Nagy Imre ismeretlen élete - 3. - A párt csinálta tudós

  • Félix Péter
  • 2008.10.23 00:00

Belpol

Nagy Imrét olykor agrártudósként emlegetik, amit pedig szakmai-tudományos teljesítménye egyáltalán nem indokol. Mezőgazdasági ténykedésének egyetlen pozitívuma, hogy kollektivizálási elképzelései - legalábbis papíron - kevésbé voltak kegyetlenek, mint a sztálinista-rákosista vonalé. Ugyanakkor elvi kifogásai ellenére éppen ő volt a Rákosi-féle erőszakos kollektivizálás egyik legkíméletlenebb végrehajtója. Félix Péter
Nagy Imrét olykor agrártudósként emlegetik, amit pedig szakmai-tudományos teljesítménye egyáltalán nem indokol. Mezőgazdasági ténykedésének egyetlen pozitívuma, hogy kollektivizálási elképzelései - legalábbis papíron - kevésbé voltak kegyetlenek, mint a sztálinista-rákosista vonalé. Ugyanakkor elvi kifogásai ellenére éppen ő volt a Rákosi-féle erőszakos kollektivizálás egyik legkíméletlenebb végrehajtója.

Nagy Imre soha nem végzett agrár-stúdiumokat, ifjúkorában ipari tanulónak állt. Gyermek- és ifjúkoráról szűkösek a források, de az tudható, hogy a mai értelemben vett gimnáziumi tanulmányainak első félévében megbukott matematikából, aminek következtében elveszítette tandíjmentességét. Tanulni nem szeretett, önéletrajzában is közepesnek minősítette magát; nem egészen 16 évesen önként döntött úgy, hogy kilép a gimnáziumból és géplakatosnak tanul. Két év után segédlevelet kapott, de szakmájában nem sokáig dolgozott, hiszen 1914 szeptemberében felső kereskedelmi iskolába iratkozott. Egy évet végzett el, mert 1915 májusában behívták katonának. Jellemző, hogy a Magyar Életrajzi Lexikon szerint "felső kereskedelmi iskolát végzett, majd lakatos mesterséget tanult", a Nagy Imre Alapítvány honlapján pedig az áll, hogy "lakatos mesterséget tanult, majd felső kereskedelmi iskolát végzett". Az oktatási minisztérium honlapján a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium 200 éves évfordulóját méltató írás szerint pedig: "az ország két miniszterelnökét - Nagy Imrét és Boross Pétert - is e gimnázium bocsátotta útjára." (Nagy Imrét például úgy, hogy megbuktatta.)

Mitől lett hát Nagy Imre akadémiai szintű agrárszakember? A családi indíttatás minden bizonnyal hiányzott; szülei ugyan szegényparaszti származásúak voltak, de nem volt közük a földhöz. Apja egy időben a postánál helyezkedett el, majd raktárosként dolgozott, s a család Nagy egész gyermekkorában Kaposváron élt. 1915-ben, 19 évesen Nagy Imre már a fronton harcolt, és csak 1921-ben tért vissza Magyarországra közel hatéves távollét, ezen belül öt év oroszországi tartózkodás után. A szibériai Irkutszkban, ahol titokzatos pártmunkásként élt, aligha a magyar agrárkérdéseken töprengett (lásd a sorozat első részét a 2008. október 9-i számunkban). Hogy miért támadt föl benne érdeklődés ezek iránt, arról alig van forrás. Egyes utalások szerint a Magyarországi Szocialista Munkáspárt alapításának évében, 1925-ben belépett a pártba, és ekkor kezdett e témában írogatni. Nem sokáig tehette ezt, hiszen 1928-ban a pártot betiltották, s Nagy Bécsbe emigrált fél évre. Rainer M. János történész szerint a magyar agrárium helyzetéről ekkor írta első tanulmányait a kommunista pártsajtónak. Az első érdemi és főleg kézzel is fogható tanulmányát 1929-ben fejezte be A magyar mezőgazdaság fejlődési tendenciái címmel. Az Agrárproblémák. Tanulmányok, bírálatok 1938-1940 című könyve 1946 márciusában jelent meg. A mű egy, a tudományos szocializmust és a szocializmus politikai gazdaságtanát autodidaktaként bebiflázó, Sztálin műveit betéve ismerő szerző viszonylag szakszerűen megírt, tudományos tekintetben viszont

