A fideszesek relatív többsége nem tartja elfogadhatónak Orbán Balázs '56-os nyilatkozatát

  • narancs.hu
  • 2024. október 22.

Belpol

A Publicus Intézet kutatása szerint az emberek 43 százaléka lemondatná a politikai igazgatót. 

Az emberek 61 százaléka hallott arról, hogy Orbán Balázs egy beszélgetésben úgy fogalmazott: „Pont ’56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált két és fél évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát”. 

A Publicus Intézetnek a Népszava megbízásából készített reprezentatív kutatása szerint a botrányos mondatokat igyekeztek elhallgatni a fideszesek elől: a kormánypárt szavazóinak ugyanis csak 44 százaléka hallott arról, hogy a politikai igazgató szerint Magyarország Ukrajna helyében nem védekeznie egy orosz katonai agresszióval szemben, 53 százalék viszont nem értesült a szavairól (3 százaléknyian nem válaszoltak).

Sokkal tájékozottabbak az ügyben a Tisza Párt szavazói, akiknek 95 százaléka hallott erről, a többi ellenzéki párt híveinek körében ez 85 százalék, a bizonytalanoknál pedig 49. A legtöbben a hatvan évnél idősebb korosztályból figyeltek fel Orbán Balázs szavaira. A megkérdezettek 49 százaléka nem tartja elfogadhatónak, további 9 százalék pedig inkább nem tartja elfogadhatónak a politikus gondolatait, vagyis összesen 58 százalék nem ért egyet a szavaival. Ezzel szemben csupán 5 százalék mondta elfogadhatónak, 4 százalék pedig inkább elfogadhatónak ezt a véleményt, miközben kiemelkedően magas, 34 százalék azok aránya, akik nem tudtak, vagy nem akartak válaszolni a kutatóknak. (Itt a tizedesek kerekítése miatt 101 az összesített adat).

De a Fidesz szavazóinak jó részét is megzavarta a politikai igazgató nyilatkozata:

csupán 19 százalék tarja elfogadhatónak a szavait, szemben 34 százalékkal, akik nem értenek egyet Orbán Balázs álláspontjával, 47 százalék viszont megtagadta, hogy véleményt nyilvánítson. 

Az emberek 43 százaléka úgy vélekedik, hogy Orbán Balázsnak le kellene mondania a tisztségéről, 19 százalék szerint nem, de ebben a kérdésben is nagyon magas a nem válaszolók aránya. Leginkább a kormánypárti szavazók kerülik ezt a kérdést is, 47 százalékuk nem válaszolt, 11 százalékuk, azaz minden tizedik fideszes szerint viszont mennie kellene a politikai igazgatónak. 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk