Mi sem mutatja jobban a mai magyar egészségügy állapotát, mint hogy az alacsony orvosbérek, a megélhetés érdekében vállalt másod- és harmadállások, a paraszolvencia és az egészségügy érdekei felett álló pártérdekek olyan problémák, amelyek már a 60 évvel ezelőtt a Petőfi Kör által megrendezett Orvosvitán is felmerültek – és előkerültek hétfőn este is. Az Oktatói Hálózat Mi lesz veled, értelmiség? című vitasorozatának következő állomásán gyakorló orvosok, egészségügyi szakjogászok és egészségpolitikusok, szakértők vettek részt.
| ||
A kommunikáció hiánya
„Amikor én tanultam, akkor az volt a beteg, aki a hátán fekszik az ágyban, szomorúan néz és lehetőleg szólni sem tud. Ez megváltozott: ma már a beteg is aktívan részt kell, hogy vegyen a saját gyógyulásában” – mondta Lénárd Rita belgyógyász, az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport tagja az orvos-beteg kapcsolatok megváltozásáról. Azt mindegyik beszélgetőpartner hangsúlyozta, hogy a régi paternalista felfogásnak mindenképp ki kell kopnia, az orvosnak és a betegnek is partnerként kell kezelni a másikat, az orvosnak tájékoztatnia kell páciensét, aki pedig jó, ha tisztában van a jogaival. Ezt az egész kérdéskört bele lehet helyezni az orvosi kommunikáció problémakörébe, a felszólaló orvosok közül ugyanis sokan elmondták, sosem tanították őket arra az egyetemen, hogyan kommunikáljanak a betegekkel. „Nekem az volt a szerencsém, hogy olyan helyen tanultam, ahol ez fontos, ahol erre figyeltek, én pedig szintén figyelek rá, hogy amikor a beteggel beszélgetek, mellettem legyen a gyakornok is, hogy lássa” – mesélte Lovas András aneszteziológus. A hallgatóság soraiból egy tavaly végzett hallgató némileg árnyalta a képet: az ő évfolyama – valószínűleg elsőként – már kötelezően tanult pszichológiát, szociológiát és orvosi kommunikációt. „És önismeretet tanult itt valaki? – kérdezte Álmos Péter pszichiáter, majd a csend után hozzátette. – Én igen, de nem a pszichiáterré válásom során, hanem amikor egy évig a teológiára jártam. Ott fontosnak tartották ezt.”
| ||
Hála, pénz
Az orvos-páciens kapcsolat nehézségei mégis eltörpülni látszanak a Weltner János sebész említette problémák mellett. Száz éves kórházépületek, korszerűtlen ellátás, rossz munkakörülmények, hiányzó eszközök, indokolatlanul sok papírmunka, vagy a most aktuális béremelés, mely csupán az orvosokat és az ápolókat érinti, az ágazat többi dolgozójáról (az egyetemi oktatóktól a karbantartókig) nem. „Vagy itt van a megakórház koncepciója, amiről meg sem kérdezik a szakmát. Én már Molnár Lajos idején (egészségügyi miniszter volt 2006-07-ben – F. Zs.) is elmondtam, hogy ha egy kórháznak nincs intenzív osztálya, akkor nem tud megfelelő betegbiztonságot nyújtani, be kell zárni. Ő támogatta is volna ezt, de aztán kiderült, minden politikusnak van egy olyan kórháza, amit nem enged bezáratni, így nem történt semmi. Ahogy azóta sem.”
| ||
A kórházak színvonalának javulásához az is nagyban hozzájárulna, ha a minőségi mutatókról mért, validált, és legfőképpen publikált adataink lennének, az átláthatóság azonban ma egyáltalán nem valósul meg. Hegedűs Zsolt ortopéd sebész szerint ez a hálapénz eltűnésében is segítene. „Én egyszer már elmenekültem a magyar egészségügyből, 11 évig dolgoztam Angliában, és nagyon jó volt látni, hogy nincs hálapénz, ami gátat szabna a reformoknak. Ehhez viszont nem elég a rendes bér, a minőségi mutatók is kellenek.” Mindez a magyar rendszerben nagy kérdés, hiszen amíg akad olyan, akinek érdeke fenntartani a hálapénzes rendszert („van egy rokona, aki miatt gyorsan fel kell csörögni a főorvos urat”), addig az ágazat nem tud kifehéredni. „És persze ne csak az orvos oldaláról közelítsük meg a hálapénzt, hanem a betegéről is: aki adja, miért adja? Mert úgy érzi, másképp nincs biztosítva a megfelelő ellátás, és mert azt gondolja, akkor nem fog meghalni, ha adja” – tette hozzá Weltner.
Diszfunkcionális
És ha mindez nem volna elég, bejött az egészségbiztosító (OEP) aktuális beolvasztásának problémája is: az ugyanis még nagyobb problémát fog okozni az egészségügyi finanszírozásban, ha az OEP kettéválik és egy része az Emmibe, egy része pedig a Magyar Államkincstárba olvad, kérdéses lesz a költségvetés feletti kontroll. „Az OEP-nek a saját lábára kellene állnia és le kellene választani a nagy költségvetési rendszerről. Most ugyanis a pénz egyharmada járulékból, kétharmada egyéb adókból származik, így nincs függetlensége” – mondta Weltner, aki szerint régóta megfigyelhető a társadalom kettészakadása: aki meg tudja fizetni, „magánba” megy, a közellátás meg marad a szegényeké. És ez a helyzet minden nappal egyre csak romlik.
| ||
„Mondjuk ki, ez az egészségügy már nem működik. Egyszerűen diszfunkcionális” – összegzett Lovas András. Erre egy néhány éve végzett fiatal orvos szólalt fel és közölte, szomorú, hogy a teremben éppen a fiatal orvosok nincsenek jelen, valószínűleg azért, mert már mind elmentek külföldre; ő még marad, de szeretné, ha az itthon lévőket egységbe lehetne szervezni, a társadalmat melléjük lehetne állítani és érdemben tenni lehetne valamit. „Mert minőségi mutatókról beszélünk, de közben én úgy dolgozok, hogy azért börtönbe lehetne zárni. Mégis dolgozok, de nem hiszem, hogy ez így van jól. Szóval mit lehet tenni?” Erre Lovas András (aki Álmos Péterrel az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport megalapítója) közölte: úgy érzi, ők a csoporttal megtették, amit megtehettek. Beszélgetni kezdtek, felhívták a problémákra a figyelmet, próbálták a közvéleményt az oldalukra állítani, innen kezdve az érdekvédelmi szervezeteknek kellene dolgozni és lobbizni. „Ám az egyetlen szakszervezet, amelyet a kormány elismer és akivel tárgyal, az a szervezet, amelyet a dolgozók nem ismernek el és ahová nem lépnek be” – tette hozzá Weltner.
