A Jászai Mari térre költöztetnék Nagy Imre szobrát

  • Narancs.hu/MTI
  • 2018. november 5.

Belpol

A Nagy Imre Társaság szerint azonban pont jó helyen áll ott, ahol van.

A Nagy Imre Társaság közössége és a Nagy Imre Alapítvány megdöbbenéssel értesült arról, hogy a budapesti Vértanúk terén lévő Nagy Imre szobor áthelyezése a döntéshozatalban illetékes személyek nyilatkozatai szerint is a megvalósítás küszöbén áll. "Megnyugtatásul" tájékoztatták őket arról, hogy elszállítása után a szobor "megfelelő helyre" kerül.

A társaság és az alapítvány azonban úgy véli, hogy Nagy Imre szobra a Vértanúk terén áll a megfelelő helyén. Kiválasztása kiérlelt koncepció alapján történt annak idején. A Batthyány örökmécses, a Szabadság tér, (az egykor az 1848-as forradalmárok börtönéül is szolgáló Újépület), a Nagy Imre szobor és a Parlament annak az útvonalnak az állomásai, mely vértanúk áldozatán keresztül a képviseleti demokráciához vezetett. A szobor elhelyezése, tájolása is ezt a célt szolgálja.

A világ és sok magyar ember szemében az 1956-os forradalmat Nagy Imre személye testesíti meg. Felavatása óta a Vértanúk terén álló szobor a Nagy Imre életútját szimbolizáló híddal a Budapestre látogató vendégek kedvelt színhelyévé vált. Áthelyezése így városképi, idegenforgalmi szempontból is ártalmas lenne.

A társaság és az alapítvány közleményében hangsúlyozza, hogy semmiféle aktuálpolitikai szándék nem vezeti.  Tagjaikat sem politikai hovatartozásuk, hanem névadónknak és az 1956-os forradalom többi áldozatának és hősének tisztelete köti össze.

A szobor sorsáról egy korábbi cikkünkben részletesebben írtunk. Nagy Imre életéről pedig három részes cikksorozatot közölt a lap, amelyet itt, itt és itt olvashatnak.

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.