Bezárhat a szentesi kórház szülészete is

Szüld magad!

Belpol

Tavaly családbaráttá alakították a szentesi kórház szülészetét, most azért tüntetnek a városban, hogy ne zárják be. Vajon a fideszes képviselő, az ellenzéki polgármester vagy a kórházigazgató tehetne többet azért, hogy jelentkezzen orvos az álláshirdetésre?

Három új elektromos szülő­ágyat, négy CTG-készüléket, szülőkádat, bordásfalat, paravánt vett a szentesi Dr. Bugyi István Kórház tavaly a szülészeti osztály számára. Kialakítottak két egyágyas és egy családi szülőszobát, melléjük önálló vizesblokk, öltöző épült – hangzott el a felújítást bemutató protokolleseményen. A kórház 80 millió forintot nyert erre egy pályázaton, amelynek a célja Kalmár Mihály igazgatónak az átadón elhangzott szavai szerint az volt, hogy a családbarát értékrend iránt minél szélesebb körben elkötelezett szülészeti és koraszülött intenzív ellátást nyújtó kórházak működjenek az országban. Farkas Sándor (Fidesz) országgyűlési képviselő, agrárminiszter-helyettes és Gémes László (Fidesz), a megyei közgyűlés elnöke a Délmagyarország tudósítása szerint hasonló szellemben szólalt föl. Szentes polgármestere, Szabó Zoltán Ferenc (Jövőnk Szentes Egyesület) arról beszélt, hogy a szentesi szülészet légköre és színvonala miatt más településekről is Szentesre jönnek szülni az anyukák.

A szentesi kórház Csongrád-Csanád megye északi részén, valamint a szomszédos Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun és Békés megye közeli településein mintegy 60 ezer ember ellátásáért felel. A légimentők bázisát is Szentesen alakították ki, mert a város nagyjából a Dél-Alföld középpontjában található. Az, hogy sokan nem csak praktikus okokból fordulnak a szentesi kórházhoz, most a Szentesi szülészetért elnevezésű Facebook-oldalon posztolt személyes történetekből derül ki. Ezt a kampányt a kezdeményezők azért indították, mert „a szentesi szülészet, nőgyógyászat bajban van, bezárás réme fenyeget”. A kampány célja az, hogy maradjon meg ez a kórházi szolgáltatás a városban, ne kelljen messzebbre, a Szentestől 30, illetve 38 kilométerre lévő hódmezővásárhelyi vagy orosházi kórházba utazni. Az oldalnak már 2 ezer követője van, néhány óránként kerül föl újabb szüléstörténet.

A kezdeményezők és a szülészet jövőjéért tenni akaró szentesiek november 24-én, csütörtökön a szentesi Kossuth téren gyűltek össze, fáklyákat, mécseseket gyújtottak, beszélgettek másfél órán át. Nyilvános beszéd nem hangzott el, de a Telex.hu tudósítása szerint a résztvevők nehezményezték, hogy semmilyen hiteles, hivatalos tájékoztatást nem kaptak arról, működik-e a kórházi osztály jövőre, vagy sem. Azt, hogy bezár az osztály, senki sem mondja ki, csupán a gyermeket váró családnak javasolják, jövő tavaszra ne Szentesen tervezzék a szülést.

Szentesen mindig bőven megvolt az a születésszám, ami alapján gond nélkül működhet az osztály, még csak finanszírozási nehézség sem fenyeget.

A helyzet máshol sem jobb: Szolnokon például csak azokon a napokon lehet szülni, amikor van elég szakember a kórházban. Amikor nincs, mentő viszi más intézménybe a szülő nőket, Budapestre vagy Debrecenbe, ami száz kilométernél hosszabb út. Mohácson pedig már megszűnt a szülészet.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.