teljesen értékelhetetlen

gondolatokat tartalmazó munkája. A moszkvai Nemzetközi Mezőgazdasági Intézetnél és a Szovjetunió Statisztikai Hivatalánál felszedett formális szakszerűség vissza-viszszaköszön az írásaiból, de a műveltség és a mély szakirányú ismeretek hiánya elbizonytalanította Nagyot. E hiányt leplezendő - a kor bevett technikáját alkalmazva - szinte minden gondolatát - fontossági sorrendben - Sztálin-, Lenin-, Marx- és Engels-idézetekkel igazolta.

Egyes vélekedések szerint a könyv kiadása is szerepet játszott abban, hogy 1946. április 23-án a Magyar Kommunista Párt (MKP) Központi Vezetősége (KV) titkárságának mezőgazdasággal foglalkozó tagjává választották. Komoly hátszelet adott neki az is, hogy a leghosszabb ideig a Szovjetunióban élt káderként eredetiben olvasta Sztálin műveit, nem kellett megvárnia, amíg lefordították őket magyarra. A Rákosi Mátyás vezette "négyes fogat" (Rákosi, Gerő Ernő, Farkas Mihály, Péter Gábor) féltékeny volt Nagyra a szovjetunióbeli kapcsolatai miatt. Hogy az "agrártudására" hiú Nagyot provokálják, az MKP hivatalos programját Gerő Ernővel, a párt gazdasági vezetőjével készíttették el 1947 novemberében - amire Nagy hevesen is reagált. Rákosiék a szovjet típusú kolhozosítás gyors lemásolásában látták a magyar mezőgazdaság jövőjét, kevésbé foglalkoztatták őket a gazdasági következmények. A kis- és középparaszti ("kulák") birtokok erőltetett ütemű felszámolásával járó potenciális élelmiszerhiány valóban reális veszély volt, de úgy vélték, az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek gyors fejlesztésével a lakosság ellátását nem fenyegeti semmi.

Ezzel szemben Nagy a lassúbb, "erőszaktól és diszkriminációtól mentes" kollektivizálást hirdette. Ez álszent megközelítés volt annyiban, hogy pontosan tudta: előbb-utóbb Magyarországon is át kell venni a szovjet modellt, ami a közép- és kisparaszti termelés teljes megszűnéséhez vezet. A kulákok és a kisparasztok termelésben tartása Nagy számára nem volt humanitárius szempont, ezt csak azért tartotta szükségesnek, hogy a szövetkezetek és állami gazdaságok megerősödéséig legyen elég szétosztható termék. Az erőszakmentességen alapuló elképzelése kommunista meggyőződéséből fakadt: kezdetben elképzelni sem tudta, hogy lennének olyanok, akik a szocializmus káprázatos eredményeit látva a szövetkezet javára nem önként mondanak le földjükről és eszközeikről. A makacs ellenállást személyesen megtapasztalva 1952-ben, begyűjtési miniszterként viszont brutálisan kényszerítette a konok parasztokat az előírt mennyiségű termény beszolgáltatására. Ennek hatására csak ebben az évben 220 ezren hagytak fel a mezőgazdasággal, szakítottak a szülőföldjükkel és költöznek be a városokba.

Nagy Imre "tudósként" a gazdasági racionalitás és az önkéntesség elvét próbálta becsempészni a sztálini tanításokba, ám politikusként vállalta a legkegyetlenebb döntések gyakorlati lebonyolítását is. (A padlássöprésen túl például a német nemzetiségű magyar állampolgárok deportálását - lásd a sorozat második részét az október 16-i számunkban.) Ezen az sem változtat, hogy a Sztálin halála utáni szovjet enyhülés időszakában miniszterelnökként maga is lazított a rendszeren. Az ellentmondásosságot jól jellemzi, hogy amikor 1948. június 14-én elveszítette a KV titkárságán betöltött "agrárreferensi" tagságát, s ezzel együtt a pártban addig élvezett szakmai primátusát, "agrártudósi"

karrierje beindult

Gerő Ernővel és a párt teljes vezetésével szemben álló álláspontja ellenére szeptember 15-én tanszékvezető lett a budapesti közgazdaság-tudományi egyetemen. Úgy vállalta el az állást, hogy sem az éves tantervet, sem a kollégáit nem ismerte.

Rákosiék koncepciója az volt, hogy Nagyot mint szakembert az egekig magasztalják, miközben egyre kijjebb szorítják a hatalomból. Az agrártudósi kvalitásairól szóló és olykor máig élő makacs hiedelmek éppen ebből a kampányból eredeztethetőek. A kiszorítósdi következő lépéseként Rákosiék 1949. szeptember 2-án "jobboldali elhajlással" vádolták meg, és kizárták a Politikai Bizottságból; Nagy Imre pedig önkritikát gyakorolt. A szeptember 2-i KV-ülés jegyzőkönyve máig nem ismert, de néhány részlet publikussá vált. Nagy - többek között - a következőket mondta: "Tisztelt Központi Vezetőség! Jobboldali opportunista elhajlásommal kapcsolatban mindenekelőtt ki akarom jelenteni, hogy a Politikai Bizottságnak a Központi Vezetőség elé terjesztett javaslatát elfogadom. Ezt azért tartom szükségesnek leszögezni, mert felszólalásom keretében csak a legsúlyosabb hibáimat tudom kritika alá venni, és el akarom kerülni azt, hogy az elvtársakban olyan vélemény alakuljon ki, mintha én az általam nem bírált hibákat leplezném vagy ragaszkodnék hozzájuk. (...) A központi, a döntő kérdés, amely körül hibáim csoportosulnak és amely jobboldali opportunista elhajlásom lényegét képezi, az, hogy milyen irányt vegyen, merre fejlődjön a magyar mezőgazdaság. Ebben az alapvető kérdésben, hibák és helytelen nézetek során keresztül, a párt vonalától eltérő, azzal ellentétes álláspontra jutottam. Döntő szerepe volt ebben a népi demokrácia értékelésében elkövetett hibámnak. 1947 decemberében a párt kidolgozta gazdaságpolitikánk irányelveit. Én az irányelv megállapításával szemben a népi demokrácia gazdaságát államkapitalizmusnak minősítettem. Márpedig ha nálunk államkapitalizmus van kifejlődőben, akkor a fejlődés perspektívája közgazdaságunk egyik ágában sem, tehát a mezőgazdaságban sem lehet a szocializmus, hanem a kapitalizmus (...)"

A kizárás ellenére létében nem fenyegették, sőt 1949 októberében már az agrártudományi egyetemen is agrárpolitikát oktatott. 1950 végén a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. Akadémikusi működésének tragikomikus részleteiről fennmaradtak dokumentumok az MTA levéltárában. Első lépésben Fogarasi Béla akadémikus, a II. Társadalmi-Történeti Tudományok Osztályának a vezetője 1950. november 6-i jelölési ajánlásában méltatta Nagy agrártudományi munkásságát: "Agrárpolitikai tanulmányok című, ez évben megjelent munkájában rendszeres formában összefoglalja a marxizmus-leninizmus tanítását az agrárkérdés és a parasztkérdés történeti, közgazdasági és politikai vonatkozásairól." Az MTA december 12-én

rekordsebességgel

levelező taggá választotta Nagy Imrét, aki december 13-án A munkásság és a parasztság összefogásának gazdasági alapjai címmel tartotta székfoglaló előadását. Négy nap múlva formálisan is kinevezték a frissen létrehozott Élelmezési Minisztérium vezetőjének (gyakorlatilag december 1. óta töltötte be a posztot); a hivatal elsősorban a kötelező beszolgáltatást vezényelte.

