A harmadik oltáshoz fogják kötni a védettségi igazolványok érvényességét

  • narancs.hu
  • 2021. december 2.

Belpol

Egy héttel meghosszabbítják az oltási akcióhetet, a kisvállalkozásoknak és az önkormányzatoknak is jár a rezsicsökkentés, szabályozni fogják a műtrágya árát. Kormányinfót tartott Gulyás Gergely.

Újabb egy héttel meghosszabbítják az oltási akcióhetet, sőt oltási akciónapokat is szervez az operatív törzs, hogy minden településen legyen mód a helyben történő oltakozásra. Erről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a csütörtöki kormányinfón. Bejelentette: a kormány szándéka szerint a védettségi igazolványok érvényességét a harmadik oltáshoz kötik. Az ezzel kapcsolatos konkrétumokat később közlik.

A miniszter azt is mondta, az 5-11 évesek oltására szánt Pfizer-vakcinák a december 13-i hétre megérkezhetnek. Hozzáfűzte, Magyarország minden olyan vakcinabeszerzésben részt vesz, ami a még oltatlan korosztály számára vonatkozik, vagyis az oltáspolitika nem változik. Itt fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a sajtó „kevésbé értelmes része ezzel ellentétes álhíreket tett közzé”. A miniszter nyilvánvalóan arra a múlt heti hírre célzott, mely szerint a kormány visszakönyörögte magát a harmadik uniós vakcinabeszerzésbe, pedig korábban azt mondták, nincs szükségünk további Pfizer-vakcinákra. Mindezt egyébként az Európai Bizottság egyik szóvivőjétől lehetett megtudni, a kormány nem verte nagydobra.

Az azzal kapcsolatos kérdésre, hogy miként értékeli a kabinet Ursula von der Leyen bizottsági elnöknek azt a felvetését, hogy el kell gondolkodni a koronavírus elleni védőoltás kötelezővé tételén, Gulyás Gergely úgy válaszolt, ebben nemzeti hatáskörben kell döntést hozni, de nem baj, ha az Európai Bizottság ajánlást fogalmaz meg.

A kormányinfón szó volt az energiaárakról is. Mint elhangzott, a kormány a maximum 4 milliárd forint éves árbevételű és legfeljebb 10 munkavállalót foglalkoztató kisvállalkozások, valamint az önkormányzatok számára egyaránt elérhetővé teszi a rezsicsökkentést.

Volt egy kérdés, ami a folyamatos kormányzati támadás alatt álló Bige Lászlóra vonatkozott. Gulyás szerint a nagyvállalkozónak köszönhető, hogy jelentősen megnőtt a műtrágya ára. Ezért kormányelőterjesztés születik, amellyel a kabinet a műtrágya árát fogja szabályozni. A Gazdasági Versenyhivatal 14 milliárd forintra bírságolta Bige cégcsoportját, amivel kapcsolatban a miniszter azt mondta, a kár, amit a vállalkozó okozott a mezőgazdaságban, ennek a sokszorosa. 

Az EU bírósága főtanácsnokának véleményével kapcsolatban – erről bővebben ebben a cikkünkben írtunk, de az a lényege, hogy elutasítaná a magyar és lengyel keresetet a jogállamisági ügyben – a miniszter úgy fogalmazott: meg kell várni a bíróság ítéletét. Ez ugyan általában megegyezik vagy közel áll a főtanácsnoki indítványhoz; viszont utóbbi indoklásában vannak „reményt keltő mondatok”.

A miniszter több kérdést kapott a járvánnyal kapcsolatban. Az oltási akcióhetek sikeresnek bizonyultak szerinte; az első héten napi 100 ezren jelentkeztek, a mostanin már csak fele ennyien, de ez még így is magas érdeklődést jelent. A védettségi igazolgánnyal kapcsolatos részletszabályok hamarosan meg fognak jelenni a Magyar Közlönyben, de az biztos, hogy nem kapnak új igazolványt a beoltottak. A harmadik oltás népszerűsítése céljából reklámkampányt indítanak, de személyesen (e-mailen) is megkeresnek mindenkit. 

Jelenleg közel 10 millió oltóanyag áll rendelkezésre. Arról még nincs döntés, hogy a debreceni gyárban milyen vakcinát fognak gyártani. Ha igény lesz rá, akkor rendel a kormány Szputnyik vakcinából. Hozzátette, 92 százalékos a pedagógusok beoltottsága. Gulyás Gergely azt mondta, szakértők szerint vagy tetőzött már a járvány, vagy pedig most tetőzik, ezért hamarosan a járványügyi adatok lefelé fognak menni. 

Szintén több kérdés érkezett az inflációval és a befagyasztott benzinárakkal kapcsolatban. A kisvállalkozásokat érintő rezsicsökkentésre vonatkozó szabályok a villanyáramot érintik, a rendelet a napokban jelenik meg. A kormány hat hónapos határidőt szabott meg erre a lehetőségre. A távhőszolgáltatók 10 milliárdos nagyságrendű kiegészítő támogatásban részesülnek a tervek szerint. Az önkormányzatokat a megfelezett helyi iparűzési adó miatt jövőre kompenzálni fogja a kormány. 

Gulyás Gergely reagált arra, hogy Karácsony Gergely szerint a kormány elengedte Fudan-történetet. A miniszter szerint az álláspontjuk az, hogy ha a budapestiek szeretnék az egyetemet, akkor lesz, ha nem szeretnék, nem lesz. Karácsony azt is mondta, hogy nem vétózzák meg a fővárosi atlétikai világbajnokságot, de Gulyás szerint a főpolgármesternek amúgy sincs vétójoga. 

A miniszter egyéb témakörökben is válaszolt újságírói kérdésekre. 

  • A héten megszavazták az állatvédelmi törvény szigorítását. Gulyás Gergely elmondta, lesz egy egységes adatbázis, amiben az elkövetők neve szerepel. 
  • Nem csökken a migrációs nyomás a határnál. 
  • Nem tervezi módosítani a kormány a kisadózó vállalkozókra (KATA) vonatkozó szabályokat. 
  • Nincs akadálya annak a magyar kormány részéről, hogy az Európai Bizottsággal megállapodjanak a helyreállítási alapról. 
  • A 2022-es országgyűlési választások előtt már nem lehet aktiválni a jogállamisági mechanizmust Magyarország ellen. 
  • A pedagógusok 10 százalékos béremelése nem elégséges, de kifejezi a kormány szándékát. 

Kedves Olvasók!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.