A 75 százalékos különadó kontextusa

A tisztességes kompromisszum

  • Böszörményi Jenő
  • 2014.02.09 12:01

Belpol

A kormány év végén a közszolgák végkielégítését sújtó 98 százalékos különadó kulcsát 75-re csökkentette. Érveket is soroltak, miért. Ezek az érvek vagy tévesek, vagy hazugságok.

Érzékelhető zavar és mellébeszélés jellemezte a kormány és a Fidesz(-KDNP) háza táját a közszolgák végkielégítésére kivetett 98 százalékos különadó 75 százalékosra csökkentése miatt. Pedig Lázár János december közepén megpróbált magabiztosan előadni egy logikusnak tetsző magyarázatot, továbbá a kormányzati kommunikáció is készen állt az új igazság új dalával: az államtitkár - majd nyomában Rogán Antal frakcióvezető - szerint a 75 százalékos adó "ésszerű, vállalható és tisztességes kompromisszum". Az ellenzék szerint azonban kilógott a lóláb, és egyszerűen arról van szó, hogy most, amikor saját magukra és a kinevezettjeikre kerül a sor, már nem akaródzik 98 százalékos adót fizetni.

Akkor és most

A különadó a 2010 nyarán bejelentett 29 pontos program egyik eleme volt, és a közszférából elbocsátott személyek - a kormányzati kommunikáció által pofátlannak, erkölcstelennek megbélyegzett - végkielégítésének 3,5 millió, vezetők esetében 2 millió forint feletti részét sújtotta. Annak ellenére, hogy az Alkotmánybíróság kétszer is alkotmányellenesnek találta a rendelkezést (először 2010 őszén, majd a különadó miatt megcsonkított hastáskörrel eljárva a következő tavaszon is), a kormányzó pártok tántoríthatatlanul kitartottak mellette. Az intézkedés mögött a korábbi baloldali kormányok alatt szolgált és a Fidesz(-KDNP) szemében kompromittálódottnak tekintett közszolgák megbüntetésének, ellehetetlenítésének szándéka állhatott, amin az sem változtatott, hogy az intézkedés például olyan pedagógusokat is hátrányosan érintett, akiket több évtizedes munkaviszony után bocsátottak el a törvény szerint járó végkielégítés töredékével.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár december 16-i sajtótájékoztatóján így indokolta az adó mértékének csökkentését: "A legutóbbi kormányülésen tekintettük át azt a helyzetet, hogy az Európai Unióban Franciaországban legitim a 75 százalékos különadó. Ezt az Európai Bíróság már más eljárás kapcsán elfogadta és akceptálta, így a magyar joggyakorlat, ha nem tér át a 75 százalékra, akkor nulla lesz a különadó, mert ebben a formában nem tudjuk megtartani." Lázár summázata szerint tehát a kormány kényszerű választás elé került: vagy a "legitim" 75 százalékos különadó, vagy pedig marad a 98 százalékos, amit viszont az "Európai Bíróság" rendre elkaszál, ami miatt az adó kulcsa ténylegesen nulla.

A cudar valóság

Lázár érvelése több ponton is sántít, vagy összeegyeztethetetlen a tényekkel. Az államtitkár állítása szerint "Franciaországban legitim a 75 százalékos különadó". A valóságban azonban éppen egy évvel ezelőtt, 2012 decemberében mondta ki a francia alkotmánytanács, hogy a magánszemélyekre kivetni tervezett 75 százalékos adó alkotmányellenes. A francia költségvetési törvény egyik passzusa az évi egymillió eurót (cirka 300 millió forintot) meghaladó jövedelmek egymillió euró fölötti részét kívánta e sarccal sújtani. Az alkotmánytanács bírái azonban helyt adtak az ezt kifogásoló indítványnak, és a tervezett adót konfiskatóriusnak, vagyis jellegében a vagyonelkobzáshoz hasonlónak és ezért alkotmányellenesnek találták. A fiaskót követően Francois Hollande kormánya a legfelső közigazgatási bíróságként működő és a kormány munkáját állásfoglalásaival segítő államtanácshoz fordult segítségért: a testület 2013 márciusában azt javasolta a kormánynak, hogy a legmagasabb kulcs ne haladja meg a 66,66 százalékot, mert ellenkező esetben az alkotmánytanács újra alkotmányellenesnek minősítheti.

Két héttel Lázár sajtótájékoztatója után jött az újabb fordulat: az alkotmánytanács ezúttal alkotmányosnak minősítette a 75 százalékos különadót, ám ez már nem volt azonos az egy évvel korábbival, és bár mértéke a magyaréval megegyező, a két adófajtának nincs sok köze egymáshoz. A francia adót nem a magánszemély, hanem a munkáltatója köteles fizetni. Az alkotmányosnak talált új francia szabályok szerint a munkavállaló továbbra is megkapja teljes nettó jövedelmét - a francia kormány így próbálja arra ösztönözni a munkáltatókat, hogy mérsékeljék a kiugróan magas fizetéseket.

Lázár állításával szemben tehát a magyaréhoz hasonlítható, a magánszemélyt terhelő 75 százalékos különadó nem legitim Franciaországban, és alkotmányellenességéről egy éve papír is van.

