A civilek és az ellenzék egységesen követeli a köznevelési törvény módosításának visszavonását

  • narancs.hu
  • 2019. június 22.

Belpol

„Egy arctalan, bürokratikus hatóság nem képes helyes pedagógiai döntéseket hozni”.

A parlament június 21-én tárgyalta a köznevelési törvény módosítását. Az aláíró civil szervezetek és ellenzéki pártok eközben a Kossuth téren az alábbi nyilatkozatot tették:

Tiltakozunk a köznevelési törvények június 11-én benyújtott módosításai ellen!

Ez a törvénytervezet tovább csorbítja az óvodák, iskolák szakmai autonómiáját és a szülők önrendelkezési jogát. Többek között a következőkről rendelkezik:

  • Már négy éves kortól az óvodába kényszeríti azokat a gyermekeket is, akiknek a szülei ezt ellenzik, miközben a súlyos óvodapedagógus-hiány miatti minőségromlás következtében inkább a feltételek rugalmassá tétele lenne indokolt.
  • Egy arctalan hivatalos szervre bízva lehetővé teszi, hogy a 6 éves korukat betöltött gyermekeket akár az őket ismerő óvoda szakmai véleménye ellenére is erőszakosan az iskolába kényszerítsék.
  • Nem teremti meg sem az anyagi, sem a személyi feltételeit annak, hogy az iskolák szakszerűen, az iskola keretein belül foglalkozzanak azokkal a sajátos nevelési igényű, tanulási, magatartási zavarral küzdő vagy hátrányos helyzetű gyermekekkel, akik számára a magántanulói státusz eddig is kényszer, és nem választható alternatíva volt, így fennáll a veszélye, hogy ezeket a gyermekeket az intézményrendszer továbbra is hatékony segítség nélkül kiveti magából.
  • false

     

    Fotó: Draskovics Ádám


  • Meggátolja a szülőket abban, hogy színvonalas tanulócsoportokat alapítva vagy családi körben, otthonukban oktatva saját döntésük szerint kimenekíthessék gyermeküket a gyenge állami oktatási rendszerből. Elvész a szülő azon joga, hogy gyermeke számára a szerinte legmegfelelőbb oktatási formát válassza.
  • A kötelező osztályozás bevezetésével beavatkozik azoknak az alternatív oktatási intézményeknek a szakmai munkájába, ahová a szülők épp azért íratták gyermeküket, hogy elkerüljék a hagyományos osztályzásra épülő módszertant.
  • A beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók számára olyan külön foglalkoztatást ír elő, melynek megvalósítása a fennálló szakember- és tanárhiány mellett nem kivitelezhető.
  • Megakadályozza, hogy a tanárok az általuk szakmailag legalkalmasabbnak ítélt tankönyveket használják.
  • A tankönyvkiadásban járatlan egyházak számára megteremti a tankönyvkiadás lehetőségét, miközben a nagy szakmai tapasztalattal rendelkező, nemzetközi hírű tankönyvkiadókat ellehetetleníti, ezzel tovább fokozzák a szektorsemlegesség ellehetetlenülését, az egyházi oktatás jobb helyzetbe hozását, miközben az egyházi iskolák zöme váltja ki az oktatási szegregációt.
  • Az intézményvezetők megbízásánál megszünteti a tanárok, szülők és diákok véleményezési jogát, így az aktuális hatalom korlátlanul, a szakmai alkalmasság vizsgálata nélkül az intézményvezetői székbe helyezheti a saját embereit.
  • Megteremti a már megbízott intézményvezetők azonnali eltávolításának lehetőségét, ha a legkisebb mértékben – például pusztán egy nem preferált civilszervezet iskolai előadása miatt – kellemetlenné válnak a hatalom számára.
  • Lehetőséget biztosít a pedagógusok terheinek további növelésére, miközben a tanárok már most is emberileg és szakmailag is a végletekig túl vannak terhelve.
  • A törvénytervezetben több helyen is megjelenő, ismeretlen szempontok szerint működő új hivatalos szerv újabb fenyegetést jelent a szakmaiságra. Egy arctalan, bürokratikus hatóság nem képes helyes pedagógiai döntéseket hozni; ehhez helyi ismeret, rugalmasság, szakértelem és személyesség lenne szükséges.

 

A törvénymódosítást nem előzte meg szakmai egyeztetés; miközben a módosítások gyermekek, tanárok, szülők millióit érintik. A törvénymódosítás benyújtásával a kormányzat szakmai vákuumba került.

A jó oktatás alapja a bizalom légköre; a tervezett törvénymódosítás épp ezt a bizalmat rombolja tovább.

Követeljük a törvényjavaslat azonnali visszavonását! Követeljük az oktatás valamennyi kérdéséről valódi, az érintettek és a szakértők bevonásával zajló érdemi egyeztetést!

Nem mondunk le arról, hogy gyermekeink számára minőségi oktatást teremtsünk, és ezért készek vagyunk tenni is!

Az oktatás gyermekeink és az ország jövőjét meghatározó, pártérdekek felett álló közös nemzeti ügyünk.

Csatlakozó civil szervezetek:

  • Agóra Oktatási Kerekasztal
  • Akadémiai Dolgozók Fóruma
  • Alapítványi és Magániskolák Egyesülete
  • Amnesty International Magyarország
  • Civil Közoktatási Platform
  • Cseve Csoport
  • Dunakanyar Oktatási Műhely Alapítvány
  • Főnix Mozgalom
  • Hálózat a Tanszabadságért
  • Haver Alapítvány
  • Hívatlanul Hálózat
  • Igazgyöngy Alapítvány
  • Kék Erdő Alapítvány
  • Közösségépítő Mozgalom
  • Labrisz Leszbikus Egyesület
  • Magyar Anyák
  • Magyar Pedagógiai Társaság
  • Magyartanárok Egyesülete
  • Másállapotot a Szülészetben Mozgalom
  • Oktatási Vezetők Szakszervezete
  • Ökotárs Alapítvány
  • Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete
  • Pedagógusok Szakszervezete
  • ReSuli – a Megújuló Oktatásért Alapítvány
  • STEP – Szegedi Tanárok Együttműködési Platformja
  • Szikra Tehetséggondozó Egyesület
  • Szülői Hang Közösség
  • Szülői Összefogás Gyermekeink Jövőjéért
  • Tanítanék Mozgalom
  • Tankönyvesek Országos Szövetsége
  • Társaság a Szabadságjogokért
  • Tehetséges gyerekek és szüleik – Átütő fejlődésű gyerekek és szüleik
  • Természetes Élet és Gyermeknevelés Alapítvány
  • Történelemtanárok Egylete
  • Válaszkész Szülők Egyesülete

Csatlakozó pártok, képviselők:

  • Demokratikus Koalíció
  • Jobbik Magyarországért Mozgalom
  • Lehet Más a Politika
  • Magyar Szocialista Párt
  • Momentum Mozgalom
  • Párbeszéd
  • Bősz Anett (független)
  • Szél Bernadett (független)

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.