Közös közleménnyel jelentkezett a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd a múlt csütörtökön. Eszerint a hat ellenzéki párt vezetői a 2022-es választási felkészülésről szóló első hivatalos találkozójukon megegyeztek abban, hogy mind a 106 egyéni választókerületben egy jelöltet állítanak a Fidesszel szemben, és győzelem esetén közösen elfogadott program és elvek alapján kormányoznak majd. A pártvezetők kinyilvánították, hogy „az egyéni képviselőjelöltek kiválasztásánál a tárgyalásos út mellett az előválasztás intézményét is legitim eszköznek tekintik”; illetve eldöntötték, hogy október 11-én a fideszes Koncz Ferenc halála miatt kiírt tiszaújvárosi időközi országgyűlési képviselőválasztáson Bíró Lászlót, a Jobbik politikusát támogatják.
Miután az ellenzék az elmúlt hónapokban elsősorban belviszályokkal tudott a hírekbe kerülni (sorozatos kilépések a Jobbik parlamenti frakciójából, a DK és a Momentum országos vezetéséig gyűrűző konfliktus a gödi képviselő-testület megosztottsága miatt), a választási szövetség bejelentésével a tavaly októberi önkormányzati választások óta talán először demonstráltak látványosan egységet. „Alapvetően optimizmust érzékelek a Fideszben, de tény, hogy a 106 közös jelölttel, illetve azzal, hogy 2022-ben várhatóan egy gazdasági visszaesést követő időszakban rendezik a választást, az ellenzéknek papíron jobbak az esélyei, mint az elmúlt tíz évben bármikor. Már csak a mindennapos politikai teljesítményt kellene a kedvező körülmények mellé rakniuk” – mondja a Narancsnak Török Gábor politikai elemző.
Az ellenzéki pártok bejelentése döntő, bár az önkormányzati választások óta tíz hónapot késő lépés volt – véli Tóka Gábor politológus, a CEU kutató professzora. „Úgy tűnik, leomlottak a közös kormányzás ígéretét eddig gátló lélektani akadályok, a közös program azt vetíti előre, hogy az Orbán-ellenes csatakiáltásokon túl az ellenzék végre közös alternatívát kínál a választóknak.”
Egy ellenzéki párt mellett dolgozó forrásunk ugyanakkor úgy látja, bár a múlt csütörtöki tárgyalás örömteli fejlemény, azzal még csak „a legalacsonyabb lécet” ugrotta meg az ellenzék, „a neccesebb kérdéseket” egyelőre nem tisztázták a pártvezetők. Ezek közé tartozik, hogy pontosan milyen típusú előválasztások lesznek, hogy lesz-e közös miniszterelnök-jelölt, és ha igen, milyen módszerrel választják ki, illetve hogy az ellenzéki pártok egy vagy több listát állítanak 2022-ben.
Milyen előválasztást?
Nunkovics Tibor, a Jobbik frakcióvezető-helyettese azt mondja, első lépésnek megfelel, hogy minden párt elismerte az egy az egy elleni felállás létjogosultságát az egyéni választókerületekben. „A választók már 2018-ban erre buzdítottak, de akkor nem kellőképpen figyeltünk erre, azt gondoltuk, az esélyes jelöltre való átszavazás megoldja a problémát. Most korrigálunk” – magyarázza Nunkovics, aki szerint a jobbikosokat főleg az időközi választások és a tavalyi önkormányzati választások tapasztalata győzte meg a közös jelöltállítás szükségességéről.
Hogy a képviselőjelölteket hány körzetben választja majd ki előválasztással az ellenzék, azt egyelőre nehéz megjósolni, Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke szerint ott lehet ez jó megoldás, ahol a pártok nem tudnak egyezségre jutni a közös jelölt személyéről. „Bízom benne, hogy az előválasztás szabályairól és ütemezéséről még ebben az évben megszületik a megállapodás” – mondja. Találkoztunk olyan felvetéssel, hogy a 2018-ban egyéniben nyertes ellenzéki jelöltek automatikusan indulhassanak újra, ez persze rögtön kiszélesítené a pártok közötti tárgyalásokat, hiszen a két éve egyéniben befutó 15 ellenzéki képviselőből kettő – Mellár Tamás és Szabó Szabolcs – jelenleg nem kötődik párthoz. Az inkumbensek előnyben részesítése továbbá erősen kedvezne az MSZP-nek, hiszen az ő jelöltjeik 7 helyen nyertek 2018-ban.
