„A csapágy is szétkopik”

Hajdú Roland, a Makói Gumiipari Szakszervezet titkára

Buszvezetők, tanárok, köztisztviselők, börtönőrök érdekképviseletei álltak ki a sztrájkoló makói gumigyári munkások mellett. A Continental-csoporthoz tartozó üzemben március elején a cégvezetés részben teljesítette a munkások követeléseit.

Magyar Narancs: A sztrájk harmadik napján a cégvezetés bejelentette: a koronavírus-járvány miatti újabb korlátozásokra tekintettel „a dolgozók és családjaik védelmében” elfogadja az önök korábbi ajánlatát. Önök ezt a sztrájk eredményének könyvelték el. Miért?

Hajdú Roland: Megszerveztünk egy 2 órás, egy 8, egy 24 órás és egy nonstop munkabeszüntetést, ami három napon át tartott. A cégvezetés elfogadta a mi nyolc hónappal korábbi javaslatunkat, visszaállította a kollektív szerződést. Az ideiglenes ügyvezetőnk pedig, akit már a sztrájkfolyamat közben helyeztek ide, a munkabeszüntetésünk lezárulta után néhány nappal leadta az autókulcsot, elment a gyárból, és nem tudjuk, ki jön helyette. Ezt a helyzetet nem a járvány oldotta meg. Arcpirító, hogy a munkáltató erre hivatkozott. Pedig ezt a szerződést sosem tekintettük érinthetetlennek. Nyitottak vagyunk arra, hogy változtassunk rajta, ha a munkáltató ezt szeretné. Csakhogy rendre olyan módosításokat próbált átvinni, amelyek a dolgozók kárára változtattak volna a viszonyokon, és semmilyen ellentételezést nem kínált ezért.

MN: Mikor tárgyalnak legközelebb?

HR: Még nem állapodtunk meg a folytatásról. A szakszervezetnek vannak sürgősebb feladatai, a kollégák segélyezése, a közelgő tisztújító választás. Azért készülünk a kollektív szerződés módosítására is. Az előzmények megértéséhez fontos elmondani, hogy nekünk 25 évig volt egy HR-vezetőnk, és egy gyárigazgatónk 15 évig. Velük közösen alakítottuk a kollektív szerződést, volt, hogy évről évre változtattunk rajta. Ahogy lecserélődött a vezetés és a HR-osztály, és új HR-vezetőnk lett, látszott, hogy az újak nem úgy értelmeztek bizonyos pontokat, ahogyan az elődeik és mi. Amiből eddig nem volt félreértés, abból most lett.

 

Hajdú Roland, a Makói Gumiipari Szakszervezet titkára

 

MN: A cégvezetés többször is hivatkozott arra sajtóközleményeiben, hogy nemcsak a Makói Gumiipari Szakszervezettel (MGSZ) szeretne tárgyalni, hanem a cégnél működő másik két szakszervezettel is. Mi lehet a magyarázat arra, hogy a Contitech Dolgozók Független Szakszervezete (CDFSZ) és a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete (MTSZSZ) nem együtt mozdult ebben az ügy­ben a Makói Gumiipari Szakszervezettel?

HR: A magyar törvények alapján reprezentatívnak számít az a szakszervezet, amely egy munkahelyen a dolgozók legalább tíz százalékát képviseli. A cégnél a mienk volt az első szakszervezet, 1998 óta működünk. A CDFSZ 2008 után jött létre, a munkáltató segítségével – ezt egy korabeli ügyvezetői levél bizonyítja. A cégvezetés szerette volna, ha alakul másik szakszervezet is, a vállalati jogászt is bevonták a létrehozásába. Mi pedig hozzájárultunk, hogy a kollektív szerződés megkötésében részt vevő féllé váljanak. Az MTSZSZ pedig tavaly november–decemberben vált reprezentatívvá. Ez a két másik szakszervezet inkább Vácon, a kft. másik telephelyén érdekelt, s bár a CDFSZ-nek Makón is vannak tagjai, az MTSZSZ-nek tudtommal nincsenek. Ugyanígy nekünk is van érdekeltségünk Vácon, de a tagjaink többsége nyilván makói. Mivel a két telephely egy munkáltatóhoz tartozik, az összlétszám számít.

MN: Őket nem lehetett bevonni a sztrájkba?

HR: Felajánlottuk nekik több alkalommal, hogy segítsenek, csatlakozzanak a sztrájkbizottságunkhoz. Az egyik jogi akadályokra hivatkozott, a másik nem reagált. Amikor viszont a cégvezetés azt mondta, a kéréseinkről csak úgy hajlandó egyeztetni, ha a másik két szakszervezet is jelen van, akkor jöttek, de nem a sztrájkbizottságba. A cégvezetés kérésére ültek asztalhoz. Értem, hogy inkább tárgyalással, mint sztrájkkal akartak eredményt elérni, de látni lehet, mire jutottunk hat hónap tárgyalással.

MN: Közben más szakmák érdekképviseletei, a belügyi, rendvédelmi és közszolgálati dolgozóktól a büntetés-végrehajtáson és autóbusz-vezetőkön át a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéig szolidaritási nyilatkozatot tettek közzé önök mellett. Mintha a makói sztrájk elindított volna egy folyamatot a dolgozói érdekképviselet világában. Milyen volt ezt belülről megélni?

HR: Ez konföderációkon átívelő összefogás volt, ami nagy dolog, és nagyon jólesett nekünk. Sokat tanultam belőle. Az Audi Hungária Független Szakszervezet és három ottani kolléga – Háromi László, Szimacsek Tibor, Csalogány György – a kezdetektől segített nekünk a háttérmunkában, a kommunikációban, ahogyan Veszprémből Guzslován Gábor és Szegedről Radics Gábor. Létrehoztunk egy csoportot, amelyet jó kibiceknek neveztünk el. Mellettük voltak még segítőink, akik más szakszervezethez, más konföderációhoz tartoznak. Sajnálom, hogy a magyarországi mozgalom még ott tart, hogy az ő nevüket inkább nem mondom ki, mert biztos nem mindenki nézi jó szemmel a konföderációkon belül, hogy egymásnak segítünk. Ezen érdemes lenne változtatni. Az audisok nem tartoznak semmilyen konföderációhoz, így nincs, aki szóljon nekik, mit képzelnek, hogy máshová tartozó szakszervezetnek segítenek. Úgy tudom, a magyarországi sztrájkok történetében olyan sem fordult még elő, hogy egy munkahelyen, ahol három reprezentatív szakszervezet is működik, csak az egyik szervezi meg a sztrájkot, a másik kettő nem csatlakozik, sőt, inkább arról győzködi a kollégákat, hogy menjenek vissza dolgozni. Jogi szempontból bonyolult helyzet volt, amit egyik jogászunk, Trenyisán Máté oldott meg, ez is tanulsággal szolgálhat mindenki számára az érdekképviseleti munkában. A vírushelyzettel kapcsolatos korlátozások miatt is nehezebb volt megszervezni a munkabeszüntetést, mert nem lehetett gyülekezni.