A korábbi kormány idején világossá vált, hogy az értelmi fogyatékos embereket ellátó nagy létszámú intézmények felszámolására hiába állna rendelkezésre uniós pénz, ha összehangolt átalakítási elképzelések hiányában a pályázati kiírás újabb nagy intézmények építését tenné lehetővé. Sokan a választások utáni új kormányzattól remélték, hogy föloldja e patthelyzetet - mert ha továbbra sem sikerül kiírni pályázatot, az egyre inkább valószínűsíti az erre szánt uniós források másra történő átcsoportosítását.
Az első időben aztán annyi történt, hogy a fejlesztési kerettervet átnevezték Új Széchenyi Tervre. Az előző törvényhozás jogszabály-módosításához nem nyúltak, vagyis 2013 végéig uniós támogatásokból 1500 fogyatékos és pszichiátriai beteg ember kitagolását (a nagy létszámú intézményekből kisebbekbe költöztetését) kellene megoldani (ez az összes intézményi férőhely hat százaléka). Az első félév hagyományosan kormányzati átszervezéssel, azaz szakmai semmittevéssel telt el; decemberben az unió is jelezte aggályát a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségben (NFÜ) zajló elbocsátások és az ezzel okozott működésképtelenség miatt. Bár az utóbbi időszakban az apparátusnak állítólag valamelyest sikerült felvennie a fonalat, a magyar államigazgatás egyes területeinek együttműködve és sokat kellene dolgozniuk - ez pedig a jelek szerint továbbra sem megy.
Sem jobb, sem rosszabb
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ugyanis még a tavaly újraindított pályázati előkészítés folyamán felvetett egy technikainak tűnő, de az egész kitagolást alapjaiban érintő problémát. A pályázati konstrukció a vonatkozó európai rendeletre hivatkozva azt tartalmazta, hogy az elnyert pénz 10 százalékát lehet a fogyatékosok lakhatását biztosító ingatlanok megvásárlására fordítani - holott nagyon fontos volna, hogy ne új ingatlanokat kelljen építeni, hiszen az drágább volna. Ráadásul belterületen kevés az építési telek, és így a fő szempont, az integrált lakhatás kerülne veszélybe. Az is egyértelmű, hogy a fogyatékos emberek számára nem irigységre okot adó, vadonatúj lakóparkokat kell építeni, hanem az átlagos életkörülmények biztosítása a cél (a társadalmi befogadásról lásd keretes írásunkat). Meg kellett tehát vizsgálni, hogy ez esetben valóban az építkezést preferáló uniós jogszabály tekinthető-e relevánsnak. Ezzel egy máig tartó folyamat kezdődött tárgyalásokkal, egyeztetésekkel, levélváltásokkal a résztvevők - az NFÜ, a szaktárca, a civilek és az Európai Bizottság - között.
Az NFÜ 2009. decemberi keltezésű Nemzeti Szabályozás az elszámolható költségekről, 2007-2013 programozási időszak dokumentumában ez áll: "Az IH hatáskörébe tartozik annak eldöntése, hogy adott konstrukció esetében az operatív programot és a fejlesztéspolitikai célokat figyelembe véve az ingatlanvásárlás milyen arányt képviselhet az elszámolható költségek között." A helyzet abszurditását jelzi, hogy erről (gyakorlatilag egy jogszabályról!) senkit nem tájékoztatott az NFÜ, a dokumentum létéről informális csatornákon keresztül szerzett tudomást a kitagolást előkészítő pályázat-előkészítő munkacsoport (pemcs) egyik tagja. Az NFÜ Irányító Hatósága (IH) amúgy máig nem adott egyértelmű állásfoglalást arról, hogy a támogatási keretből mennyi fordítható használt ingatlanok megvásárlására.