Fogarasi Béla ajánlása egyébként jól rávilágít arra, milyen kevés publikációt jelentetett meg Nagy Imre az évek során. Egyetlen konkrét művet említett, a többiről csak általánosságban beszélt: "A felszabadulás után Nagy Imrének az elméleti agrártudományról és az agrárpolitikáról közzétett könyvei, valamint brosúra alakban megjelent tanulmányai és előadásai agrártudományi irodalmunk nélkülözhetetlen munkái közé tartoznak." Az igazság az, hogy Nagy mindössze három agrártémájú könyvet adott ki. Az egyik a korábban már említett Agrárproblémák, a másik a Fogarasi által méltatott Agrárpolitikai tanulmányok, a harmadik pedig 1945-1954 közötti nyilvános előadásainak, felszólalásainak a miniszterelnöksége alatt, 1954-ben megjelentetett gyűjteménye. Néhány cím ebből: A tavaszi mezőgazdasági munkák fő feladata: minden talpalatnyi föld megművelése; Ünnepi beszéd az Operaházban, felszabadulásunk hatodik évfordulóján; A demokrácia magvetése kikelt a lelkekben.

Nagy Imre tehát úgy lett akadémikus, hogy beválasztásakor a tagfelvétel minden szabályát megszegték: sem tudományos fokozata, sem kutatási területe, sem megfelelő mennyiségű, szakmailag igényes publikációja nem volt.

Begyűjtési minisztersége végén kezdte szorgalmazni rendes tagságát. Ennek megfelelően 1952. november elején Fogarasi mellett Molnár Erik és Révész Imre akadémikusok közös ajánlást fogalmaztak e tárgyban. Nem sokat kínlódtak a szövegezéssel, a levelező tagsági ajánlást szóról szóra lemásolták, majd néhány mondattal kiegészítették. Nagy 1953 januárjában immár a minisztertanács frissen megválasztott elnökhelyetteseként

sürgető levelet írt

Rusznyák Istvánnak, az MTA elnökének: "Kedves Rusznyák elvtárs! Mellékelten megküldöm akadémiai székfoglaló előadásom szövegét. Az előadás időpontját illetően úgy hallottam, még nincs döntés. A javaslat, ahogy azt velem Fogarasi elvtárs közölte, úgy szól, hogy az előadást vagy februárban, vagy az Akadémia májusi nagygyűlésén tartsam meg. Szerintem helyesebb lenne az előadást februárban tartani, nem utolsósorban azért, mert ha májusra halasztódna, ki lennék téve annak, hogy esetleg néhány, ma még új szempont addigra már máshol megvilágítást nyerne. Magyarán az anyag bizonyos tekintetben elavulna. A döntést persze az Akadémia illetékes szerveire bízom. Elvtársi üdvözlettel: Nagy Imre."

A sürgetés hátterében az állt, hogy Nagy Moszkvából megszerezte Sztálin utolsó, A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban című könyvét, s úgy gondolta, ennek ismertetésére építi székfoglaló előadását. Attól tartott, ha nem siet, májusra a Szikra könyvkiadó már lefordíttatja és kiadja a művet. (Megjegyzendő, hogy a Sztálin-könyvről előző év októberében a Szabad Nép terjedelmes kivonatot közölt két részben.) Rákosi azonban résen volt, így maradt a májusi időpont. Rusznyák ugyanis ismertette Rákosival a Nagy-levél tartalmát (később pedig, orvosként - titoktartási fogadalmát megszegve - rendszeresen beszámolt Rákosinak a betegeskedő Nagy egészségi állapotáról is).

Március 5-én Sztálin meghalt; Nagy Imre május 26-án olvasta fel - némileg aktualizált - székfoglalóját A kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet néhány közgazdasági problémája a népi demokratikus országokban címmel. A 19 oldalas írásban 43 alkalommal hivatkozik Sztálinra, és nyolcszor idézi őt szó szerint; Leninre nyolc hivatkozás és négy idézet, Marxra öt hivatkozás és egy idézet, Engelsre két hivatkozás és egy idézet, pártfogójára, Malenkovra pedig egy idézet jut. A székfoglaló hangvételét jól érzékelteti az alábbi mondat: "Sztálin hagyatékában szinte felbecsülhetetlen az a tudományos kincs, amit zseniális tanításában az emberiségre hagyott örökül."

