A ceglédi Molnár István géplakatos volt, jó szakemberként tartották számon. Közel harminc évet dolgozott a Közgép vállalatnál az előző rendszerben, utóbb csoportvezetőként, művezetőként. Egy munkatársával 1993-ban vasipari vállalkozást alapított, végül majdnem száz emberrel dolgozott együtt. Nyugdíjas korában befejezte a munkát. Idén 54 éve házasodott össze a feleségével, egy fiuk és egy lányuk született.
76 éves korában tüdődaganatot vettek észre nála. Augusztus 13-án kezdődött sugárkezelése a kecskeméti Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházban. Mielőtt bement, még meghegesztette fiánál a kiskaput. Eleinte jól volt, de tüdőgyulladást kapott. Szeptember elsején, vasárnap reggel fél nyolckor Molnár István feleségét felhívta a kórházból az ügyeletes orvos azzal a hírrel, hogy a férje az éjszaka meghalt. Most nem mehet be megnézni, mert hétvégén nincs patológia. Hétfőn reggel 8-ra az osztályon kellene jelentkezni, ahol kezelték.
„Mindennap látogattuk, anyu, a húgom és én – mondja Molnár Attila –, ahogy tüdőgyulladást kapott, napról napra rosszabbul lett, de az váratlan volt, hogy ilyen gyorsan meghalt. Amikor érdeklődtünk az állapotáról, rövid, nem egyértelmű magyarázatokat kaptunk. Nem értettük, miért nem azonnal szóltak a halálakor, miért csak reggel. Ahogy mondták, hétfőn nyolcra ott voltunk. Átvettük a személyes holmijait, a kezelőorvosától megkaptuk az iratokat, amelyekkel – így mondták – mehetünk a patológiára, és megnézhetjük őt. A patológián viszont közölték velünk, hogy ez nem így működik: majd valamikor a hét folyamán lesz lehetőség erre, amikor az igazgató főorvos aláírja a dokumentumokat. Értesítenek minket, mikor mehetünk. Hazajöttünk. Anyu naponta hívta a kórházat, hogy megvan-e már az aláírás. Egy kedves dolgozó, aki a telefont egyszer fölvette, azt mondta, hogy nem érti, hogyan alakult így a mi ügyünk, mert ezt a papírt 24 órán belül ki szokták adni. Végül csütörtökön láthattuk aput. Ha hétfőn láthattuk volna, egy szót sem szólnék.”
Nem pert akar, csak választ
Molnár Attila a történtekről szeptember 5-én e-mailt írt a kórháznak. Abban leírta, az döbbentette meg őket a legjobban, hogy nem rögtön a haláleset után, hanem reggel értesítették őket. Nem kapták meg azt a lehetőséget, hogy méltó körülmények között elbúcsúzhassanak. Hozzátette, hogy szeretett volna beszélni az orvosával később, de nem sikerült, bár visszahívást ígértek neki. Azt kérte, vizsgálják meg a történteket és tájékoztassák.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
