A volt honvédelmi miniszer szerint Orbán törvénysértésre kényszerítette a főtiszteket
Németh Szilárd és néhány katonatiszt az évértékelőn

A volt honvédelmi miniszer szerint Orbán törvénysértésre kényszerítette a főtiszteket

  • narancs.hu
  • 2020. február 18.

Belpol

A katonákat kirendelték az évértékelőre, pedig tilos politikai rendezvényen részt venniük.

Az Alkotmány is tiltja, hogy a főtisztek politikai rendezvényen vegyenek részt, mondta Juhász Ferenc volt MSZP-s honvédelmi miniszter a Hírklikknek adott interjújában. Juhász szerint az elmúlt 30 évben ezt mindenki betartotta, pártrendezvényre még akkor sem hívtak katonákat, ha azon a miniszterelnök beszélt.

Itt tehát arról van szó, hogy Orbán felrúgott egy évtizedes konszenzust, és törvényszegésre kényszerített néhány főtisztet“,

állítja a volt miniszter. Orbán Viktor évértékelője ugyanis nem kormányzati rendezvény. Azt rendre a Fidesz pártalapítványa szervezi és a meghívott vendégek is a párt hívei közül kerülnek ki.

Azzal viszont, hogy most meghívták a vezérkari főnököket, azt üzeni a Fidesz,

hogy a pártpolitika felett álló rendszereket, köztük a katonaságot is megpróbálják a Fidesz virtuális részének tekinteni.“

Németh Szilárd és néhány katonatiszt az évértékelőn

Németh Szilárd és néhány katonatiszt az évértékelőn

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A katonák elvileg nem politizálhatnak, ez alkotmányos előírás a számukra, mondta Juhász, kiemelve:

„A vezérkar eddig különösen ügyelt, hogy távol maradjon a politikától, de most úgy érzem, hogy maga a miniszterelnök kényszerítette őket az alaptörvény megsértésére.“

A katonák ugyanis „parancsként“ tekintettek a miniszterelnöki meghívóra, így azt nem utasíthatták vissza.

(via 24)

 

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.