Interjú

„Csak a széttöredezést látjuk”

Herman János korábbi külügyi államtitkár, volt NATO- és EU-nagykövet az átalakuló nemzetközi térről

Belpol

Mire számíthat a világ diplomáciája Donald Trump második ciklusában, milyen nemzetközi közegbe érkezik majd a régi-új elnök, mi lesz Ukrajnával, mi a helyzet Kínával, és Magyarország merre kavarhat ebben a felbolyduló világban?

Magyar Narancs: Azután, hogy Donald Trumpot ismét megválasztották elnöknek Amerikában, mindenki azt találgatja, merre indul a világ vezető nagyhatalmának diplomá­ciája januárban. De ez előtt azt is érdemes tisztázni, hogy milyen az a diplomáciai környezet, amelybe Trump érkezik?

Herman János: Az még nyitott kérdés, hogyan néz majd ki ez a játéktér januárban, és mekkora lesz benne a valódi mozgástér. Azt sem látjuk világosan, hogy a játék milyen szabályok szerint zajlik majd. Azt már egész jól tudjuk, hogy mitől félünk, de azt kevésbé, hogy miben bízhatunk. És itt nem csak, és nem is elsősorban Trumpról van szó. Be kell látnunk, hogy 2024 végére maga a világ érett meg a változásra. A mélyben régóta zajlanak az ezt jelző folyamatok. Vannak fontos előzmények is, közöttük éppen Trump korábbi elnöki periódusa. Eközben a világfolyamatok a nivellálódás irányába haladnak. Elsődlegesen a gazdaság terén, de ennek vannak közvetlen politikai következményei is. A szegényebb országok egy része lépésről lépésre csökkenti a hátrányát a gazdagokkal szemben. Számos nagy, de korábban fejletlen és így gyengébbnek tartott állam válik elég erőssé ahhoz, hogy önálló tényezőként lépjen a világpolitikai porondra. Ezt a nivellálódást gyorsítja és tetézi egy másik folyamat, amelynek hatása rövid távon is meghatározó lesz: a tömeges digitalizáció, különösen a mesterséges intelligencia térnyerése. Ez egyszerre gyorsítja fel a nivellálódást és teremt új különbségeket. Ennek révén nagy tömegek emelkedhetnek ki a szegénységből, és korábban elképzelhetetlen méretű és változatosságú új csoportok kapcsolódnak be az aktív politizálásba.

MN: A pozitív hatások mellett van ennek a folyamatnak árnyoldala is, különösen a megszokott világrendhez ragaszkodó hatalmak szempontjából.

HJ: Ez elkerülhetetlen, hiszen a nivellálódás az erőviszonyok átalakulásával jár. Az ebből fakadó, szükséges következtetések érintik a nemzetközi viszonyok alapjait. Hiba lenne, ha a Nyugat elzárkózna a változásoktól, mereven ragaszkodva a mai, gyengülő rendhez. Különösen most, amikor a nyugati demokráciák relatív súlya a világban csökken.

Ha mondhatok egy tényezőt, ami engem különösen aggaszt: egyre több ország tesz szert atomfegyverre. Az atomfegyver használatával való fenyegetőzés mind gyakoribbá, egyre megszokottabbá válik. Országok sora büszkélkedik vagy kérkedik azzal, hogy van nukleáris fegyvere, mások pedig – noha nem beszélnek róla – nyilvánvaló, hogy képesek ilyen fegyvert gyártani. Látjuk az ukrán háborúban és a Közel-Keleten is azt, hogy önmagában az atomfegyver birtoklásának puszta ténye is megváltoztatja a hagyományos fegyverekkel vívott konfliktusok alapképletét, vagy akár a kimenetelüket is.

MN: És hogyan reagál erre a Nyugat, illetve hogyan lenne jó, ha reagálna?

HJ: Nyilvánvaló, hogy a magasabb fejlettségi szinten lévő nyugati országok nem fejlődhetnek olyan ütemben, mint a szegényebb államok. Tudjuk, hogy a lakosságuk sem növekedhet, vagy nem növekedhet olyan gyorsan. Ennek megfelelően részarányuk a világgazdaságban csökken, és csökkenni is fog. Úgy mondanám, a Nyugat szerepe még mindig domináns, de már nem hegemón. A viszonylagos visszaszorulást és a sokszor olcsóbban dolgozó vetélytársak jelentkezését a nyugati fejlett országok társadalma természetesen megérzi. Egyre többen látják úgy, hogy a jövőjük már nem olyan szép, mint amilyennek korábban remélték; lehet, hogy a gyerekeik már nem fognak olyan nívón élni, mint ők. Itt főként a képzetlenebb, vagy a világgazdasági átalakulás által leginkább érintett területeken dolgozó emberekről van elsősorban szó. És ők sokan vannak. Úgy érzik, a politika cserbenhagyta őket. Ellenzik a bevándorlást, és nehezen fogadják el a globalizáció átvezetésének következményeit. Gyors és radikális, látható változást akarnak. Ez talán a fő oka annak, hogy megerősödtek a nemzeti radikális politikai erők, és sok országban tekintélyuralmi vezető jutott hatalomra, vagy tudta hosszabb időre megvetni a lábát. Persze, minden eset sajátos, a miénk is. Ugyanakkor ma már nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor ebbe a nemzetközi nézőpontból jól meghatározható és jellemezhető csoportba tartozik. Nem ő az első, és nem is ő az utolsó. Ezekben az években a hasonló vezetők száma akár tovább növekedhet. És nincs akadálya annak, hogy demokratikus választások útján kerüljenek hatalomra. Trump esete ezt talán mindennél jobban példázza.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.