A 75 százalékos különadó kontextusa

A tisztességes kompromisszum

  • Böszörményi Jenő
  • 2014. február 9.

Belpol

A kormány év végén a közszolgák végkielégítését sújtó 98 százalékos különadó kulcsát 75-re csökkentette. Érveket is soroltak, miért. Ezek az érvek vagy tévesek, vagy hazugságok.

Érzékelhető zavar és mellébeszélés jellemezte a kormány és a Fidesz(-KDNP) háza táját a közszolgák végkielégítésére kivetett 98 százalékos különadó 75 százalékosra csökkentése miatt. Pedig Lázár János december közepén megpróbált magabiztosan előadni egy logikusnak tetsző magyarázatot, továbbá a kormányzati kommunikáció is készen állt az új igazság új dalával: az államtitkár - majd nyomában Rogán Antal frakcióvezető - szerint a 75 százalékos adó "ésszerű, vállalható és tisztességes kompromisszum". Az ellenzék szerint azonban kilógott a lóláb, és egyszerűen arról van szó, hogy most, amikor saját magukra és a kinevezettjeikre kerül a sor, már nem akaródzik 98 százalékos adót fizetni.

Akkor és most

A különadó a 2010 nyarán bejelentett 29 pontos program egyik eleme volt, és a közszférából elbocsátott személyek - a kormányzati kommunikáció által pofátlannak, erkölcstelennek megbélyegzett - végkielégítésének 3,5 millió, vezetők esetében 2 millió forint feletti részét sújtotta. Annak ellenére, hogy az Alkotmánybíróság kétszer is alkotmányellenesnek találta a rendelkezést (először 2010 őszén, majd a különadó miatt megcsonkított hastáskörrel eljárva a következő tavaszon is), a kormányzó pártok tántoríthatatlanul kitartottak mellette. Az intézkedés mögött a korábbi baloldali kormányok alatt szolgált és a Fidesz(-KDNP) szemében kompromittálódottnak tekintett közszolgák megbüntetésének, ellehetetlenítésének szándéka állhatott, amin az sem változtatott, hogy az intézkedés például olyan pedagógusokat is hátrányosan érintett, akiket több évtizedes munkaviszony után bocsátottak el a törvény szerint járó végkielégítés töredékével.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár december 16-i sajtótájékoztatóján így indokolta az adó mértékének csökkentését: "A legutóbbi kormányülésen tekintettük át azt a helyzetet, hogy az Európai Unióban Franciaországban legitim a 75 százalékos különadó. Ezt az Európai Bíróság már más eljárás kapcsán elfogadta és akceptálta, így a magyar joggyakorlat, ha nem tér át a 75 százalékra, akkor nulla lesz a különadó, mert ebben a formában nem tudjuk megtartani." Lázár summázata szerint tehát a kormány kényszerű választás elé került: vagy a "legitim" 75 százalékos különadó, vagy pedig marad a 98 százalékos, amit viszont az "Európai Bíróság" rendre elkaszál, ami miatt az adó kulcsa ténylegesen nulla.

A cudar valóság

Lázár érvelése több ponton is sántít, vagy összeegyeztethetetlen a tényekkel. Az államtitkár állítása szerint "Franciaországban legitim a 75 százalékos különadó". A valóságban azonban éppen egy évvel ezelőtt, 2012 decemberében mondta ki a francia alkotmánytanács, hogy a magánszemélyekre kivetni tervezett 75 százalékos adó alkotmányellenes. A francia költségvetési törvény egyik passzusa az évi egymillió eurót (cirka 300 millió forintot) meghaladó jövedelmek egymillió euró fölötti részét kívánta e sarccal sújtani. Az alkotmánytanács bírái azonban helyt adtak az ezt kifogásoló indítványnak, és a tervezett adót konfiskatóriusnak, vagyis jellegében a vagyonelkobzáshoz hasonlónak és ezért alkotmányellenesnek találták. A fiaskót követően Francois Hollande kormánya a legfelső közigazgatási bíróságként működő és a kormány munkáját állásfoglalásaival segítő államtanácshoz fordult segítségért: a testület 2013 márciusában azt javasolta a kormánynak, hogy a legmagasabb kulcs ne haladja meg a 66,66 százalékot, mert ellenkező esetben az alkotmánytanács újra alkotmányellenesnek minősítheti.

Két héttel Lázár sajtótájékoztatója után jött az újabb fordulat: az alkotmánytanács ezúttal alkotmányosnak minősítette a 75 százalékos különadót, ám ez már nem volt azonos az egy évvel korábbival, és bár mértéke a magyaréval megegyező, a két adófajtának nincs sok köze egymáshoz. A francia adót nem a magánszemély, hanem a munkáltatója köteles fizetni. Az alkotmányosnak talált új francia szabályok szerint a munkavállaló továbbra is megkapja teljes nettó jövedelmét - a francia kormány így próbálja arra ösztönözni a munkáltatókat, hogy mérsékeljék a kiugróan magas fizetéseket.

Lázár állításával szemben tehát a magyaréhoz hasonlítható, a magánszemélyt terhelő 75 százalékos különadó nem legitim Franciaországban, és alkotmányellenességéről egy éve papír is van.

Kettőből, háromból nulla

A Miniszterelnökség államtitkárának következő állítása szerint a 75 százalékos különadót "az Európai Bíróság már más eljárás kapcsán elfogadta és akceptálta". Tudomásunk szerint nincs olyan "más eljárás", amelyben az "Európai Bíróság" így nyilatkozott volna. Kérdésünkre a Miniszterelnökség sajtóirodája közölte, hogy éppen a végkielégítések különadója ügyében Magyarország ellen indított perekben - vagyis mégsem "más eljárásban" - születtek azok az ítéletek, amelyekben "a strasbourgi bíróság utalt arra, hogytöbb európai országban a személyijövedelemadó-kulcsok a 75 százalékot is elérhetik. Ezt az ítélet ténymegállapításként rögzíti. Ezen álláspont alapján a strasbourgi bíróság is elfogadhatónak tartja ítéleteiben a 75 százalékos adókulcsot."