Ellenzéki körökben bizakodásra okot adó újdonság, hogy a tárgyalások ezúttal kezdettől hatpárti felállásban zajlanak. A két évvel ezelőtti választásokra készülve először az MSZP és a DK állapodott meg a 106 választókerület felosztásáról, a többiekkel aztán a visszalépésekről tárgyaltak, nem túl sok sikerrel. „Most nem lesznek különalkuk” – mondja Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke. Rendszeresen egyeztet a pártokkal a Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester által vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalom is, szorgalmazzák az előválasztást, a lebonyolításában is részt vennének, a pártok jelöltjei mellett civil indulók támogatását tervezik. A mozgalom ugyanakkor nem fog jelölőszervezetként megjelenni a 2022-es választáson, és Márki-Zay szerint az előválasztás pontos feltételeiről is a pártoknak kell megegyezniük, ők csak segíteni tudják a folyamatot.
Ha a pártok közös miniszterelnök-jelölt megnevezése mellett döntenek, akkor az egyéni jelöltek mellett valószínűleg róla is előválasztást tartanak majd, ha pedig egy közös ellenzéki lista lesz, felmerülhet a listán belüli erősorrendről döntő, pártok közötti előválasztás is. „Mind a 106 körzetben az előválasztást tartom ideálisnak. Ha a közös miniszterelnök-jelöltről előválasztáson döntünk, akkor ezt nyilván mindenhol meg kell szervezni, így mindenhol érdemes legalább felajánlani az egyéni jelöltekről döntő előválasztás lehetőségét is, ezzel felszínre kerülhetnek az erős helyi civilek, és a folyamat előre hitelteleníti a 2022-ben várhatóan felbukkanó, a Fidesz érdekében induló álellenzékieket” – mondja a hódmezővásárhelyi polgármester. Márki-Zay szerint az előválasztáshoz a közös ellenzéki lista passzolna a leginkább, mert így az előválasztáson győztes civil jelölteknek nem kellene választaniuk a pártok között, ők is a közös jelölőszervezet nevében indulhatnának.
Az előválasztás lebonyolítását a Mindenki Magyarországa Mozgalom többnapos időablakban képzeli el 2021 késő tavaszán vagy őszén, és azt sem zárják ki, hogy nem egyszerre lesz előválasztás az egész országban. „Három-négy csoportra lehetne osztani a megyéket, egy régión belül roadshow-szerűen követnék egymást az előválasztások, így jobban be lehetne osztani az erőforrásokat” – magyarázza Márki-Zay. A nagyobb településeken a pártirodák is funkcionálhatnának szavazóhelyiségként, a kisebbekben sátras vagy mikrobuszos kitelepülés jöhet szóba. Persze egy olyan választókerületben, ahol 80–90 település is van, nem biztos, hogy mindenhol megoldható a személyes jelenlét, ezért Márki-Zay Péter szerint a biztonságos online megoldásokon is érdemes gondolkodni.
Egy lista vagy több lista?
Bár az előválasztás pozitívumai a jelöltek felépítése és a választók aktivizálása felől nézve nyilvánvalóak, az is érthető, hogy a pártvezetők egyelőre nem kötelezték el magukat a verseny teljes kinyitása mellett. „Egy előválasztás alaposan átrendezheti a közvélemény-kutatások alapján kirajzolódó erőviszonyokat, így egyes szereplőknek komoly kockázatot is jelenthet” – véli Török Gábor. Mivel ma a DK tűnik a legerősebb ellenzéki pártnak, nekik van a legtöbb vesztenivalójuk, ráadásul tapasztalt vezető politikusaik általában jól jönnek ki a tárgyalásokból. Nem véletlen, hogy a DK meglehetősen óvatosan szokott fogalmazni az előválasztásról, Vadai Ágnes elnökségi tag lapunknak például azt hangsúlyozta, hogy mind a sikeres előválasztásra, mind a sikeres tárgyalásos megoldásokra találunk példát az ellenzék közelmúltjában.
Az előválasztás leghangosabb támogatója a Párbeszéd, az ő helyzetük épp ellentétes a DK-éval, annyira rosszul állnak a kutatásokban, hogy nem nagyon tudnak veszíteni az előválasztással, és bízhatnak abban, hogy néhány politikusuk népszerűbb és ismertebb, mint maga a párt. A Momentumnál is úgy látják, érdekük lenne egy előválasztás, főleg akkor, ha pártlistás voksolás is van; az MSZP és a Jobbik pedig a helyben beágyazott embereiben hisz. Volt olyan beszélgetőpartnerünk, aki szerint például a Jobbik rosszul méri fel saját érdekeit; közel sem biztos, hogy vidéken tarolnának egy előválasztáson, különösen úgy, hogy vélhetően a nagyvárosokban dől majd el a verseny, nem a kistelepüléseken.
