úgy, hogy hajlandó letétbe helyezni a felmondását, 6800-an pedig az önként vállalt túlmunka szerződéseikről állították ugyanezt.

A válaszolók körülbelül harmada az alapellátásban, a többség pedig szakrendelőben, illetve kórházban dolgozik. Álmos Péter elmondta, még nem gyűjtik a felmondásokat, de úgy gondolja, hogy önmagában az, hogy ennyien hajlandóak ezt letétbe helyezni, erős érvet jelent arra, hogy sikerüljön munkájuk végzéséhez megfelelő körülményeket kiharcolniuk.

A következő közvetlen lépésük az lesz, hogy a köztársasági elnököt kérik arra, küldje vissza a törvényt megfontolásra a jogalkotóknak. A megszavazott törvénycsomag ugyanis a szervezet szerint 

az orvostársadalom megkerülésével a gyógyítókra hárít olyan problémákat, amelyek veszélyeztetik a betegbiztonságot.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.