A helyzetet Sziklai István, a folyamatban kezdetektől részt vevő egykori IH-tanácsadó foglalta össze a Narancsnak. Az alapprobléma az, hogy az uniós támogatások két fő célja (a 2007-2013-as ciklusban) a foglalkoztatás növelése és a gazdasági növekedés előmozdítása, ám a nagy létszámú intézmények kiváltása ezekhez csak közvetetten kapcsolódik - legalábbis bonyolultabb az összefüggés, mint egy direkt munkahelyteremtő vagy oktatási pályázatnál. A támogatások lehívásánál ezért Brüsszellel komolyan meg kell küzdeni, és minden apró részletnél indokolni kell, hogy az vajon miképp illeszkedik a fő fejlesztési célokhoz. Az is hosszas tárgyalások eredményeként vált lehetővé, hogy a tíz újonnan csatlakozott tagállam a támogatásokat szociális szolgáltatások fejlesztésére is fordíthassa, hiszen a szociálpolitika alapvetően tagállami hatáskör. A következő siker az volt, hogy ez ne csak a napközbeni ellátásokra vonatkozzon, hanem a bentlakásos intézményekre is. Majd az következett, hogy mit jelent az, hogy lakóotthon. Nem lakás-e, mert a valódi fejlesztést nem jelentő szimpla lakásvásárlást és -építést az EU nem óhajtja támogatni. Több évbe telt mindezek tisztázása, ezért is csúszott a kitagolási pályázat. "A magyar kormányzati rendszert a félelem mozgatja, nehogy vissza kelljen egy eurócentet is fizetni Brüsszelnek - mondta Sziklai István. - Minden pénzt el akarunk költeni, és szabályszerűen akarjuk elkölteni. Ezért vagyunk túlbiztosítottak, rugalmatlanok és bizalmatlanok a pályázókkal. Az IH köztisztviselője nem kap több pénzt, ha jól sikerül a kitagolás, de ha elvonják a forrásokat vagy vissza kell valamennyit fizetni, őt veszik elő. Az EU más kultúrkörből érkező bürokratája pedig óvakodik egyértelműen állást foglalni, részletes útmutatásokat adni, inkább azt mondja, oldjátok meg. Az, hogy valamit elfogadtak a fejlesztési tervekben, nem jelenti automatikusan, hogy az arra fordított pénzek számláit is befogadják. A valódi innovációknál mindig van ilyen kockázat."
Aktatologatás
A 10 százalékos ingatlanvásárlási korlát e történet folytatása. Sikerült az Európai Bizottsággal megállapodni, hogy a merev határ csak a földvásárlásra vonatkozik, a telkeken található építményeknél ettől el lehet térni. Az engedményért cserébe viszont a tagállamoknak a korábbi tapasztalatok, számítások, becslések segítségével pontosan be kell mutatniuk, hogy egy tipikus nagy létszámú intézmény kitagolása mennyibe kerül, és ebből hány százalék megy ingatlanvásárlásra. Ez nem egyszerű - például a támogatási összegből le kell vonni a még lakott kastélyépület majdani eladási értékét, aminek megbecslése önmagában is roppant bizonytalan. Jól jönne tehát, ha a többtucatnyi nagy intézmény közül korábban legalább egynek a kiváltására sor került volna hazai forrásból, hiszen azon keresztül modellezhető lenne a folyamat. Enélkül az IH olyan számításokat vár a minisztériumtól, amiket majd tőle az unió elfogad, és így nem kell tartani egy későbbi audit eredményétől. A tárca viszont úgy véli, hogy ők már megindokolták az ingatlanvásárlás fontosságát, ennél többet szakmailag nem lehet hozzátenni - az elszámolási kérdések egyébként is az IH hatáskörébe tartoznak. Mindenki szerint valaki másnak kellene vállalnia a felelősséget - márpedig számításokkal alátámasztott indoklás nélkül az Európai Bizottság illetékes szerve nem fog eltérni a főszabálytól. Az ottani bürokratáknak is van főnökük, és ha egy nyugati politikust megkérdeznek, vajon miért költik az ottani adófizetők pénzét Magyarországon lakásvásárlásra, valamit fel kell mutatni - különösen amióta a válság a gazdagabb tagállamokban is felértékelte az efféle külső forrásokat.
A kormányzati munka pillanatnyi állása továbbra sem nyomon követhető, a beígért online vitafelület sosem jött létre. A nyilvánossághoz való viszony pedig még a korábbiakat is képes alulmúlni: a jogutód Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEM) sokáig egyáltalán nem válaszolt kérdéseinkre, de még a hallgatás okát megvilágító magyarázatot sem kaptunk. Január közepén végül annyit megtudtunk, hogy a kitagolás szakmai programja végre elkészült - de nem nyilvános, tartalma ismeretlen. Egyéb kérdéseinkkel pedig az NFÜ-höz irányítottak bennünket. Az ügynökség arról tájékoztatta lapunkat, hogy a pályázat megjelenése az első félévben várható, az új összetételű pemcs "ülései a közeljövőben kezdetüket veszik". "A szakmai tartalmat illetően a szaktárca felelős a kérdések megválaszolásában" - tették hozzá. (Az NFÜ egyébként már a kormányváltás előtt sem volt képes nyilatkozót biztosítani számunkra.) Egyelőre annyi biztos, hogy a TIOP 2011-2013-as akciótervében 13 milliárdos keretösszeggel szerepel a bentlakásos intézmények kiváltása. Mivel ez 2008 óta immár a harmadik ilyen akcióterv, megvalósulása készpénznek nem vehető, de annyit legalább mutat, hogy az erre a célra szánt összeget a kormány egyelőre nem kívánja más területre átcsoportosítani.
