"A túlóra valójában púp a munkavállaló hátán"

Tóth András politológus az új munkaügyi szabályozásról

Nem a rabszolgatörvény szolgáltatja ki hosszú távon a munkavállalókat, hanem a rosszul működő munkaügyi jogérvényesítés és az igazságtalan adópolitika. Az MTA Politikatudományi Intézetének tudományos főmunkatársával önkéntes túlóráról, munkavállalói érdekekről és önbizalomhiányról beszélgettünk.

Magyar Narancs: Találó metafora a rabszolgatörvény elnevezés az új munkaügyi szabályozásra?

Tóth András: Egy modern mediatizált világban ilyen túlzó metaforákkal próbálják a politikai szereplők megugrani az ingerküszöböt, oldaltól függetlenül. Ezt a törvénymódosítást az ellenzék nevezte el így, és tény, hogy a magyar munkavállalók az európai átlaghoz képest többet dolgoznak. Ez eddig is így volt, és a munkájukért eddig is kevés pénzt kaptak. Az elmúlt 30 évben gyakorlatilag végig a munkanélküliség volt a jellemző állapot, ez meghatározta a munkaerőpiacot, lenyomta a fizetéseket.

Mintegy két éve a nagy átlagot nézve már munkaerőhiány van az országban, de regionálisan még mindig nagy a szórás, például az északkeleti és a déli területeken jellemző a munkanélküliség. Három tényező alakítja ezt a folyamatot: a 2010/2011 óta tartó gazdasági fellendülés – ez új állásokat teremt –, a demográfiai összeomlás, ami miatt évente 40–50 ezer aktív munkavállalóval van kevesebb, valamint a kivándorlás. Ezek együttesen átbillentették az országot a munkaerőhiány állapotába, a bérek el is kezdtek emelkedni. Már eddig is elrendelhető volt 250 túlóra, sőt a kollektív szerződés – ami a munkaügyi törvényben foglalt minimumokat a munkavállaló javára kedvezőbbé teheti – ezt kitolhatta 300 órára.

És ezzel el is jutottunk ahhoz a bonyolult kérdéshez, hogy mi is a munkavállaló valódi érdeke. Mert a túlórakeret kitolásának lehetőségét valójában azért vezette be még a Horn-kormány, hogy érdekeltté tegye a munkaadót a kollektív szerződés megkötésében. Az a logika ebben, hogy a rugalmasságért cserébe a szakszervezetek magasabb bért alkudhatnak ki.

MN: Vannak közös érdekek is: például hogy senki se menjen tönkre attól, hogy dolgozik.

TA: Mindannyiunk és a társadalom érdeke is, hogy ne dolgoztassák agyon magas túlóraszámmal a dolgozókat, mert abból sok baj van: az emberek nem töltenek elég időt otthon, nem pihenik ki magukat, nincs idejük gyereket nevelni, megbetegednek, lerokkannak. Így drágul az egészségügyi ellátásuk és romlik az ország „emberi erőforrás ereje”. Alapvető társadalmi, és ebből kifolyólag állami érdek, hogy a lakosság általános állapota jó legyen. Az 1830-as évekbeli angliai gyári törvények voltak az elsők, amelyek ezen okokból beavatkoztak a piacgazdaság működésébe: megtiltották a gyerekmunkát és 10 órában korlátozták a munkanapot.

Tóth András politológus

Fotó: Németh Dániel

 

A piac sajátos logikájából az következik, hogy bár a munkáltatónak adott engedmény látszólag növeli az ő hatalmát és a munkavállaló kiszolgáltatottságát, a valóságban hosszú távon a hatás ellentétes. Ha ez az engedmény új munkahelyeket eredményez, azzal éppen a munkavállalók kerülnek hosszú távon jobb helyzetbe. Hiszen a munkavállalók érdeke a tartós munkaerőhiány. A munkavállalónak a legrosszabb a magas munkanélküliség: ha tízen állnak a kapu előtt, akkor a főnök könnyen mondja azt, hogy vagy bent maradsz dolgozni, vagy vissza se gyere. Ez nem alkupozíció, mert mindenki könnyen lecserélhető. Ha viszont minden sarkon embert keresnek a legkülönbözőbb munkákra, akkor a munkavállaló bármikor beinthet a munkaadójának.

