Tiltakozás a Magyar Krónika ellen – Az álszentek bevonulása

  • L.T.
  • 2014. január 9.

Belpol

Flashmobot szervezett a Magyar Szolidaritás Mozgalom a Kerényi/Orbán-féle Magyar Krónika lapindítójára a Demokrata Andrássy úti szerkesztőségénél, de az inkább valami szerény érdeklődést kiváltó filmpremier vörös szőnyeges bevonulására emlékeztetett. Fotógalériával!

Minden bizonnyal sajtótörténeti eset a Magyar Krónika most is zajló lapindítója, hiszen nem gyakori, hogy egy folyóirat startján egy hivatalban lévő miniszterelnök tartson parancshirdetést. Pláne egy olyan sajtótermékén, melynek tervezetén és szellemi atyján, Kerényi Imrén hétfő óta röhög az egész ország. Mert ezen csak röhögni lehet, bár ezt, úgy tűnik, hiába magyarázná is bárki Orbán Viktornak.

A közéletünket meghatározó számtalan hülyeség közül kevés futott be olyan gyors karriert, mint a Magyar Krónika tartalmi útmutatása: „Kinyílott a pitypang. Megírom.” De vajon lehet-e bármit is tenni az ilyesmi ellen a tiltakozás hagyományos módszereivel?

A szerkesztőség előtt tartott flashmob jó ötletnek látszott, ám a szervezőknek láthatóan fogalmuk sem volt a flashmob lényegéről. Összejött néhány jó szándékú tiltakozó, leginkább a Demokratikus Koalíció környékéről, ott volt például Gy. Németh Erzsébet vagy Szabó Zoltán. Meg néhány viccesnek szánt transzparens. „Állami megrendelést nyertem közpénzből. Megírom.” „Trafikmutyit nyertem. Megírom.” „Schmitt Pál: Azt monták, mostmár mongyak le. Megiróm.” Meg egy életnagyságú Orbán Viktor: „Saját alkotmány. Megírtam.” „Közgép-pályázat. Megírták.” buborékokkal, oszt’ jónapot. És ha pedig megérkezett egy-egy, a szerkesztőségi értekezletre igyekvő meghívott, akkor hangoskodni kezdtek vagy a magasba emelték a táblákat. Ennyi.

Úgy tűnt, semmi más nem motiválja a jelenlévőket, mint hogy bemutassanak Orbán Viktornak, de ahhoz valószínűleg korábban kellett volna felkelni. Állítólag már jóval a kezdés előtt megérkezett; vagy építettek neki egy hátsó bejáratot, vagy ledobták ejtőernyővel, egyenesen Kerényi ölébe. Vagy ott sem volt. Egyébként tényleg bárki is komolyan gondolta, hogy hat előtt öt perccel kijön a földalattiból és besétál a főbejáraton?

Így aztán tényleg csak azokra lehetett volna ugrani, akik hasonló módon érkeztek. Csak így kapásból: Sasvári Sándor, Kondor Katalin, Boross Péter, Baán László, Kálomista és Koltay Gáborok. Őket azonban a sajtómunkások vették célba, a jó fejek még – például Kondor vagy Baán – nyilatkoztak is. Azért nem lepődtünk meg, hogy a többség sunyítva, sürgős telefonbeszélgetésben vagy a földet bámulva, rohamléptekkel közelítette meg a helyszínt.

Az akció helyszínén fél óra múltán már szinte kizárólag újságírók meg rendőrök voltunk, így utólag csak azt sajnáljuk, hogy Kerényi Imre nem lepett meg minket egy jó ki magánszámmal.

De ilyen kis létszámú közönség előtt még ő sem csinál magából hülyét.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.