Első találkozójukon a pártvezetők azért sem állapodhattak még meg az előválasztás pontos feltételeiről, mert ahhoz azt is tudni kellene, lesz-e közös miniszterelnök-jelöltje az ellenzéknek, illetve egy vagy több listán indulnak majd a pártok 2022-ben. A DK, az MSZP és a Párbeszéd a közös jelöltek mellett már a közös kormányfőjelölt és a közös lista mellett is elkötelezte magát, a Jobbik múlt heti elnökségi döntésében állt ki a közös miniszterelnök-jelölt mellett, listából pedig annyit szeretnének, „amennyi képes a legtöbb szavazatot biztosítani a kormányváltáshoz”. A Momentumban és az LMP-ben formális döntés még nincs a közös miniszterelnök-jelölt és a közös lista kérdésében. Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja úgy fogalmazott, náluk ezek a következő időszakban megszületnek, az LMP-ben pedig augusztus 30-án lesz egy teljes tisztújítás. Schmuck Erzsébet szerint az új elnökség tesz majd javaslatot arra, milyen elvek alapján tárgyaljon az LMP a többi ellenzéki párttal, és várhatóan összehívnak még egy kongresszust is, ahol ezt a tárgyalási keretet jóváhagyják. (Tisztújítást szeptemberben az MSZP és a Párbeszéd is tart, de ők azt ígérik, az eredmény nem befolyásolja a választási együttműködésről vallott nézeteiket.)
Nunkovics Tibor a Jobbik álláspontját úgy magyarázza, hogy mai tudásuk szerint a két vagy három listában hisznek, de „semmit sem szabad kizárni, ha eljön az idő, amikor a választók túlnyomó többsége közös listát szeretne, puszta önmegvalósítási vágyból nem fogunk úgy tenni, mintha nem hallanánk meg őket”. Török Gábor decemberben még arról írt blogbejegyzést, hogy az ellenzék természetes megjelenése 2022-ben a két lista lehet (MSZP–DK, illetve Momentum–Jobbik–LMP), azonban úgy látja, mára radikálisan csökkent ennek a forgatókönyvnek a valószínűsége. „Az ellenzék messze túlment a közeledésben azon, amit akkor gondoltam, másrészt a tehetetlenség, az elmúlt fél évben mutatott impotencia is a közös megoldások felé löki őket, külön-külön nehezen értékelhető teljesítményt nyújtanak, kiderült, hogy csak együtt képesek erőt mutatni.”
A közös lista mellett szóló érv az is, hogy technikailag könnyebb megvalósítani. A listaállításhoz egy pártnak vagy pártszövetségnek minimum 27 választókerületben kell jelöltet állítania – ebből matematikailag a háromlistás megoldás is kijöhetne, de ha széleskörű előválasztás van, akkor nem garantálható, hogy minden listaállító szervezet meg is nyer 27 helyet, főleg úgy, hogy ezeknek legalább kilenc megyében és a fővárosban kell lenniük. Ha közös miniszterelnök-jelölt lesz – amit legtöbb forrásunk erősen valószínűsít –, akkor is problémás lehet a több lista, hiszen a kampányban a miniszterelnök-jelölt felhúzná azt a listát, amelyiken szerepel, de még ha nem is lenne rajta egyik listán sem, valamelyik párthoz szükségképpen közelebb állna, mint a többihez. Persze az egyetlen közös lista is vet fel kérdéseket: nagyfokú bizalmat feltételez a pártok között, hogy egy ilyen felállásban a kampánytámogatás közös kasszába folyna be, és egymás jelöltjeiben is maximálisan bízniuk kell, hiszen ha valaki a szavazást megelőző 37. nap után visszalép, már nem lehet a helyére új jelöltet állítani, és az ellenzék az egyéni mandátum mellett bukja a töredékszavazatokat is (míg több jelölőszervezet esetén lehetne „tartalék jelöltekkel” készülni).
Ki lesz a kihívó?
Örök vitakérdés, hogy a szavazatmaximalizálást az egy vagy több lista segíti-e jobban. A többlistás megoldás hívei általában arra hivatkoznak, hogy a kutatások szerint a közös lista még mindig taszítja a Jobbik és a Momentum támogatóinak egy részét, és az ellenzék aligha engedheti meg magának, hogy akár csak ezen pártok híveinek 10–20 százalékát elveszítse. A közös lista mellett érvelők viszont abban bíznak, hogy az ellenzéki egységnek lenne akkora felhajtóereje a kampányban, ami a bizonytalan vagy nem aktív szavazók közül is sokakat megmozgatna.