Két év múlva változott a helyzet, 1955. április 28-án Nagy Imre kézzel írott levélben közölte Rusznyák Istvánnal: "A Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége 1955. április 14-i határozatában visszahívott minden funkciómból, amelyet a párt bizalmából töltöttem be. Ezért bejelentem, hogy a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagságáról ezennel lemondok." Fegyelmezett pártkatonaként Nagy elismerte tehát, hogy nem agrártudományi munkássága okán lett akadémikus. Rusznyák május 16-án értesítette Nagyot, hogy az Akadémia elnöksége május 14-én tudomásul vette lemondását. Az értesítés megírása előtt egy nappal már utasította az illetékes osztályt, hogy Nagy Imre akadémikusi illetményének folyósítását június elsejével szüntessék meg.

A Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Központi Vezetősége 1956. július 18-án felmentette Rákosit első titkári pozíciójából. Nagy Imre a fordulaton felbuzdulva szeptember 7-én az új első titkártól, Gerőtől kérte akadémiai tagságának helyreállítását. Mint írta, amikor 1955 áprilisában az MDP KV funkciói feladására kötelezte, a határozatban nem szerepelt az akadémiai tagságáról való lemondás. Erre őt Vég Béla, a Politikai Bizottság határozatára hivatkozva kötelezte, amit túlkapásnak tartott, de tudomásul vett. 1956. szeptember 28-án hasonló tartalmú levelet írt az MTA elnökségének, amelyben leszögezte, szerinte: "az akadémiai tagság tudományos fokozat, amely független a párttagságtól, és semmi esetre sem tekinthető pártfunkciónak". Bognár Gézának, az MTA főtitkárhelyettesének a feljegyzéséből tudható, hogy Bognár Nagy levelének elolvasása után, október 10-én riadtan érdeklődött telefonon a Politikai Bizottságnál, hogy mi a teendő. Bognár szerint Szalai Béla a PB nevében azt válaszolta, hogy "a Politikai Bizottság egyetért Nagy Imre akadémiai tagságának visszaállításával, ugyanakkor hozzátette, ez ne történjék nagy zajjal. A végrehajtást az Akadémia Elnökségére bízza."

Nagy Imrét október 13-án visszavették a pártba, október 20-án pedig az MTA Elnöksége diszkréten visszaállította rendes tagságát. Mint azt Rusznyák elnök és Erdey-Grúz Tibor főtitkár október 20-i rapid levelükben Nagynak írták: "Az Akadémia Elnöksége megállapítja, hogy a lemondás elfogadásánál nem járt el helyesen, amennyiben politikai tényezők jogosulatlan állásfoglalása alapján, ellenvetés nélkül hozzájárult egy olyan lépéshez, mely tudományos szempontból nem volt indokolt."

Drámai végjátékként a miniszterelnök kivégzését követően özvegye 1959. február 15-én azt kérelmezte az MTA Elnökségétől, hogy "férjem akadémikusi tiszteletdíjának felét özvegyi jogon nekem 1958. júliustól kezdődőleg folyósítani szíveskedjenek. Kérésem indoklásául hivatkozom az 1014/1959. számú minisztertanácsi határozatra." Rusznyák a pártvezetésnél érdeklődött, hogy mit tegyen. Február végén az a pártdöntés született, hogy Nagy Imre özvegye nem kaphat semmit. Az MTA március 10-i kurta válasza ez volt: "(...) az Akadémiának nem áll módjában a tiszteletdíj özvegyi jogon való folyósítása. Ez az Akadémia erre vonatkozó szabályai szerint és általános jogszabályok szerint is lehetetlen."

1989-ben többen is nehezményezték, hogy az Akadémia a tagrevízió során nem rehabilitálta Nagy Imrét. Berend T. Iván akkori elnök 1989. májusi televíziós nyilatkozatában erre azt felelte: "1956 után nem zárta ki az Akadémia, tehát ő úgy halt meg, mint az Akadémia tagja."

Neked ajánljuk