MN: Tehát van igazság a kormány érvelésében, és az új szabályozás tényleg kedvező a munkavállalónak?

TA: A rugalmas szabályozás, a kevesebb bürokratikus akadály fontos lehet a vállalatoknak, és ez teremthet munkahelyeket, mert jobban megéri a munkaadónak idejönni, vállalkozni. A több munkahely pedig jó a munkavállalónak is. Rövid távon viszont sokan rosszul járnak, ez biztos: például azok, akik olyan régióban élnek, ahol magas a munkanélküliség vagy alacsony a képzettségük, és a munkájukat még sokan el tudják végezni. Olyan falut is el tudok képzelni, ahol a legnagyobb munkaadó maga a polgármester. Az itt élők kiszolgáltatottsága tovább nő, hiszen a főnök annyit mond, hogy önkéntesen maradj bent, a munkavállalónak pedig nincs szava, maximum elköltözhet. Budapesten, Győrben, a leginkább munkaerőhiányos területeken a hatás egész más: ott a munkaadó jobban meggondolja, kiszabja-e a túlórát, és hogyan fizeti meg. Tehát vannak, akik rosszabbul járnak ezzel a törvénnyel – de hosszú távon nem ellentétes a munkavállalók érdekeivel.

Képünk illusztráció

 

 

Az viszont az állam és a munkavállaló érdekeivel is ellentétes, hogy az országban ennyire alacsony a törvények betartásának a hatásfoka, hogy alacsony szinten van a jogtudatosság, a morális tartás, hogy csekély a munkavédelmi állami ellenőrzés. Az állam sem áldoz erre, kevés a munkaügyi felügyelő, a terület forráshiányos. Ezért az élet része a gyakori jogszabálysértés, elsősorban a kis- és középvállalkozásoknál. Ez szolgáltatja ki a munkavállalókat, emiatt érzik úgy sokan, hogy Magyarországon a főnök azt tesz a dolgozóival, amit akar. Az állam túl messze van, ezért a munkavállaló vagy megegyezik valahogyan a főnökével, ha bír, vagy bíróságon érvényesíti az igazát, de az évekbe telik, és jellemzően csak akkor kerül rá sor, ha már kirúgták. Nyugati minták alapján vállalaton belüli érdekegyeztető, probléma­megoldó, panaszkezelő eljárásrend kellene, akár közvetítők és döntőbírók bevonásával. Ez sokat segítene ezen a kiszolgáltatottságon, és az államnak is érdeke a saját törvényeinek a betartatása.

Egyébként nem biztos, hogy a törvény mögött azok az okok állnak, amiről a kormány beszél, tehát például az autógyártók lobbija. A túlmunka nem a versenyszféra jellemző problémája, hanem az állami szektoré. Ott már eddig is nagyon magas volt a túlóraarány, és évek óta meredeken megy fölfelé. Az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének egyik vezetője nemrég elmondta egy interjúban: náluk már van olyan szabályozás, ami 416 órás önkéntes túlmunkát is engedélyezett. Tehát az egészségügyben alkalmazott megoldást az állam most csak beépítette a munka törvénykönyvébe.

MN: Egyes munkavállalók éppen azért harcolnának, hogy túlórázhassanak.

TA: Több pénzért harcolnak, és a túlóra több pénz, persze több munka árán – hónap végén jól jön, de közben maga a túlóra valójában púp a munkavállaló hátán. Mindenesetre el tudom képzelni, hogy nemcsak nagyvállalatok, hanem a közszféra szereplői kérték ezt a kormánytól. Sok közszolgát bocsátottak el a közelmúltban, de a munka nem lett kevesebb.

MN: A túlóra elszámolásának időkeretét a javaslat kitolná három évre, ami elég problémásnak tűnik.

