A kampány hajrájában még kirobbant egy összeférhetetlenségi ügy Dunakeszin

Belpol

Az alpolgármester és az aljegyző rokoni kapcsolatban állnak, ezért felmerül, hogy a két tisztség összeférhetetlen, valamelyiküknek le kellene mondania. A kormányhivatal nem illetékes, így a kérdést a polgármesternek vagy a testületnek kellene vizsgálnia. 

Tonzor Péter, a DK polgármesterjelöltje pár napja közölte a Facebookon, hogy levélben kereste meg a Pest megyei kormányhivatal vezetőjét. Azután érdeklődött, hogy fennáll-e az összeférhetetlenség a város alpolgármestere, Sipos Dávid és az aljegyző között. Ugyanis hozzátartózói kapcsolatban állnak, hiszen Sipos sógornője az aljegyzői tisztséget betöltő Keller Anikó.  „Ha ezt alátámasztja, akkor valamelyiknek le kell mondania hivataláról! Harminc napon belül illendő, sőt törvényi kötelezettség is válaszolnia. Remélem, hogy a főispán úr nem avatkozik a politikába. Azért ez az ügy más kérdéseket is felvet. Történt-e törvénytelenség a városházán? Adtak-e törvénytelen utasítást? Jó lenne ezekre a kérdésekre választ kapni, még a választások előtt” – írta Tonzor. 

A kormányhivatal nem illetékes

Megkerestük a Pest Vármegyei Kormányhivatalt Tonzor levelével kapcsolatban. Azt a választ kaptuk, hogy a „feladat- és hatásköre az önkormányzati törvény vonatkozó rendelkezése alapján az önkormányzati képviselővel, alpolgármesterrel, aljegyzővel szemben esetlegesen fennálló összeférhetetlenség vizsgálatára és megállapítására nem terjed ki. A polgármester, alpolgármester, önkormányzati képviselő összeférhetetlensége ügyében a képviselő-testület, a jegyző és aljegyző esetén pedig a munkáltatói jogkör gyakorlója (polgármester) feladata eljárni.” 

Magyarán ha vizsgálni szeretnék az összeférhetetlenséget, akkor azt a képviselő-testületnek vagy a polgármesternek kell megtennie. Utóbbi elég valószerűtlennek tűnik, ugyanis Dióssi Csaba fideszes polgármesterrel szövetségben indul Sipos Dávid a közelgő önkormányzati választáson. 

A hivatal nem kapott jelzést

Dunakeszi polgármesterét és alpolgármesterét is megkerestük. Az önkormányzattól az alábbi választ kaptuk: „Tonzor Péter egy nagyon fontos dolgot nem ért: a városműködtetés szakembereket kíván, nélkülük nincs eredmény, nélkülük nincs fejlődés. Dunakeszin létrejött egy komoly szakembergárda, amit ellenségeskedéssel kár lenne szétverni. Az, hogy a kampányban elkezdik őket személyükben támadni, nem csak tisztességtelen, de komoly szegénységi bizonyítvány is.

Most azt a Keller Anikó aljegyzőt találták meg, akivel sokat nyert Dunakeszi. Anikó 25 éves közigazgatási tapasztalattal rendelkezik, és kifejezetten örültem, amikor a Pénzügyminisztérium főosztályvezetői pozíciójából minket választott.

Összeférhetetlenségről mi semmilyen hivatalos jelzést nem kaptunk a Kormányhivataltól. Azt javaslom az ellenzéknek, hogy jobban tennék, ha a személyeskedés helyett azon gondolkodnának, milyen jövőt szánnának a városnak, mert én úgy látom, a városépítésre kevesebb figyelmet fordítanak, mint a rombolásra. Márpedig ellenségeskedésből még soha nem épült fel semmi.” 

Mindebből az következik, hogy a legrövidebb úton akkor derülhet ki az összeférhetetlenség, ha valamelyik képviselő a testület elé viszi az ügyet. 

Az esetleges összeférhetetlenség ügyében először Varga Zoltán Péter jobbikos képviselő posztolt a Facebookon. Felhívta rá a figyelmet, hogy a Dunakeszin működő hivatali dolgozók és a Fidesz között vannak személyi kapcsolódások. Vácrátót polgármestere, Spiegelhalter László (aki DJ Spigiboy névven is ismert) testvére Spiegelhalter Renáta, Dunakeszi jegyzője. A Dunakeszi Járási Hivatal vezetője pedig Imre Zsolt, aki a váci Fidesz polgármesterjelöltje. 

(Frissítés: cikkünk megjelenése után az egyik olvasónk felhívta a figyelmet még két érdekes személyi összefonódásra: a Dunakeszivel szomszédos Göd önkormányzatának két hivatali munkatársa is indul a választáson. Mucsi László városüzemeltetési ügyintéző a váci Fidesz csapatában, Huszti Benjámin beruházási ügyintéző pedig a kormánypárt által támogatott Kammerer Zoltán egyesületének színeiben Gödön). 

Ahogyan arról lapunk beszámolt, Dunakeszin Dióssi Csaba polgármester támogatottsága magas, ám a város mégsem tűnik bevehetetlennek az ellenzék számára. Ám mivel két ellenzéki polgármesterjelölt állt fel a Fidesz ellen, romlanak az esélyek. Szintén nemrégiben számoltunk be róla, hogy a kormánypárti indulókat jelölő szervezet 20 millió forint támogatást kapott a közelmúltban a Pest megyei önkormányzattól. 

(Címlapképünkön: Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere 〈b3〉 és Sipos Dávid alpolgármester 〈b4〉)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.