Sztrájk: már nyolc szakszervezet áll a makóiak mellett

  • narancs.hu
  • 2021. március 3.

Belpol

Lelki terror, visszazavarás a munkapadhoz, hivatalos cáfolat, és üzenet Lázártól a munkabeszüntetés első 24 órájában.

Egy figyelmeztető, egy nyolcórás, egy egynapos sztrájk után kedd óta nonstop munkabeszüntetéssel próbál jobb, garantált munkafeltételeket elérni a vezetőséggel folytatott tárgyalásokon a Makói Gumiipari Szakszervezet a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában.

Arról, hogy eddig miért nem sikerült megállapodni, miután tavaly a cégvezetés egyoldalúan felmondta az addigi kollektív szerződést, megoszlik a kft. és az MGSZ véleménye. A szakszervezet úgy gondolja, hogy miután érthetően megfogalmazta a kéréseit, úgy illik, hogy a cégvezetés tárgyaljon ezekről. A kft. viszont kinyilvánította, hogy egy szakszervezettel nem hajlandó tárgyalni, csak hárommal, függetlenül attól, hogy sztrájkbizottságot az MGSZ alakított.

A Continental csoporthoz tartozó cég kedden azt is nyilvánvalóvá tette, mit gondol a sztrájkolók követeléseiről. Azt, hogy a mostani helyzetben újra kell gondolni a dolgozók juttatási rendszerét: „a magyarországi bérszínvonal jóval magasabb, mint a régióban a versenytársainké, meg kell találnunk azokat a hatékonysági tényezőket, amik ahhoz segítenek minket, hogy az itt előállított termékek versenyképesek maradjanak. A hatékonyság egyik része az, hogy a juttatási rendszerünket milyen struktúrában és elemekkel építjük fel, úgy, hogy az biztosítsa munkaerőpiaci versenyképességünket. Erről szól ez a vita” – közölte a cég. A Continental megérti, hogy a szakszervezetek ragaszkodnak  „a múltból örökölt jogaikhoz, de ha ezt elfogadnánk, akkor versenyképességünket is befagyasztanánk a múltbeli szinteken.”

A merce.hu arról tudósított, hogy a keddi sztrájk kezdte után egy órával a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség (GSZSZ) elnöke olyan hírt kapott, miszerint több dolgozónak nem fogadták el a sztrájkban való részvételt bejelentő iratát, visszazavarták őket dolgozni.

Olyan hír is érkezett, miszerint lelki terrort alkalmaznak az üzemben: a csoportvezetők azt kérték, fejeződjön be a munkabeszüntetés, mert később majd emiatt többet kell dolgozni. 

A GSZSZ szerint a történet valójában arról szól, hogy a cégvezetés el akarja venni az idősebb dolgozóktól azokat a juttatásokat, amelyekért megdolgoztak, hogy ebből olyan alapot hozzon létre, amellyel vonzóvá tudják tenni ezt a munkát a fiatalok számára. Az iparágra jellemző, hogy míg 2017-ben a Continental dolgozói 10 százalékos bérelőnyben voltak a szektor átlagához képest, mostanra 8,4 százalékos hátrányba kerültek. A kft.-nek az lehet a célja a másik két szakszervezet bevonásával, hogy elhúzódjanak a tárgyalások, egészen addig, amíg a sztrájk már jogellenessé válik. 

A Continental a narancs.hu-nak szerdán eljuttatott közleményében azt írja, hogy tiszteletben tartja a dolgozók jogát a sztrájkhoz: „nem érkezett hozzánk információ kritikus sérelemről, amellett, hogy a munkabeszüntetés természetszerűen egy meghatározó stresszel járó helyzet mindannyiunk számára" – írta Hornyacsek Zoltán kommunikációs vezető, közölve azt is, az 1700 dolgozóból 346 vett részt eddig a munkabeszüntetésben. A kft. azt is jelezte, hogy kedden nem sikerült érdemben tárgyalni a kollektív szerződésről, mert az MGSZ-t a tárgyalóasztalnál ügyvéd képviselte. Mostantól mindennap várják tárgyalásra az MGSZ vezetőit is, a másik két szakszervezet mellett.

A makói fejleményeket az érdekképviseletek is követik. A győri Audi dolgozóinak üzenete után most a Vasas Szakszervezetnek a veszprémi Continental-üzemben dolgozó tagjai 500 ezer forintot ajánlottak fel a makóiak sztrájkalapjába.

Nagyon szépen köszönjük!

Közzétette: Makói Gumiipari Szakszervezet – 2021. március 3., szerda

Szintén támogatásáról biztosította a kedd óta sztrájkoló makói gumigyáriakat, közös szolidaritási nyilatkozattal hat szakszervezet Csongrád-Csanád megyei szervezete, köztük a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. 

Nagyon szépen köszönjük Nektek is!

Közzétette: Makói Gumiipari Szakszervezet – 2021. március 3., szerda

A sztrájkolók mellett nyilvánított véleményt a közösségi oldalon Lázár János, a vásárhelyi-makói választókerület országgyűlési képviselője (Fidesz–KDNP), aki korábban sem rejtette véka alá a kft-ről alkotott véleményét. „Olyan nincs, hogy egy multi csak kér és kap, de amikor tehetné, nem akar visszaadni valamit azoknak, akiknek a profitját és a támogatását köszönheti" – írta most a politikus.

❗️Az IGAZSÁG a gumigyári MUNKÁSOK OLDALÁN VAN❗️ ❌ Olyan nincs, hogy egy multi csak kér és kap, de amikor tehetné, nem...

Közzétette: Lázár János hivatalos oldala – 2021. március 2., kedd

A Mérce arra emlékeztet, a kormánypárt is tehet arról, hogy ilyen helyzet alakult ki Makón, mert megalkotta a „nagypénteki rabszolgatörvényt".

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”