TA: Eddig féléves keret volt érvényben a túlórabérek elszámolására, de ez a kollektív szerződéssel kitolható egy évre. Most három év lenne, de ez ellentétes egy európai uniós irányelvvel, ami az elszámolást 12 hónapban maximálja. A hároméves keret a túlmunka elszámolására biztosan nem érvényesíthető. Ha mégis megteszik, akkor a bíróságon nyerni fog az, aki emiatt perel.

Képünk illusztráció

 

 

MN: A mostani helyzet következménye annak is, hogy Magyarországon viszonylag alacsony a szakszervezetek érdekérvényesítő képessége?

TA: Az biztos, hogy a kormány figyelembe vehette volna a szakszervezetek álláspontját, még ha a szakszervezetek nem voltak is teljesen egységesek a kérdésben. A munkáltatói szervezetek közül még a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara is azt mondta, hogy erre a törvényre szerintük nincs szükség. A Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Liga Szakszervezetek közelebb állnak a kormányhoz, javasoltak is egy kompromisszumos szabályozást, de a kormány e mögül hirtelen kihátrált. Sajnálatos, hogy ilyen fontos törvény egyéni képviselői beadvány útján születhet meg, s pillanatok alatt át lehet nyomni.

MN: Ez a törvény nem áll ellentétben a kormány azon törekvéseivel, hogy a családi életet, a gyerekvállalást népszerűsítse?

TA: Dehogynem, ez nagy ellentmondás. De a kormánynak úgy látszik, nemcsak a családi élet fontos, hanem a gazdaság is. És persze amiatt is kockázatos lépés ez, mert növelheti a munkavállalók kivándorlását. A kormány egy egészen más eszközzel tehetne valódi lépése­ket is a munkavállalók kiszolgáltatottságának csökkentésére úgy, hogy azzal nem venne el a munkaadóktól sem. Az elmúlt két évben végre emelkedtek a bérek, aminek sokan örülnek, és igazuk is van. Ugyanakkor a bérrobbanás veszélyezteti a versenyképességet, mert a vállalatok nem mindig képesek kitermelni ezeket a béreket.

Mit lehet tenni? A kormány csökkenthetne adót. A 2018-as választási kampányban éppen ez volt az egyik elhintett ígéret: hogy az általános személyi jövedelemadó egy számjegyű lesz. Ezt gyorsan elengedték a választások után. Az egykulcsos adó csökkentése úgy növelné a munkavállaló bérét, hogy a munkáltatónak nem nő a költségterhe. A túlóra-szabályozás gyengítése kétséges, kétélű eszköz, sokan jól járhatnak vele hosszú távon, de nem kevesen járnak nagyon rosszul, remélhetőleg csak rövid távon: a közalkalmazottak, a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók – ez több százezer alkalmazott. Az egykulcsos szja a magasabb keresetűeknek jelentős adócsökkentés volt, de a többieknek, a fizikai munká­sok, alacsony képzettségűek nagy részének adóemelést hozott. Itt lenne az ideje, hogy csökkentse az állam az ő terheiket is, ráadásul jelentős részben ők azok, akik elhagyják az országot. Van azonban egy fontos szempont: egy piacgazdaság akkor működik jól, ha a szereplők öntudatosak.

Élelmesnek, szolidárisnak kell lenni, képesnek kell lenni az összefogásra, közös fellépésre. Magyarországon ötven év szocializmus, valamint két nagy válság – az 1990 és 1995 közötti munkanélküliség-robbanás és a 2008–2010-es gazdasági zuhanás – után az emberek pszichológiailag nincsenek még ott, hogy bízzanak önmagukban. Érthető, ha sokaknak egy ilyen törvény áttolásáról az jut eszébe, hogy már megint és mindig ő jár itt rosszul. Számukra a megoldás a bátorság, a szakszervezetbe lépés, illetve szakszervezet-alapítás, s helyi alku a túlóra csökkentéséért vagy magasabb bérrel való ellensúlyozásáért.