Tóka Gábor szerint a listakérdés nem sorsdöntő az ellenzéki szereplés szempontjából, mindkét megoldásnak vannak nyilvánvaló hátulütői: a közös listáé a lemorzsolódás, a külön listáké az, hogy az egyéni jelöltek mögé esetleg nem mindenki áll be teljes mellszélességgel. „Pusztán adatokból nem lehet megmondani, melyik lenne kedvezőbb, nagyon sok múlik a kampány dinamikáján is. Szerintem a pártvezetők is inkább megérzések alapján fognak dönteni erről, a tárgyalások alakulását és az erőviszonyokat is figyelembe véve. Ez egy sok témát felölelő tárgyalássorozat, aki enged a listakérdésben, azt máshol kompenzálhatják.”
Ha az ellenzéki pártok az év végéig valóban döntenek a listák számáról, és megállapodnak abban, hogy közös miniszterelnök-jelöltet indítanak, még mindig nyitva marad a kérdés, hogy kiből lehet közös kormányfőjelölt. Eddig csupán Márki-Zay Péter jelentkezett be félig-meddig a pozícióra (egészen pontosan azt mondta, ha felkérik, felelősen nem mondhat nemet az előválasztáson való indulásra), de feltételezhető, hogy legalábbis a nagyobb ellenzéki pártokban aktívan zajlik a miniszterelnök-jelölt keresése. A DK-tól mindenki Dobrev Klára bejelentését várja, a Momentummal kapcsolatban Fekete-Győr András és Donáth Anna neve merül fel a leggyakrabban ellenzéki beszélgetésekben, de egyelőre egyikük sem jelzett kormányfői ambíciókat.
Karácsony Gergely júliusban azt mondta, nem indulna a miniszterelnök-jelölti előválasztáson, de ellenzéki körökben kevesen hiszik véglegesnek a döntését. „Szerintem Gergő most valóban így gondolja, de ha a helyzet megváltozik, ez a bejelentés nem gátolja majd abban, hogy végül elinduljon az előválasztáson” – mondja egy beszélgetőpartnerünk. Úgy látja, Karácsony azt mérlegelheti majd, hogy mennyire hagyják érvényesülni Budapesten, hogy milyen nélküle az ellenzéki felhozatal, és hogy mekkora esély van az ellenzéki győzelemre 2022-ben.
Utóbbi lényeges szempont, hiszen bármennyire is örülnek az ellenzéki szimpatizánsok a pártok múlt heti bejelentésének, a mai erőviszonyok mellett a közös indulás is csak a fideszes kétharmad megakadályozására lenne elég. Tóka Gábor számításai szerint – a választókerületek 2010 utáni, Fidesznek kedvező átrajzolása miatt – a hatpárti ellenzéknek listán körülbelül 3,5 százalékponttal kellene megvernie a Fideszt ahhoz, hogy többségbe kerüljön az Országgyűlésben. Ettől jelenleg elég messze vannak, a legfrissebb elérhető közvélemény-kutatások átlaga szerint a kormánypárt a biztos szavazók körében 52 százalék körül áll, ami nagyjából a Fidesz tavalyi EP-választási eredményének felel meg (igaz, az elmúlt egy hónapban egyik intézet sem tett közzé friss kutatást, így az adatok nem teljesen naprakészek). „Év eleje óta 3–4 százalékpontot erősödött a Fidesz, ez lehet a járvány hatása, a szavazók ilyenkor hajlamosabbak a kormányzó erőhöz húzni, a kritikus hangok pedig elhalkulnak a nyilvánosságban, amire nálunk rátett az ellenzék bénultsága is” – mondja Tóka.
Ugyanakkor reményt adhat az ellenzéknek, hogy a kormánypártok krízishelyzetek alatti népszerűségi kiugrása általában hamar eltűnik, az elhúzódónak ígérkező gazdasági visszaesés pedig erodálhatja a Fidesz támogatottságát. De Tóka Gábor szerint „ez sem magától értetődő. A kormány minden csatornán azt fogja nyomatni, hogy ez globális válság, ami – bármilyen jó intézkedéseket hoztak ők – begyűrűzik Magyarországra. Kérdés, hogy lesz-e ezzel szemben hiteles és a nyilvánosságban is látható narratívája az ellenzéknek.”