A hivatkozott megállapítás teljes terjedelemben azonban így hangzik: "több európai országban a személyi jövedelemadó kulcsa a múltban elérte a 75 százalékot" (kiemelés tőlem - B. J.). Az ítélet ezt rögzíti "ténymegállapításként". Néhány évtizeddel ezelőtt az adó mértéke nem egy esetben elérte, sőt meghaladta a 80 vagy akár a 90 százalékot is. Nemcsak a világháborús időszakokban - amikor például Nagy-Britanniában a legfelső kulcs 99,25 százalék volt -, hanem az 50-es, 60-as, vagy később, a 70-es, 80-as években is. Az is tény azonban, hogy e rendkívül magas arányú elvonások csak a rendkívül magas - jellemzően a százmilliós vagy millárdos - éves jövedelmek legfelső sávba eső részét terhelték. Manapság viszont az a ténymegállapítás a helytálló, hogy a legmagasabb adókulcs Európában - Svédországban - 57 százalékos. (Mellesleg úgy tűnik, Kósa Lajoshoz hasonlóan a miniszterelnökségi államtitkár is összekeveri olykor az Európai Unió Luxembourgban székelő bíróságát - röviden: Európai Bíróság - és a strasbourgi székhelyű, az emberi jogok európai egyezménye alapján eljáró Emberi Jogok Európai Bíróságát. Jelen összefüggésben az utóbbiról van szó.)

A strasbourgi bíróság egyébként egyik magyar ügyben sem mondta ki, hogy a 98 százalékos különadó önmagában összeegyeztethetetlen a tulajdonhoz való joggal. Éppen ellenkezőleg, a bíróság anélkül hozott döntést, hogy - mint az ítéletben olvasható - "in abstracto meghatározná, vajon a [98%-os] adóteher - mértékét tekintve - konfiskatórius természetű-e vagy sem". A bíróság elvi éllel leszögezte: "Figyelembe véve az államoknak az adózás kérdéseiben meglévő mérlegelési jogkörét, az alkalmazandó adókulcs önmagában nem lehet döntő tényező [az ügy megítélésében]."

Magyarán, az Emberi Jogok Európai Bíróságának nem az adó 98 százalékos mértékével volt baja, hanem azzal, hogy a kivetett különadó olyan, törvényben garantált szerzett jogokat érintett, amelyek váratlan, minden átmeneti idő nélküli jelentős megnyirbálása a panaszosoknak aránytalan személyes nehézséget okozott. A végkielégítés célja ugyanis éppen az, hogy az állás elvesztése utáni bizonytalan, nehéz időszakot segítsen átvészelni. Az adott körülmények között a végkielégítéshez fűződő egyéni érdeket ezért sem a társadalmi igazságossághoz, sem a költségvetési takarékoskodáshoz fűződő közérdek - amelyekre a kormány a perekben hivatkozott - nem írhatta felül.

Az adószabályok változása ráadásul visszamenőleges hatállyal történt, amire a strasbourgi bíróság szerint csak technikai módosítások esetében lenne lehetőség (ha például valamely fogalmazási hiba miatt egyes csoportok indokolatlan előnyhöz juthatnának) - itt azonban egyértelműen nem erről volt szó. A bírák azt is furcsállották, hogy míg a jövedelmek általános adókulcsa 16 százalék, addig a különadó mértéke ennek a többszöröse, vagy hogy a különadó csak a közszférára vonatkozik, a társadalom többségére nem. Az pedig, hogy a módosítás törvénnyel alátámasztott, önmagában nem biztosítja a törvényességet; a bíróság szerint a "jogszabálynak bizonyos minőségi elvárásoknak kell megfelelnie: teljesítenie kell a jogállami követelményeket, és biztosítékot kell nyújtania az önkényességgel szemben".

A fentiekből következik, hogy - Lázár János állításával szemben - a kormányzat elsősorban nem az adó 98 százalékos mértéke (például 75 százalékosra mérséklése) miatt volt lépéskényszerben, hanem az adóelvonás jogállami alapjait kellett volna - kellene mindmáig - megteremtenie.

De hát a végkielégítések mértékét pofátlannak, jó erkölcsbe ütközőnek és az emberek igazságérzetével nem is oly rég még összeegyeztethetetlennek tartó kormánypártok kinevezettjeit semmi nem akadályozza meg abban, hogy ők továbbra is a 98 százalékos szabály szerint vegyék fel végkielégítésüket. Nehogy már kénytelenek legyenek pofátlannak, jó erkölcsbe ütközőnek és az emberek igazságérzetével összeegyeztethetetlennek minősíteni saját majdani végkielégítésüket. Ilyesmi nyilván nem fordulhat elő.

Figyelmébe ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.

Lefotózta a Kígyó-sziget egyik védőjét, aki visszaszólt az oroszoknak

Emeric Lhuisset fotográfus fényképein valódi harctereket és igazi katonákat látunk, még akkor is, ha a kompozíció klasszikus festményeket idéz. Mi a viszonya valóságnak és beállításnak, hogyan nyerhetik vissza hangjukat a történelem tényleges főszereplői, és hogyan sikerült lefotózni a Kígyó-sziget védőjét, aki rádión szólt be az orosz hadihajónak? Budapesti kiállítása apropóján beszélgettünk.