Interjú

„A magyar kormány egyszerűen nem fizet”

Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes Budapest pénzügyi kivéreztetéséről

Belpol

Perre megy a főváros a magyar állammal, miután a számításaik szerint több pénzt fizetnek be az államkasszába, mint amennyit onnan támogatásként kapnak. Az önkormányzat hónapok óta hitelből működik, és a városfejlesztésre szánt pénzt is fel kell élnie.

Magyar Narancs: Az új városvezetés a hivatalba lépése után fél évvel belengette Budapest esetleges csődjét. A mából visszanézve nem volt az korai?

Kiss Ambrus: Csődről most sem beszélünk, arról az beszél, aki elő akarja idézni. Mi el akarjuk kerülni. De az egészet máshogy látom: szerintem mi ebben nagyon transzparensek voltunk és elmondtuk, hogy az a pálya, amelyet finanszírozási környezetként a kormány kijelölt a számunkra, idáig fog elvezetni. Ez egyértelműen látszott, és ha 2020-ban mi ezt nem mondtuk volna, akkor most jogosan kérdeznék tőlünk, hogy miért nem szóltunk korábban. A matematika egyszerű: egy önkormányzat akkor tartható fenn, ha a folyó évi működési bevételei meghaladják a folyó évi működési kiadásait. Ebben az esetben van saját forrása az alapműködésen túl a felújítási feladatokra is. Ezzel szemben 2020-ban, 2021-ben, 2022-ben és nagy valószínűséggel 2023-ban is kisebbek a folyó évi bevételeink, mint a működési kiadások, tehát hiány képződik. Ezt addig lehet betömködni, ameddig marad a korábbi években keletkezett forrásból, de ez igazából a jövő felélése is, hiszen ezeket fejlesztésekre kellett volna költeni. Ezeket vontuk el, és ebből vettünk élelmiszert például a nyugdíjasotthonokba vagy üzemanyagot a tömegközlekedéshez. 2020 óta mondjuk, hogy ez lesz ennek a vége.

MN: Egy áprilisi jóslat szerint augusztusra 76 milliárd forintos lyuk tátonghat a főváros kasszájában.

KA: A főváros 25 milliárd forintig tud folyószámlahitelhez jutni. Már februárban láttuk, hogy ha így mennek tovább a dolgok, akkor augusztus végére 76 milliárd forint mínusz lenne a számlánkon, de 25 után már nem tudunk terjeszkedni. Ezért hirdettük meg a túlélő programot, amely több elemből áll: az egyik az, hogy minél inkább ráterheljük az intézményrendszerünkre, a cégeinkre a napi működés biztosítását, vagyis a már meglévő tartalékkeretei­ket használják fel. A második elem pénzt igényel: a közösségi közlekedés biztosítására felvettünk egy 24 milliárd forintos átmeneti hitelt. Azért átmeneti, mert ez már él, és szeptember végén vissza kell fizetni brutális kamatköltséggel – 673 millió forintról van szó. Ezt elő kellett teremteni, más programokból elvenni. Ezenkívül folytatjuk az energiatakarékossági programot; továbbá azokat a kifizetéseket, amelyeket lehet, szeptember 15. utáni időpontra átütemezzük, illetve megpróbáljuk behajtani a pénzügyi követeléseinket a kormányon. Értem ez alatt a Lánchidat, a trolibuszokat, az energiatámogatást. Utóbbit már mindenki kapott, mi viszont egyetlen fillért sem, és nem is mondták el, miért nem. A következő elem a per, amelyet június elején indítottunk. A szolidaritási hozzájárulás mértékét peresítettük: azt akarjuk elérni, hogy a többletet, amit a normatíván felül be kéne fizetnünk, ne kelljen befizetni. Így reményeink szerint elhárítható ez a mínusz 76 milliárd forint.

MN: Tehát a főváros fizetőképessége azon múlik, hogy megnyernek-e egy pert?

KA: Ezen, és a többi felsorolt elemen. A per likviditási szempontból fontos, hiszen a nyarat tehermentesíti, de igazságossági szempontból is az, hiszen alapvetően kérdőjelezi meg azt az önkormányzati struktúrát, amelyet a kormány kiépített.

MN: Ha nem lenne érintett, tenne rá akár egy fillért is, hogy ezt a pert megnyerik?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.