A jövőben egészségügyi válsághelyzetet rendelhetne el a kormány az országos tiszti főorvos javaslatára

  • narancs.hu
  • 2020. május 27.

Belpol

Ezzel korlátozható vagy megtiltható lenne például az üzletek működése vagy az emberek személyes érintkezése.

Az országos tiszti főorvos javaslatára – miniszteri előterjesztés után – egészségügyi válsághelyzetet rendelhet el a kormány, ha a Parlament elfogadja a veszélyhelyzet megszüntetéséhez benyújtott átmeneti szabályokat, szúrta ki a hvg.hu.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Semjén Zsolt kedden éjjel benyújtotta a veszélyhelyzet megszűnéséről szóló törvényjavaslatot. Emellett azonban benyújtott egy másik, "A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről" névre hallgató törvényjavaslatot is.

E szerint a kormány akkor rendelhet el válsághelyzetet, ha:

  • nemzetközi horderejű közegészségügyi-járványügyi szükséghelyzet,
  • az emberek életét, testi épségét, vagy az egészségügyi ellátást veszélyeztető körülmény következik be.

Az országos tiszti főorvos pedig kezdeményezheti a kormányrendelet visszavonását, ha ezek a feltételek már nem állnak fenn.

Az egészségügyi válsághelyzet hat hónapig maradhat hatályban, de a kormány hosszabbíthat is, ha a válsághelyzet feltételei fennállnak.

Egészségügyi válsághelyzetben kormányrendelettel korlátozható vagy megtiltható többek között:

  • minden olyan intézmény és létesítmény működése, illetve rendezvény és tevékenység, amely járvány terjedését elősegítheti,
  • az üzletek működése, nyitva tartása, egyes termékek árusítása, fogyasztása,
  • a személyforgalom, az áruszállítás,
  • az emberek személyes érintkezése,
  • az intézménylátogatás,
  • az egyes területek elhagyása,
  • egészségügyi szolgáltatások igénybevétele.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.