Kettőből, háromból nulla

A Miniszterelnökség államtitkárának következő állítása szerint a 75 százalékos különadót "az Európai Bíróság már más eljárás kapcsán elfogadta és akceptálta". Tudomásunk szerint nincs olyan "más eljárás", amelyben az "Európai Bíróság" így nyilatkozott volna. Kérdésünkre a Miniszterelnökség sajtóirodája közölte, hogy éppen a végkielégítések különadója ügyében Magyarország ellen indított perekben - vagyis mégsem "más eljárásban" - születtek azok az ítéletek, amelyekben "a strasbourgi bíróság utalt arra, hogytöbb európai országban a személyijövedelemadó-kulcsok a 75 százalékot is elérhetik. Ezt az ítélet ténymegállapításként rögzíti. Ezen álláspont alapján a strasbourgi bíróság is elfogadhatónak tartja ítéleteiben a 75 százalékos adókulcsot."

A hivatkozott megállapítás teljes terjedelemben azonban így hangzik: "több európai országban a személyi jövedelemadó kulcsa a múltban elérte a 75 százalékot" (kiemelés tőlem - B. J.). Az ítélet ezt rögzíti "ténymegállapításként". Néhány évtizeddel ezelőtt az adó mértéke nem egy esetben elérte, sőt meghaladta a 80 vagy akár a 90 százalékot is. Nemcsak a világháborús időszakokban - amikor például Nagy-Britanniában a legfelső kulcs 99,25 százalék volt -, hanem az 50-es, 60-as, vagy később, a 70-es, 80-as években is. Az is tény azonban, hogy e rendkívül magas arányú elvonások csak a rendkívül magas - jellemzően a százmilliós vagy millárdos - éves jövedelmek legfelső sávba eső részét terhelték. Manapság viszont az a ténymegállapítás a helytálló, hogy a legmagasabb adókulcs Európában - Svédországban - 57 százalékos. (Mellesleg úgy tűnik, Kósa Lajoshoz hasonlóan a miniszterelnökségi államtitkár is összekeveri olykor az Európai Unió Luxembourgban székelő bíróságát - röviden: Európai Bíróság - és a strasbourgi székhelyű, az emberi jogok európai egyezménye alapján eljáró Emberi Jogok Európai Bíróságát. Jelen összefüggésben az utóbbiról van szó.)

A strasbourgi bíróság egyébként egyik magyar ügyben sem mondta ki, hogy a 98 százalékos különadó önmagában összeegyeztethetetlen a tulajdonhoz való joggal. Éppen ellenkezőleg, a bíróság anélkül hozott döntést, hogy - mint az ítéletben olvasható - "in abstracto meghatározná, vajon a [98%-os] adóteher - mértékét tekintve - konfiskatórius természetű-e vagy sem". A bíróság elvi éllel leszögezte: "Figyelembe véve az államoknak az adózás kérdéseiben meglévő mérlegelési jogkörét, az alkalmazandó adókulcs önmagában nem lehet döntő tényező [az ügy megítélésében]."

Magyarán, az Emberi Jogok Európai Bíróságának nem az adó 98 százalékos mértékével volt baja, hanem azzal, hogy a kivetett különadó olyan, törvényben garantált szerzett jogokat érintett, amelyek váratlan, minden átmeneti idő nélküli jelentős megnyirbálása a panaszosoknak aránytalan személyes nehézséget okozott. A végkielégítés célja ugyanis éppen az, hogy az állás elvesztése utáni bizonytalan, nehéz időszakot segítsen átvészelni. Az adott körülmények között a végkielégítéshez fűződő egyéni érdeket ezért sem a társadalmi igazságossághoz, sem a költségvetési takarékoskodáshoz fűződő közérdek - amelyekre a kormány a perekben hivatkozott - nem írhatta felül.

Az adószabályok változása ráadásul visszamenőleges hatállyal történt, amire a strasbourgi bíróság szerint csak technikai módosítások esetében lenne lehetőség (ha például valamely fogalmazási hiba miatt egyes csoportok indokolatlan előnyhöz juthatnának) - itt azonban egyértelműen nem erről volt szó. A bírák azt is furcsállották, hogy míg a jövedelmek általános adókulcsa 16 százalék, addig a különadó mértéke ennek a többszöröse, vagy hogy a különadó csak a közszférára vonatkozik, a társadalom többségére nem. Az pedig, hogy a módosítás törvénnyel alátámasztott, önmagában nem biztosítja a törvényességet; a bíróság szerint a "jogszabálynak bizonyos minőségi elvárásoknak kell megfelelnie: teljesítenie kell a jogállami követelményeket, és biztosítékot kell nyújtania az önkényességgel szemben".

A fentiekből következik, hogy - Lázár János állításával szemben - a kormányzat elsősorban nem az adó 98 százalékos mértéke (például 75 százalékosra mérséklése) miatt volt lépéskényszerben, hanem az adóelvonás jogállami alapjait kellett volna - kellene mindmáig - megteremtenie.

De hát a végkielégítések mértékét pofátlannak, jó erkölcsbe ütközőnek és az emberek igazságérzetével nem is oly rég még összeegyeztethetetlennek tartó kormánypártok kinevezettjeit semmi nem akadályozza meg abban, hogy ők továbbra is a 98 százalékos szabály szerint vegyék fel végkielégítésüket. Nehogy már kénytelenek legyenek pofátlannak, jó erkölcsbe ütközőnek és az emberek igazságérzetével összeegyeztethetetlennek minősíteni saját majdani végkielégítésüket. Ilyesmi nyilván nem fordulhat elő.

Neked ajánljuk