Kiderült, mikor hirdet ítéletet a strasbourgi bíróság Karsai Dániel ügyében

  • narancs.hu
  • 2024. május 27.

Belpol

Az életvégi döntés szabadságáért küzdő, gyógyíthatatlan beteg alkotmányjogász már vágja a centit.

Június 13-án derül ki, hogy döntött a strasbourgi Emberi Jogok Egyetemes Bírósága (EJEB) a Karsai Dániel kontra magyar állam ügyben.

Erről az alkotmányjogász maga számolt be Facebook oldalán. Az életvégi döntés szabadságáért küzdő, gyógyíthatatlan beteg alkotmányjogász hozzátette, e hét szerdán egy újabb ítélet is kiderül, akkorra dönt ugyanis az Alkotmánybíróság az általa benyújtott népszavazási kérdésekről.

A strasbourgi bíróság a honlapjára tölti majd fel az ítéletet, Karsai közlése szerint délelőtt 10-kor lesz majd elérhető. "Most mondanám, hogy megkezdődött a visszaszámlálás, de A három test probléma című sci-fiből megtanultam, hogy az nem jelent jót, úgyhogy inkább régimódian vágom a centit" – írta Karsai.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.