Vissza a jövőbe
Közvetett forrásokból úgy tudjuk, hogy szakmai fórumokon már elhangzott: a szaktárca javaslata szerint a költségek 60 százalékát tehesse ki az ingatlanvásárlás. A hivatalos akciótervben ellenben továbbra is a 10 százalékos korlát szerepel. Remélve, hogy esetleg csak kommunikációs káosz áll a háttérben, a legilletékesebb helyen, az Európai Bizottságnál is érdeklődtünk. Johannes Hahn regionális politikáért felelős biztos szóvivője a szokásos dodonai választ adta: ha kell, természetesen el lehet térni a főszabálytól, de a magyar hatóságok határozzák meg a költséghatékony és eredményes gazdálkodást garantáló feltételeket, és ne számolják el a nem támogatható tételeket. Ez nyilván nem az a megnyugtató, különösebb kormányzati munka és felelősségvállalás nélkül követhető álláspont, ami a magyar szerveket gyors cselekvésre késztetné. A körtánc tehát valószínűleg folytatódik. Pedig az uniós társfinanszírozással megvalósított kitagolás nem lehetetlen: Csehországban hároméves előkészítés után, a szakmai jogszabályokat átírva, a finanszírozás és az ellenőrzés hozzáigazításával, a szükséges szakemberek képzésével, azaz tényleges kormányzati szerepvállalással javában zajlik a teljes rendszerátállás.
A hazai helyzet mozdulatlanságából és a titkolózásból arra lehet következtetni, hogy a szociális terület irányítói továbbra sem kívánnak tengelyt akasztani az önkormányzatokkal. Ha a civil szereplők folyamatos nyomásgyakorlása nem volna, valószínűleg legszívesebben az egész kitagolást elfelejtenék.A legutóbbi fejlemény, hogy a társadalmasítás jegyében a NEM Szociálpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkársága január 6-án összetrombitálta a civileket - egy másnap déli egyeztetésre. Az utolsó pillanatban meghirdetett tárgyalásra a meghívottak nem tudtak elmenni, ezért a fogyatékkal élők nagy részét lefedő civil és tudományos szervezetek, valamint kutatók, oktatók ismét nyílt levélben jelezték: a packázás helyett nyílt és részletes társadalmi vitát várnak.
Szerencsére azért van, ahol flottul mennek a dolgok. Más pályázati konstrukcióban, de szintén uniós forrásból több százmillió forint értékben zajlik néhány nagy intézmény akadálymentesítése és energetikai felújítása. Ez az ott élők életkörülményeit kétségtelenül javítja, csakhogy elvileg kiürítendő épületek feljavítása történik. A beruházás vagy értelmetlen pénzköltés, vagy mégsem lesz kitagolás. Vagy csak a nagyon távoli jövőben.
Mégis lehetA fogyatékosok integrált lakhatása ellen mindig fel lehet hozni, hogy a magyar társadalom közmondásosan nem befogadó. Ha valahova "bolondokat" akarnak költöztetni, akkor a helyiek ellenállnak, mert csökken a szomszédos ingatlanok értéke stb. Ezért különösen fontos volna, hogy a kitagolási pályázatokkal párhuzamosan a társadalmi befogadás előmozdítására is indítsanak programokat, hiszen azért akad jó példa is. Derekegyházán 1999-ben döntött úgy az ottani intézmény vezetése, fenntartója és a helyi önkormányzat, hogy a 150 fős, középsúlyos fokban fogyatékos embereket ellátó nagy intézményből 10 lakót a falu egyik családi házába költöztetnek. A terv hatalmas felzúdulást váltott ki, helyi népszavazást is tartottak. A voksolókat a reménybeli lakók virággal várták a szavazófülkék előtt, de azt senki nem fogadta el tőlük, és a helyiek döntő többsége nemet mondott az önálló életviteli próbálkozásra. Ezután ombudsmani határozat és bírói döntés mondta ki, hogy az alkotmány értelmében nem lehet magyar állampolgárok költözködési jogát népszavazással korlátozni. Az értelmi fogyatékosok kis csoportja végül birtokba vehette a pályázati pénzből vásárolt házat. Ezek után pár hónap alatt átfordult a közhangulat, az ott lakók elkezdtek velük barátkozni, majd együtt jártak például kirándulni vagy a városi színházba. Ma már a harmadik ilyen lakóotthon működik Derekegyházán. |
(A cikk elkészültét a Társaság a Szabadságjogokért [TASZ] jogvédő szervezet Oknyomozó programja tette lehetővé.)
Cikkünk első részét lásd: Amikor nem a pénz kevés, Magyar Narancs, 2011. február 10.
