Magyar Narancs: Azután, hogy Donald Trumpot ismét megválasztották elnöknek Amerikában, mindenki azt találgatja, merre indul a világ vezető nagyhatalmának diplomáciája januárban. De ez előtt azt is érdemes tisztázni, hogy milyen az a diplomáciai környezet, amelybe Trump érkezik?
Herman János: Az még nyitott kérdés, hogyan néz majd ki ez a játéktér januárban, és mekkora lesz benne a valódi mozgástér. Azt sem látjuk világosan, hogy a játék milyen szabályok szerint zajlik majd. Azt már egész jól tudjuk, hogy mitől félünk, de azt kevésbé, hogy miben bízhatunk. És itt nem csak, és nem is elsősorban Trumpról van szó. Be kell látnunk, hogy 2024 végére maga a világ érett meg a változásra. A mélyben régóta zajlanak az ezt jelző folyamatok. Vannak fontos előzmények is, közöttük éppen Trump korábbi elnöki periódusa. Eközben a világfolyamatok a nivellálódás irányába haladnak. Elsődlegesen a gazdaság terén, de ennek vannak közvetlen politikai következményei is. A szegényebb országok egy része lépésről lépésre csökkenti a hátrányát a gazdagokkal szemben. Számos nagy, de korábban fejletlen és így gyengébbnek tartott állam válik elég erőssé ahhoz, hogy önálló tényezőként lépjen a világpolitikai porondra. Ezt a nivellálódást gyorsítja és tetézi egy másik folyamat, amelynek hatása rövid távon is meghatározó lesz: a tömeges digitalizáció, különösen a mesterséges intelligencia térnyerése. Ez egyszerre gyorsítja fel a nivellálódást és teremt új különbségeket. Ennek révén nagy tömegek emelkedhetnek ki a szegénységből, és korábban elképzelhetetlen méretű és változatosságú új csoportok kapcsolódnak be az aktív politizálásba.
MN: A pozitív hatások mellett van ennek a folyamatnak árnyoldala is, különösen a megszokott világrendhez ragaszkodó hatalmak szempontjából.
HJ: Ez elkerülhetetlen, hiszen a nivellálódás az erőviszonyok átalakulásával jár. Az ebből fakadó, szükséges következtetések érintik a nemzetközi viszonyok alapjait. Hiba lenne, ha a Nyugat elzárkózna a változásoktól, mereven ragaszkodva a mai, gyengülő rendhez. Különösen most, amikor a nyugati demokráciák relatív súlya a világban csökken.
Ha mondhatok egy tényezőt, ami engem különösen aggaszt: egyre több ország tesz szert atomfegyverre. Az atomfegyver használatával való fenyegetőzés mind gyakoribbá, egyre megszokottabbá válik. Országok sora büszkélkedik vagy kérkedik azzal, hogy van nukleáris fegyvere, mások pedig – noha nem beszélnek róla – nyilvánvaló, hogy képesek ilyen fegyvert gyártani. Látjuk az ukrán háborúban és a Közel-Keleten is azt, hogy önmagában az atomfegyver birtoklásának puszta ténye is megváltoztatja a hagyományos fegyverekkel vívott konfliktusok alapképletét, vagy akár a kimenetelüket is.
MN: És hogyan reagál erre a Nyugat, illetve hogyan lenne jó, ha reagálna?
HJ: Nyilvánvaló, hogy a magasabb fejlettségi szinten lévő nyugati országok nem fejlődhetnek olyan ütemben, mint a szegényebb államok. Tudjuk, hogy a lakosságuk sem növekedhet, vagy nem növekedhet olyan gyorsan. Ennek megfelelően részarányuk a világgazdaságban csökken, és csökkenni is fog. Úgy mondanám, a Nyugat szerepe még mindig domináns, de már nem hegemón. A viszonylagos visszaszorulást és a sokszor olcsóbban dolgozó vetélytársak jelentkezését a nyugati fejlett országok társadalma természetesen megérzi. Egyre többen látják úgy, hogy a jövőjük már nem olyan szép, mint amilyennek korábban remélték; lehet, hogy a gyerekeik már nem fognak olyan nívón élni, mint ők. Itt főként a képzetlenebb, vagy a világgazdasági átalakulás által leginkább érintett területeken dolgozó emberekről van elsősorban szó. És ők sokan vannak. Úgy érzik, a politika cserbenhagyta őket. Ellenzik a bevándorlást, és nehezen fogadják el a globalizáció átvezetésének következményeit. Gyors és radikális, látható változást akarnak. Ez talán a fő oka annak, hogy megerősödtek a nemzeti radikális politikai erők, és sok országban tekintélyuralmi vezető jutott hatalomra, vagy tudta hosszabb időre megvetni a lábát. Persze, minden eset sajátos, a miénk is. Ugyanakkor ma már nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor ebbe a nemzetközi nézőpontból jól meghatározható és jellemezhető csoportba tartozik. Nem ő az első, és nem is ő az utolsó. Ezekben az években a hasonló vezetők száma akár tovább növekedhet. És nincs akadálya annak, hogy demokratikus választások útján kerüljenek hatalomra. Trump esete ezt talán mindennél jobban példázza.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
